.
Alapelvek
A történelmet mindig a nagyok írják. Döntéseiket pillanatnyi érdekeik határozzák meg. Véleményük az idővel változhat, de döntéseiket nem vonják vissza. Mindez nem jó és nem rossz, csak egyszerűen így működik a világ. EZ VAN.
A Kárpát-medence népe
Európában az élet a Kárpát-medencében alakult ki, itt volt a legélhetőbb a klíma, földrajzilag a Kárpát-medencét védik a környező hegyek, ide értve az Alpokat is. Szinte az ősidőktől fogva lakott volt, és a korai fejlődés párhuzamosan zajlott a sumer fejlődéssel. A Kárpát-medence népére jellemző, hogy befogadó volt, azaz akik messziről jöttek, azok itt letelepedhettek, beolvadtak és gyarapították az itt élő kultúrát. Amolyan össznépi olvasztótégely alakult ki az idők során. Több kutató arról beszél, hogy matriarchális társadalmi rendszer volt a jellemző, azonban itt ez azt jelenti, hogy befogadó, mint az anya, mint a nő. A jangos (férfias) társadalom expanzív, nem elég a saját területe, hanem terjeszkedik, gyarmatosít. A nemzetek közül ilyenek az angolok, franciák, spanyolok, portugálok, az angolok utódaiként az amerikaiak, stb. Ők mindig is abból életek, hogy más területeket leigáztak és hazavitték az ott elvett javakat. Ezzel ellentétben a jines (nőies) társadalom befogad, asszimilál és ő maga is tanul, fejlődik.
A keleti, sztyeppei népekre mindig is jellemző volt az erőteljes szaporodás, mely túlnépesedéshez vezetett, illetve az életerő, a folyamatos küzdelem, az erősebb érvényesülése. A sztyeppei népek mozgékonyak, a megélhetésük miatt különböző harcművészetek mesterei voltak, népvándorlásaik során sokat tanultak más kultúráktól is, az információ és a tudás hordozói lettek különböző kultúrák között.
Ez, a keletről induló népvándorlás mindig is jellemző volt az emberiség történelmére. Ugyanez zajlik napjainkban is. A keleti népek túlnépesednek és elindulnak nyugat felé, magukkal hozzák tudásukat. Ha megnézzük a történelem során a nyugati kultúrákat, amikor kezdenek belefulladni saját mocsarukba, mindig kelet felé fordítják tekintetüket, és onnan várják a segítséget, a megoldást. A Nap mindig keleten kel.
A II.-IV. században, a Földön élő emberiség életében, az életmódjához képest megjelent az első túlnépesedés. Másfelől a III.-IV. században egy kisebb globális lehűlés volt tapasztalható, mely tovább csökkentette a használható legeltetési területeket. A következő hat évszázad a vándorlásokról szólt, a honfoglalásokról. A Kárpát-medence területén több száz honfoglalás történt, csak az általunk Honfoglalásnak nevezett esemény körül 62, ennek több mint fele a mai Erdély terültére történt, a többi a mai Magyarország területére. Teljesen természetes, hogy egy népcsoport miután egy ideig itt élt, részben elment majd leszármazottai akár három évszázad múlva visszatértek. A IX.-X. századra már nem igazán volt szabad terület, hont foglalni csak mások rovására lehetett, akár annak engedélyével, akár harcok árán.
Trianon
1848-ban Európában, egyéb híján, meghatározó, kiegyensúlyozó szereppel bírt az Osztrák Császárság, így senkinek nem fűződött érdeke a feldarabolásához. Ez meg is határozta a 48-as szabadságharc esélyét, kimenetelét. Ebben az időben Európában főleg nemzetállamok léteztek.
Később, Európa döntéshozói támogatták az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét (1867), egy főleg osztrák készben levő nagyhatalom stabilizáló szerepére hivatkoztak. Úgy vélték az osztrák katonai vereségek sokasága (Itália, Poroszország) észhez térítette az Osztrák Császárság vezetőit, akik egyfelől tanulhatnak hibáikból, másfelől kapnak egy stabilizáló erővel bíró hatalmas magyar nemzetet is. Harmadik kardinális kérdés volt, a szabadságharc után fennálló osztrák-magyar ellenséges viszony rendezése, házon belül.
