Öregség, nyugdíj, halál

.

E három téma közös jellemzője, hogy a modern, fejlett nyugati társadalom nem tud mit kezdeni egyikkel sem, igaz országonként és kultúránként változó mértékben.

.

1. Öregedés

A keleti kultúrák éppúgy mint a spirituális hagyományok az öregedést egy természetes jelenségnek tekintik, nem akarnak küzdeni ellene, hanem elfogadják, kihasználják annak előnyeit. A keleti kultúrákban az életet úgy értelmezik mint egy folyamatos tanulást, fejlődést, és szakaszokra osztják.

Az első szakasz a születés utáni első hét (1×7) év célja, a komfort érzet kielégítése, ahogy a kisgyerek végzi. Szereti, ha mindene megvan, ha környezete biztonságos. A gyereket az érdekli, hogy akikkel egy családban él, azok biztosítsák számára a komfortot. Ha éhes, szeret enni, ha fáradt, szeret aludni, szereti tudni, hogy odafigyelnek rá. Fontos, hogy csak egy dologra koncentrál mindig, azaz ha játszik, a világ megszűnik lenni körülötte és csak a játékra összpontosít. Ha viszont éhes lesz, akkor kiesik a játék a kezéből, és enni akar, akkor semmi más nem érdekli

A második szakasz a szociális integráció időszaka. Időtartama 2×7 év, ez az illető személy 7-21 éves kora közötti időszak. A szociális integráció jelenti a csoportot, illetve a hagyományokat, ezek megtapasztalását és tisztelését. Ilyenkor a fiatal feladja saját igényinek egy részét, csak azért, hogy a csoport tagja lehessen. Nagy tanulsága, meg kell tanulni a hagyományokat, a nemzeti identitást, meg kell tanulni kapcsolódni a tágabb közösséghez, a nemzethez. Amíg az első szakasz idején megtanulja, hogy igényeit fizikai, materiális szinten hogyan tudja kielégíteni, addig a második szakaszban meg kell tanulja, igényeit tudati szinten kielégíteni.

A harmadik szakasz, 3×7 év, az ember 21-42 éves kora közötti időszak, ez a karrier időszaka. Most dolgozik azért, hogy legyen hol laknia, legyen családja, hogy elismerjék azért, amit tett, hogy felnézzenek rá, hogy el tudjon tartani másokat saját munkája árán. Most kell ő maga is szembesüljön azzal, hogy értékes embere környezetének, illetve többet tud elérni, megszerezni, mint amennyire szüksége van.

A negyedik szakasz a bölcsesség, a lelki egyensúly időszaka, mely 4×7 évet jelent, az ember 42 éves korától 70-ig bezárólag. Ekkor más értékek kerülnek előtérbe. Az ember 42 éves kora körül, a háromdimenziós világ sikereit megélve, rájön annak ürességére, hiányérzete kezd lenni. Már megvannak a földi javak, sok minden, ami a szomszédnak is, de valami mégis hiányzik, mintha üres lenne az élet. Sokan ilyenkor kezdenek spirituális utakat járni, vagy csatlakoznak különböző vallási közösségekhez, van aki kutató lesz, mérnökből pap, mérnökből orvos, stb.

Az ötödik, hatodik, és hetedik szakasz európai ember számára szinte elérhetetlen, mert nem él annyit. Ezek a kozmikus integráció különböző szintjei. Indiában találni olyanokat, akik már túl vannak 150 éven is, igaz nem tudni életkorukat, mert senki nem jegyezte fel, őket pedig nem érdekli.Látható a fejlődés, amin végigmegy az ember, miközben materiális ruhája, azaz fizikai teste megöregszik, elhasználódik. Ez egy természetes jelenség. Az öregedéssel együtt kapunk bizonyos tapasztalatot, bölcsességet.

A modern nyugati ember igyekszik harcolni az öregedés ellen, hiszen minden médiában azt sugallják, hogy addig ér valamit, míg fiatalok vagyunk. Ez remek piacot teremt a kozmetikai cégeknek és a plasztikai sebészeknek. Soha ennyi ránctalanítót, és hidratálót nem adtak még el. Pedig hidratálni belülről kell. Hiába a drága krém, ha valaki napi fél liter vizet (!) sem iszik. A bőr minősége mindig a belső rendszerek egészségét tükrözi, legfőképpen az emésztését és a pszichés tényezőkét. A reklámok is híven tükrözik az értékrendet. Magyarországon az idősebb korosztály számra kétfajta reklám létezik, az inkontinencia betét és a protézis ragasztó. Ennek oka, hogy a magyar idősebb korosztálynak nincs pénze, napi megélhetési problémákkal küzd és úgy tűnik ebből jelen körülmények között nincs is kiút. Nem képeznek vásárlóerőt a fogyasztói társadalom számára.

