.
Szinte mindenkiben felmerül, hogy mit tegyen nehezen megszerzett anyagi javaival, most hogy válság van. Legalábbis azt mondják. A válságot én inkább átstrukturálódásnak nevezném. De mondhatnám műbalhénak is. Leginkább az emberek tudatos megkopasztásának.
.
A valóság és ami mögötte van
A Föld tengelye a forgás közben szabályosan ingadozik, és eszerint változó mértékben érik a bolygót, kozmikus sugárzások. A Föld kb. 25.920 földi év alatt tesz meg egy periódust, ez egy Égi Év. Ez a kozmikus év felosztható 12 Égi Hónapra. 1 Égi Hónap az kb. 2.160 földi év. Ahogy itt a Földön is minden hónap, más és más, azaz a január lényegesen különbözik az augusztustól, így a kozmikus hónapok esetén egyik hónap radikálisan más, mint a másik. Az égi hónapok meghatározzák az emberek viselkedését.
Jelenleg a Halak korszak végén vagyunk és haladunk a Vízöntő korszakba. Azt senki sem tudja pontosan, hogy már átléptünk vagy nem, de az átmenet egy néhány évből álló időszak, ahogy augusztusból átmenni szeptemberbe sem egy éjszaka kérdése, hiszen néha hamarabb jön az ősz, néha csak szeptemberben, de egyszer eljön. Egy dolog viszont biztos, a Halak korszak már a hátunk mögött van és ami jön, az teljesen más.
A Halak jegy jellemzője egy kettős természet, a fizikai látható világ és a rejtett valóság, és ez a két világ legtöbbször egymás ellen hat, ahogy a két hal is más irányba mutat. Mindkét természetnek van saját célja, de ezek ellentétesek. E kettős természet eredménye a határozatlanság, bizonytalanság. Gyakran a hal amikor szembe kell nézni a veszéllyel, elrejtőzik. Gyakran más színben tünteti fel magát, mint amilyen a valóságban. Egy testi-lelki kettősség jellemzi. A korszak alapeszméje a szeretet, azonban materiálisan minden pont ez ellen történik. A szeretet nevében zajlottak keresztes háborúk, isten nevében vallási háborúk. De ha megnézzük a mai napot, az sem jobb. Mindenki érzi és tudja, hogy a szeretet a legfontosabb erő, ugyanakkor megnyomorítjuk egymást, rabszolgasorba kényszerítjük a másikat. Azért hogy kicsit több pénzünk legyen (amit úgyis elvesz a Létezés), élvezettel büntetünk, fenyegetünk, számon kérünk, betarthatatlan törvényeket gyártunk futószalagon. A modern államok virtuális és valós okokra hivatkozva egymással versengve naponta új adókat vezetnek be, az emberek utolsó pénzét is elvéve, a félelem erejével uralkodva felettük. Hol van itt a szeretet legapróbb csírája, vagy az alázaté? Ez a Halak korszaka, egyet mondunk és az ellenkezőjét tesszük. Azonban ez a korszak már a múlté. Az Égi Időkerék folyamatosan halad, és ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem, továbblépünk.
A ránk váró új korszak, amiben már lehet, hogy benne is vagyunk, a Vízöntő jegyé. A Vízöntő jegy jelképe az égi forrásból önti az élet vizét. Az ősi kultúrák szerint a lélek (víz) az értelmet az intuícióval kapja, inspirációval, megvilágosodással. Ez a kiömlött víz mindenkihez elér, az egész emberiség megvilágosodik, emelkedik a tudatszintje. Ezért is mondom, hogy radikális lesz a változás. Az emberiség felnő, felnőtté érik.
.
Akinek kevés a pénze
Aki nehezen él, nehezen dolgozik, az mindenképp gondolkodjon az önellátás bármilyen formáján, így azt a pénzt, amit nem kell kiadjon, azt megtakarítja, tehát nem kell megkeresse, ideje szabadul fel, többet lehet a családjával, szeretteivel. 2012 az öngondoskodás éve, megtanít minket arra, hogy valamilyen szinten letépjük magunkról a vérszívó polipok csápjait, amelyek minden lehetséges módon igyekeznek elvenni mindenünket, csak azért hogy nekik több legyen. Inkább fektessünk keveset az önellátásunk megvalósításába.