Azonban az első világháború idején mindez az ellenkezőjére fordult. Az Osztrák Magyar Monarchia döntése háborúba kényszerítette a magyar nemzetet is, és egy tekintélyes birodalom állt a harcoló felek egyik táborában.
1920-ra újra minden megváltozott, az Osztrák-Magyar Monarchia vereséget szenvedett, az időközben létrejött német egységállam mérete, volumene akkora stabilizáló szereppel bírt, hogy már nem volt szükség az Osztrák Magyar Monarchiára, azaz fel lehetett darabolni. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország úgy döntöttek, hogy kevésbé éled fel a múlt, ha a monarchiát kis darabokra osztják, ugyanakkor új államokat sem akartak látni Európa térképén, így egyértelmű, hogy a szomszéd országokhoz kellett csatolni területeket.
További szándékuk volt, hogy egy több államból álló védőrendszert alakítsanak ki maguk (nyugat), és a már hangját hallató kelet között. Ahogy egykor magunkat feláldozva, önerőből megvédtük a nyugatot a töröktől (az ígért nyugati segítség szinte mindig elmaradt, ugyanakkor nyugaton ebből sokan meggazdagodtak), most hasonlóra készültek a nyugati államok. Ez határozta meg Trianont.
Trianon következményei
Trianon egy végzetes karmát generált Európa történelmében, melynek következményeit még ma is átéljük, jut belőle még gyerekeinken is. Európa történelmét végérvényesen maghatározza.
Rövidtávon egyenes következménye a második világháború.
Hosszútávon még nem záródtak le az események, Trianon mind a mai napig egy időzített bomba. A környező országok olyan területeket kaptak, melyeket nem birtokoltak. Azonban ehhez járt „ajándékba” Európa legnagyobb kissebsége, amivel senki nem tudott/tud mit kezdeni. A szocializmus idején viszont a szomszédos országok vezetői éppen Trianonnal zsarolták saját népüket. Példa erre Ceausescu, akinek sikerült elhitetni a népével, hogy a legnagyobb nyomort is be kell vállalni Erdély birtoklásáért. A nép zsigereiben érezve, hogy nem volt jogszerű a döntés, esetleg az ajándék vissza is vehető, a félelem miatt bevállalta az éhezést, a sötétséget, hideget, stb. Bármit bevállalt volna. Még napjainkban is komoly vitatéma Erdély, és az autonómia kérdése. Érdekes fintora a történelemnek, hogy hatalomra kerülése után néhány évig (1965-67) Ceausescu, az erdélyi városokban tartott beszédeiben magyarul is szólt a néphez (pl. Nagyváradon). Ez akkor és ott, mindenki számára természetes volt.
Napjainkra sem oldódott meg a helyzet, éppen Trianon miatt, Magyarország és szomszédai között gyakoriak a feszültségek, és az éppen hatalmon levő kormányokon múlik, hogy előveszik-e a történelmet vagy nem. Egy biztos a szomszéd országok viselkedésén most is látszik a félelem, mi van ha vissza kell adni?
Határrevízió
A döntés után, főleg a magyarok gondolkoztak a határrevízió kérdésén. Az igazsághoz tartozik, hogy ilyesminek csak 10-20 éven belül lett volna értelme. Természetesen a nagyhatalmak elégedettek voltak saját döntésükkel, egyedül az USA nem értett vele egyet, de éppen ezért ők ki is szorultak a döntésből, csak megfigyelői státuszt vállaltak. Mussolini volt az, aki határozottan kijelentette, hogy igazságtalan volt a döntés, és Hitler csatolt vissza a régi területekből. Ennek azonban nagy ára volt, egy újabb vesztes háború.
A szocializmus felőrölte a magyar kisebbségeket a környező országokban. Egyfelől létezik maga a természetes asszimiláció, másfelől a szocialista diktatúrák erőltetett beolvasztása. Csak a kemény mag maradt meg.