ValóTlan Világ

Az értékrend torzulás egyik fő oka a sok valótlan világkép, amit ránk öntenek, és mi elfogadunk. Ezeket bizonyos érdekek gerjesztik, és tartják fenn.

Itt van például a Szex és New York tv sorozat. Bemutatja, hogy milyen jó szinglinek lenni. Ez a jövő életforma nők számára. Derűs, szórakoztató, teljes értékű élet. A háttérben a fogyasztói társadalom áll, ugyanis a szingli fajlagosan sokkal többet költ, mint egy családban élő nő. Arról nem beszélnek, hogy egy nő, egy idő után anya kell legyen, ezt kívánja genetikája.  Londonban már legalább tíz éve a szingli nők számának drasztikus emelkedésével számolnak, a lakások építése során.

Másik divatos sorozathullám a mindenféle helyszínelők. Mivel a nagyvárosokban a közbiztonság egyre rosszabb, a helyzetet megoldani nem tudják, ezért legalább azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy bármilyen bűntény esetén meg tudják találni az elkövetőt. Bemutatják, hogy csúcstechnikával, szinte napok alatt igazságot szolgáltatnak. Ettől várják az emberek lelki nyugalmát. A legtöbb tévénéző arra nem is gondol, hogy a büntetés nem riasztja vissza a bűnözőket illetve egy életet sem lehet visszaadni dacára a profi nyomkövetésnek.

Hasonlóan divatosak az orvos, kórház sorozatok. Az egészségügyi személyzet hatszáz százalékon pörögve küzd mindenkiért, lassan már ők maguk is bele vannak bolondulva a munkájukba, legtöbb gyógyszer vagy kábítószerfüggő.

Másik terület a közösségi oldalak tömege. Aki regisztrál egy ilyen oldalra, majd ismerősöket keres, egy olyan virtuális világba kerül, amely végtelen messze áll a valóságtól. Aki az internetre feltölti adatait, az csupa jót mond magáról. Remek egészségnek örvend, boldog párkapcsolatban él, kitűnő munkahelye van, ahol főnöke a barátja, kollégáival nap mint nap együtt bulizik, pénze van bőven, tökéletes boldogságban él.  Gyerekei hatalmas karriert futnak, szinte már nincs is mit kérnie az élettől. Pedig az élet nem ez. Inkább az ellenkezője. Nincs olyan 30-40 éves ember, akinek ne lenne legalább 2-4 krónikus betegsége, maximum még nem tud róla (cukor, vérnyomás, emésztés, rossz alvás, reuma, depresszió, stb.), minden párkapcsolatban vannak hullámvölgyek, minden munkahelyi főnök rabszolgahajcsár (hisz azért tartják), a pénz egyre kevesebb, egyre többet kell dolgozni ugyannyi értékért (hivatalos EU felmérés) stb.

A közösségi oldalakon a nézettség generálása érdekében mindenről értesítést kap az ember. Például „KJ ismerősöd ma délelőtt 10.31-kor megvakarta a fenekét. Kattints ide, ha meg akarod nézni, hogyan vakarta meg a fenekét.” A mások életébe való kukkolás függőséget okoz.  A közölt információk 99%-a teljesen felesleges. Kit érdekel, hogy a 225-ik ismerős, akivel egyszer az életben lehet, hogy találkoztunk, hol nyaralt két évvel ezelőtt. Ugyanakkor az olyan személy, aki nem talál párt magának, naponta kap több üzenetet, hogy ez vagy az az ismerőse barátot/barátnőt cserélt (lehet, hogy hetente cserél). Aki hosszú ideje nem talál munkát, úgy látja, hogy mindenkinek jól fizető állása van, csak neki nincs, aki boldogtalan úgy látja, hogy 200 ismerőse boldog, csak ő ilyen szerencsétlen. Nagyon sok öngyilkossági próbálkozáshoz, illetve depressziós állapothoz vezetett ez a valóságtól végtelenül messze álló világkép. A függőség amit okoz, az napi 2-4-12 óra, teljesen értelmetlen közösségi oldal böngészést eredményez. Nem véletlen, hogy a multinacionális cégeknél tömegesen tiltják le a közösségi oldalakat, mert minden irodista azon lóg.