.
Akinek sok pénze van
Sok sikeres vállalkozó mondja, hogy nem érti, hogy eddig jól működő vállalkozásai egy-két év alatt nem működővé váltak. Egyre többet és többet dolgoznak, egyre kevesebb eredményért. El szoktam mondani, hogy ami volt az volt, de ami jön az teljesen más lesz. A MÚLT ALAPJÁN SENKI SE TERVEZZE MEG A JÖVŐT. Ami eddig természetes volt, az most nem lesz. Ahogy augusztusban lehet, hogy rövidnadrágban jártunk naphosszat, de ahogy szeptember lett, már ne akarjuk ugyanazt tenni, mert alaposan megfázunk. MEG KELL ÉRTENI, HOGY KORSZAKOT VÁLTOTTUNK. Az új korszak, új szokásokkal jár. Még meg kell tanulni az új szokásokat.
Egy alapelv viszont ismert, a jövő korszakot az értékteremtő munka jellemzi. A pénzt nem a tőzsdére kell vinni hosszútávon, nem mindenféle mondvacsinált, bizonytalan „értékű” érték(?)papírba kell fektetni, vagy ne bízzuk az ellenségre (befektetők), hanem valami olyanba fektessünk, amivel értéket teremtünk. Például Vezér-Szörényi László pénzügyi rendszermérnök az oldalon található videóban elmondja, hogy minden pénzét értékteremtő vállalkozásokba fekteti, pénzt nem fektet kötvényekbe, papírokba, és nem tart bankban sem.
.
Az én hitvallásom
Az egész világ tudja, hogy a magyar nép egy feltaláló nemzet. Rengeteg olyan találmány van, amelyik nemkívánatos a fogyasztói társadalomban, ezért nem is érvényesül. Ez kitörési lehetőség. Néhányan úgy döntöttünk, hogy ezeket bevezetjük a napi életbe. Elsőként év végén kezdjük gyártani azokat a házi használatú, kisméretű, megfizethető árú (1-2 év megtérülés) kogenerációs erőműveket, amelyek a ház körül található mindennemű szerves anyagból (fa, mezőgazdasági hulladék, kutyakaki, fű, nyesedék, stb.) hőt és villanyt tudnak előállítani. Ez nem egy csoda, hiszen az északi országokban természetes ezeknek a gépeknek a használata. Nyilván működési elvükben korszerűsítve, átalakítva őket, modern elektronikával kiegészítve drasztikus hatásfok emelkedést lehet elérni. Nyilván lehet ezt nagyban is végezni, azonban akkor csak profit termelő eszköz lesz és az átlagember ugyanolyan drágán fogja kapni a villanyt, mint addig. Ha azonban mindenki maga termeli saját eszközével az energiája nagy részét (80-90%), akkor a profit az ő zsebében képződik.
Jövőre tervezzük az Aquaponia meghonosítását a fent említett gépekkel fűtve, elektronikusan felügyelve, házilag összeszerelhető változatban, így mindenki saját maga állíthassa elő jó minőségben a saját élelmiszerét.
Sok fiatalt ismerek, így vannak további tervek is mint például a vegyi alapon működő téli-nyári hőtároló, mely az emberi szervezet működési elve alapján üzemel.
Több olyan számítástechnikában befutott fiatal is van már hazánkban, aki menő cégét eladta, vagy megszüntette, vett néhány hektár földet, egy traktort és teljesen új életet kezdett. Annyira terjed ez a jelenség, hogy nemrég a Kossuth rádió is foglalkozott a témával, megszólaltatta ezeket a fiatalokat. Bár az emberek többsége csak döbbenten figyelt, azonban ezek a fiatalok megértették a változó idő szavát. Ők tudják, mibe kell fektetni.