Az erőltetett beolvasztásnál lényegesen jobban működik viszont a globalizáció. A keleti államok alacsony életszínvonala, munkanélkülisége elvándorlásra kényszeríti a szomszédos államokban élő népeket, nemzetiségeket, így a magyart is. Ennek következményeként, eltűnnek a magyar kisebbségek a szomszédos államokból. Addig, amíg erőltették a beolvadást, addig kitartottak a magyar közösségek, viszont amikor már nem tudnak megélni, akkor elmennek a világ távoli részeire, akik még otthon maradtak, azok megöregednek, meghalnak.
91 év távlatában már csak gondolni sem érdemes a határrevízióra, bár helyettünk ezt megteszik félelmükben a szomszéd népek. A szomszédos magyar kisebbségek közel három generáció alatt úgy megváltoztak, hogy új népcsoportok jöttek létre, akinek közös jellemzője a magyar nyelv és egy, a múltban gyökerező közös történelem. A székely az székely, a vajdasági az vajdasági, stb. Örülnek, hogy rokonaik mellett élnek, de mégis mások, másként gondolkodnak, mások a problémáik, és részben a szokásaik.
Mi van, ha nincs Trianon?
Kevesen gondolkodnak el ezen a kérdésen. Pedig Trianon a magyar nép életében egy válaszút volt, egy „Y” elágazás. Vagy jobbra, vagy balra, de egyenesen már nem. Egyik elágazás volt Trianon, de mi a másik?
Az 1850-es években már látható módon elkezdődött a modernkori népvándorlás, mely fokozódott az 1900-as évek első évtizedeiben. Minderről nagyon precízen és aprólékosan ír Wass Albert. A dominánsan magyar Erdélybe, beszivárogtak a románok. Egyszerű emberek voltak, alázatosak, szinte ingyen dolgoztak. A magyar urak örültek az olcsó munkaerőnek ugyanakkor nagyon is lekötötte őket a maguk úri élete, és ebből fakadó problémáik. Így észre sem vették, hogy 2-3 generáció alatt egy komoly kisebbség alakult ki, amellyel hosszútávon számolni kell, amelyik jogokat és földet követel magának, és kitartó munkájának eredményeként előbb-utóbb meg is kap.
Ehhez teljesen hasonló a mai törökök helyzete német területeken. Olcsó munkaerőként érkeztek, letelepedtek, családot alapítottak, sokkal jobban szaporodnak, mint a németek. Létszámuk miatt jogaik vannak, templomokat építenek német pénzből, saját iskoláik vannak, és viszik tovább saját kultúrájukat.
Hasonló módon áramolnak be napjainkban Európába a keleti népek, egyénileg, de nagy létszámban, első pillanatra alig észrevehető módon.
Ha nem a Trianoni utat jelöli ki a sors számunkra, akkor több, különböző kultúrájú, többmilliós lélekszámú nemzetiség, szövetségi állama lennénk, ha még az egységes állam létezne. Nem lehet tudni, hogy a történelmi útelágazás két ága közül (Trianon vagy a másik), melyik lett volna a jobb. Egy dolog volt biztos abban az időben, a változás.
Ha megnézzük mai életünket, ma is egy dolog biztos, a bizonytalanság. Egész fogyasztói társadalmunk csődben van, vége a jóléti társadalomnak. Egy útnak vége, valami új jön szinte napokon belül, és majd utólag kiderül, hogy a kisebbik rosszat választottuk-e vagy nem.
Trianon és az EU
Az elszakadt nemzetek abban reménykedtek titokban, hogy az EU bővítés megoldja a problémát, illetve maga az EU jogrendszere helyre teszi a kilenc évtizedes sérelmeket.
Mára egyértelműen látható, hogy ilyen nem lesz. Az EU a saját nemzetiségeivel sem tud mit kezdeni. Akár Franciaország, Németország, Hollandia, Spanyolország, Anglia és még sorolhatnánk, leginkább nemzetek szövetsége, sem mint nemzetállam. De például ott van a demokrácia központja, Belgium, ahol a flamand (német) rész egyszerűen nem bírja a vallon (francia) részt. Maga Brüsszel sem mentes az ilyen jellegű problémáktól.