A televízió híradói a negatív információkat öntik az emberekre. Ha valaki végignéz egy félórás híradót, az legalább egy pisztolyt be kell szerezzen, vagy öngyilkos kell legyen. Ha a valóságban ilyen az élet, akkor tényleg nincs értelme. Nem véletlenül szoktam ajánlani, depressziós embereknek, hogy legalább egy hónapig egyáltalán ne nézzenek televíziót, főleg ne híradót, és állapotuk látványosan javul. Kezd visszaállni valós világképük.

A valótlan világkép eredménye, az öregedés elutasítása, megkérdőjelezése. Ez mind a tudatlanság, a manipuláltság elfogadása. Az öregedés bölcsességgel, tapasztalattal jár. Szeretnek felvenni a cégek 25-30 éves fiatalokat igazgatónak, akik lehetnek nagyon profik szakmájukban, azonban éppen az élettapasztalat hiányzik, a bölcsesség, hogy ne menjenek fejjel a falnak, hogy túl tudjanak élni bizonyos élethelyzeteket, hogy ne köpködjék meg őket a beosztottak, stb.

 

2. Nyugdíjrendszer

Az időskori gondoskodás első formája a Római Birodalom idején jelent meg, mikor a hadseregben egy bizonyos rangban eltöltött szolgálati idő után, Róma egy birtokkal honorálta a szolgálatot, mely birtokon az illető és családja meg tudott élni, élete végéig.

Az állami nyugdíjrendszerek Európában 1890 és 1937 között alakultak ki. A nyugdíjtörvények főleg ipari és kereskedelmi dolgozókra vonatkoztak. A második világháború után, megelégelve a nélkülözést, és egy biztos jövőt kívánva, általánossá vált a nyugdíjrendszer, bár államonként lényeges különbségeket mutatott.

A nyugdíjrendszer lényege, hogy az ember alkotóképes korában az állam számára hasznos munkát végez, adót fizet, ezért cserében idős, már kevésbé cselekvőképes korában az állam eltartja őt. Ennek alapfeltétele, hogy az állam működjön, legyen pénze. A szocialista országokban a nyugdíj címszóval befizetett járulékok követhetetlenül szétfolytak a gazdaságban, azaz, lehet, hogy hidat építettek belőle, és a jövő nemzedék feladata, hogy majd valahonnan előteremtse a kifizetéskori összeget. A kapitalista államok többségében igyekeztek ezt a pénzt valamilyen módon félre tenni, befektetni, mert tudták, hogy nem lesz kis feladat a szükséges pillanatban előkeríteni.

Napjainkra teljesen megváltozott a világ.

A jóléti társadalom eredménye, hogy az emberi életkor kitolódott, legalábbis a nyugati országokban. Ennek következménye, hogy a társadalom elöregedett, azaz egyre több nyugdíjast kell eltartson az egyre kevesebb munkavállaló. Ez egy természetes jelenség, bár komoly probléma is egyben. (az arab világban fiatalkorúak számának robbanása okoz hasonló problémákat).

A nyugdíjrendszer ideális pillanata a hetvenes évek NSZK-ja volt. Dübörgött a gazdaság, az emberek könnyen kerestek, jól éltek, egyre jobb életkörülményekre számíthattak. Mi lett mindebből napjainkra?

Ha Magyarországot tekintjük, akkor mára jól látható, hogy a kilencvenes évek elhibázott privatizációja oda vezetett, hogy semmink sincs, az ország képtelen ellátni magát alapvető dolgokból. A termelési nagyrendszerek, az energiaszolgáltatók, eladása akkor ugyan rengeteg pénzt hozott a konyhára, de előrevetítette a jövőt is: kvótákba szorították a  mezőgazdaságot, energetikai rendszereink másoktól függnek. A mezőgazdaság annyit termelhet és azt, amennyit engednek neki, illetve amiről szerződést írt alá. Az energia árát olyan szintre emelik, amennyire akarják, így még a külföldi élsportot is lehet szponzorálni a magyar adófizetők pénzéből. Egyik külföldi befektető sem azért jött, hogy jót tegyen, hanem hogy profitot, nyereséget termeljen saját magának.

Egy dolgot meg kell érteni, a világban mindenhol működik a karma törvénye. Minden gondolattal és tettel, egy-egy magot ültetünk el. Ebből a magból kikel valami és azt az Élet lenyomja a torkunkon, akár akarjuk, akár nem, akár tudunk róla, akár nem. Ha bogáncsot ültettünk, azt nyeljük le, ha cseresznyét, akkor azt.

A privatizáció eredménye a nagyfokú munkanélküliség, melyből kiút jelen körülmények között nem látszik. A társadalom elöregszik, és 1-2 millió dolgozó kell eltartsa az egész 10 milliót és az egész államapparátust. Ráadásul a dolgozók egy része (állami alkalmazott) már adózott pénzből van fizetve.

Ezek után gondolja el valaki őszintén, honnan lenne egy ilyen államnak pénze nyugdíjra, mikor a napi megélhetés is gond a társadalom jó része számára.

2010 év végén és 2011 elején a kormány több prominens személyisége próbálta is mindezt tudatosítani az emberekben. Még azt is hozzá tették, hogy aki szeretne elfogadható szinten megélni nyugdíjas korára, az jó ha havonta mostani értéken számolt 40.000 Ft-ot félre tesz. Csak két kérdés merül fel. Először is honnan tud a legtöbb magyar ember félretenni ennyi pénzt rendszeres havi szinten. A második pedig az, hogy mibe fektesse. A 2008-as válság idején egy nap alatt buktak a befektetett nyugdíjak több évet, ilyenkor egy pillanat alatt válnak teljesen értéktelenné a papírok.

Igazából azon kell elgondolkodni, hogy a világot a “befektetők” (uzsorások) uralják, akik minden lehető módon profitot akarnak gyűjteni. Ennek következménye, hogy tudatosan és szándékosan rabszolgasorba kényszerítik az embereket, és az államokat. Ha megnézzük az államok adósságát, kiderül, hogy mindenki el van adósodva. A 10-20 évvel ezelőtti szintről sokszor nagyságrenddel nőtt az eladósodottság mértéke, úgy, hogy közben minden állam egyre többet törleszt. Ilyenkor nem hogy csökken, de egyenesen nő az államadósság. Következő lépés a nyugdíjrendszer, ahonnan jó profit vehető ki. Cserébe a nyugdíjkorhatárt addig emelik, míg meghaladja a várható életkort. Azonban a bumeráng visszaüt, mert az emberek egyre kevesebbet tudnak félretenni (innen egyre kevesebbet lehet lenyúlni) és egyre jobban látják úgy a fiatalok, hogy teljesen felesleges és értelmetlen mindenféle multinál pénzt gyűjteni (jön egy mondvacsinált csőd és elvisz mindent), inkább ingatlanba, vállalkozásba érdemes fektetni. Ha már elég sok ember jut erre a felfedezésre, akkor dől be nyugdíjrendszer. Helyébe lép az öngondoskodás, ahogy volt ez az elmúlt több ezer évben is.  

 

3. Halál(félelem)

A modern civilizáció által generált életmód (táplálkozás, mozgás, pszichés egészség) különböző civilizációs betegségeket generált. Ilyenek a daganatok széles skálája, magas vérnyomás, szívbetegségek, cukorbetegség, elhízás, ízületi bántalmak, asztma, emésztőrendszer problémái, csontritkulás, alvászavar, pánik betegség, depresszió, allergia, függőségek (munka, cukor, alkohol, gyógyszer, cigaretta, kábítószer).

E felsorolás tovább bővíthető a halálfélelemmel.

A halálfélelem szinte kizárólag csak a modern nyugati világ jellemzője. Ha összehasonlítjuk a keleti és nyugati kultúrákat, jól látható a különbség.

Általában a keleti kultúrák tudják, hogy az anyagi lét egy színjáték, van aki reinkarnációnak nevezi, van aki tudatos visszatérésnek, szerepjátéknak, melyet egy felsőbb intelligencia irányít. A nyugati világban csak néhány spirituális ember él meg hasonlókat, illetve rendelkezik ilyen szintű tudattal. Ha megnézzük a japán embert, most, hogy katasztrófa érte országukat, rend van és fegyelem. Az emberek alázatosak, céltudatosak és saját érdekeik felé helyezik a közösség érdekét.

Ha megnézzük az arab világ öngyilkos merénylőit, láthatjuk, hogy nagyon céltudatosak. Olyan mint amikor egy scifi filmben jön valaki egy másik bolygóról, van egy tudatos küldetése, mikor azzal végzett, tudatosan meghal, azaz távozik. Egy nyugati ember sosem fogja megérteni az öngyilkos merénylőket, mert nem érti meg, hogy lehet a haláltól nem félni. A különbség a kultúrákban van.