Lassan, a 2004-es EU bővítés óta megéljük, megtapasztaljuk, hogy a bővítés, túl minden jó szándékon, leginkább a piac kiterjesztését jelentette. Úgy tűnik azonban, hogy ez a bővítés sem menti meg a jóléti társadalmakat a változástól.
Trianon tanulsága, feladatunk
Trianont megítélni, ahogy az egész történelmet, nem kell, nem érdemes. A múlt az már adott, átírni nem tudjuk, ezért fogadjuk el, és tanuljunk belőle.
Tanulság, hogy mások írják történelmünket. Ezzel azonban a nagyok hatalmas karmát generálnak saját maguk számára is. Az életben általában a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy terveztük, tervezték. De bármi is történik, legyünk következetesek. Jelen esetben, kutya kötelességünk a határokon túl élő magyar testvéreink támogatása. Magyarország nem gazdag, de amink van, azt meg kell osztanunk, akár az utolsó szelet kenyeret is, hisz ez a magyar nép karmája, sorsa. Ők a testvéreink.
Foglalkozzunk egész történelmünkkel, tanítsuk az iskolában ősi eredetünket, legyünk barátok a keleti népekkel, tanítsuk Trianont, emlékezzünk rá, lavírozzunk ügyesen Európában, megtartva saját identitásunkat, megalázkodás nélkül.
Belátható, most éppen nem így teszünk. A múltunkat hivatalosan megtagadjuk, nem létezik. Például Mongóliában megszüntettük nagykövetségünket, mely a legszebb, a legnagyobb volt, 2006-ban az új kormány egyik radikális döntése volt, mikor bezárta, és eladta az épületet a franciáknak, így minden mongol állampolgár a pekingi nagykövetségre utazhat, ha magyar vízumot szeretne. A mongol-kínai viszony nem felhőtlen.
Trianonról évtizedekig egyenesen tilos volt beszélni, így történhetett meg, hogy a 2004 december 5-i népszavazáson maga a kormány kampányolt a határon túli magyarok ellen. Az emberek információhiányából fakadhatott, a közönyösség, és az ellenszavazás. Mindez csak tudatlanság. Kötelességünk beszélni Trianonról, megemlékezni róla, tanítani az iskolában, a maga valós voltában.
Az EU csatlakozást nagy várakozás előzte meg, a végtelen szabadság és a fogyasztói társadalom víziója, talán ezért adtuk fel mindenünket. Sok tagállam kisebb-nagyobb formában megőrizte identitását, mi azonban a megfelelési kényszertől hajtva szigorúbbak vagyunk magunkkal szemben, mint elvárják.
Maga az egész történelem arra tanít minket, hogy gondolkozzunk múltunkról, jelenünkről, jövőnkről. Tegyük mindezt úgy, hogy ne a múltban éljünk és ne a jövőben, hanem a jelenben. Ha ide eljutunk, akkor teljesült karmikus feladatunk.
Egyénileg, a jelenben élni azt jelenti, hogy ismerem a múltat, tanultam belőle, de nem rágódóm rajta. Nem látom a jövőt, de nem félek tőle, tudom, hogy majd megoldom. Gondolataim, tetteim, érzelmeim a jelenben vannak. Látom, érzem a napsütést, a virágok illatát, örülök neki. Örülök a családomnak, egy ölelésnek, egy csóknak, egy mosolynak. Nem a híradón szörnyülködök, hanem hetekig emlékszem arra a mosolyra, ahogy nyaralásunk alatt rám nézett a párom. Örülök, ha a munkámban sikert érek el, és elfogadom a kollégáimat olyannak, amilyenek, hisz nekik ez a sorsuk, feladatuk, karmájuk. Egyszerűen, élem az életet, a maga apró mozzanataival, érzem minden rezdülését, mozzanatát. a jelenben vagyok.
Ahogy igaz ez kicsiben, úgy nagyban is. Egy nemzet is lehet a jelenben. Csak ebben az esetben él. Különben csak elszenvedi az életet.