A nyugati ember más világot él. A fogyasztói társadalom alapja, hogy az emberek egymást eltapossák, a másik vállán akarnak felemelkedni, bármilyen áron. Az alázatot még csak hírből sem ismerik. Az ebbe a világba születő fiatalok ezt látván, amolyan biorobotok lesznek, akik érzelem nélkül élnek, hisz maga a társadalom öli ki belőlük. Később épp ez a társadalom lepődik meg, hogy az érzelem nélküli fiatalok a párkapcsolatban is érzelem nélküliek. A nyugati világ nagy részén uralkodó vallások, illetve maga a materializmus generálja mindezeken túlmenően a halálfélelmet. A vallás pokolról, bűnről, büntetésről beszél, míg a materializmus az elmúlásról, az élet véletlenszerű létéről, a tudatosság teljes hiányáról, a teljes céltalanságról.

A Szent István előtti időkben a magyarság is a keleti kultúrát vallotta magáénak, halotti tort ültek, ahogy teszik ez napjainkban is a keleti népek. A tor egy ünnep. Például ilyen a disznótor. Nem megsiratjuk az állatot, hanem megköszönjük a Sorsnak, hogy megadta ezt a lehetőséget, hogy van mit együnk, és megünnepeljük ezt az eseményt. A keleti kultúrákban a halottat elbúcsúztassák, fehérbe öltöznek és nem az elmúlásról emlékeznek meg, hanem a megszabadulásról, az örök életről.

A halálfélelmet tovább fokozza, hogy ez egy íratlan tabu. A médiák, nem szeretnek róla beszélni. Ez különösen igaz Magyarországra. Az Egyesült Államokban kicsit másabb a szemlélet, a kultúrák sokszínűsége miatt. Ott gyakran egy-egy jól ismert színész, közéleti személyiség kiáll a televízió kamerái elé és elmondja, hogy ő halálos beteg és fél éve van még hátra. Ettől a hírtől az emberek sem rettenek meg, hanem kicsit alázattal tekintenek az illetőre.

Mi okozza a halálfélelmet? A tudatlanság. A bizonytalanság. Félni valamitől, amit nem értünk, amit nem tudunk vagy nem akarunk felfogni. Olyan ez, mint amikor az ősember félt a villámtól. Sajnos nagyon sok fiatal szenved ma ettől. Rajtuk segíteni nem lehet sem gyógyszerrel, sem rábeszéléssel. Ők maguk kell keressék a megoldást.

Megoldás lehet az, hogy elmennek különböző tudatszint emelő előadásokra. Legyen az spirituális, vallási, vagy kvantumfizikai téma. Nem kell megítélni az előadásokat, hanem engedni kell az információt, hogy szabadon áramoljon. Ha valamelyik irányzat nem teszik, akkor váltani kell. Az élet majd hozza a következőt. Néhány év alatt összeáll a saját világkép. Mit jelent az, hogy vallás? Amit egy ember vall a világról. Mivel minden ember mást-mást vall a világról, ezért mindenkinek megvan a saját vallása. Ha kialakul ez a világnézeti kép, akkor egyszerre eltűnik a halálfélelem.

Megfigyelték, hogy az ember olyan filmet néz, amitől fél. A félősek horrort néznek, a halálfélelemben szenvedők imádják a világvége filmeket, a betegségtől rettegők a kórházfilmeket, stb. A világvége filmeknek nincs értelmük, ugyanis a világnak mint olyan nincs vége. Egy-egy társadalmi rendnek vége lehet. Vége lett a sumer társadalomnak, a görögnek, rómainak, vége lett a szocializmusnak, mindig valami új jön. Utólag kiderül egyik sem tökéletes. A szocializmusban sok volt a korlát, viszont volt egy létbiztonság. Mindenki tudta, hogy van munkahelye, fizetése, tudott tervezni, előre számolni. Tudta mikor vesz lakást, és mikor megy nyugdíjba. Ekkor mindenki azt kívánta, bárcsak szabad lenne. És meglett. Most mindenki szabad, a korlátok egy része megszűnt, kaptunk másokat. Mindent lehet, viszont teljes a létbizonytalanság. Egy pillanat alatt a legnagyobb igazgatók is munkanélküliek lehetnek, senki nem tudja, mit hoz a holnap, főleg tervezni nem lehet. A német kancellár kénye-kedve szerint emeli Európa lakosainak nyugdíjkorhatárát, egy a fontos, lehetőleg senki ne érje meg azt a kort. A szabad világnak ez a létbizonytalansága okozza a stresszt, a depressziót, a félelmeket, szorongásokat, pánikot.

Lehet, hogy hamarosan kompromisszumot kell kötni. Kevesebb is elég, ha túl akarunk élni. Jobb, ha mi korlátozzuk saját magunkat, mintha a Sors korlátoz minket. Ez utóbbi nagyon tud fájni, lévén nem a mi akaratunk.



Comments are closed.