Túlsúly

.

Egy ma 40 éves, sikeres, egészséges férfi élete úgy kezdődött, ahogy a mai fiatalok zöme kezdi, már gyerekkortól küzdött a túlsúllyal. Amíg iskolaidőben napi rendszerességgel sportolt, addig még tartotta a határértékeket, azonban az egyetem alatt már elszaladtak a kilók. Egyetem után a munka sem segített a fogyásban, sőt. Megjelent a túlsúly mellett a magas vérnyomás, amire gyógyszert kezdett szedni. 28 éves korára túl volt már több különböző elven működő diétán, de tartós eredményt sosem ért el. Minden módszer sikerrel kecsegtetett, hiszen az első hónapban mindig sikerült néhány kilót fogynia, azonban ez mindig visszajött negyedéven belül. Közben el kezdett szedni puffadás elleni szereket, emésztési enzimeket. Hetekig hasmenése volt, és néha hetekig szorulása. Ilyenkor a megfelelő gyógyszereket szedte, hogy élni tudjon. Bár az éhgyomorra vett vérképben a cukor jó értékű volt, azonban a terheléses cukorvizsgálat kimutatta a kezdődő cukorbetegséget. Közben másfél dioptriás szemüvege lett, már csak két gyógyszerrel lehetett karban tartani a vérnyomását, és a sok sikertelenség miatt időnként depressziós hangulat uralkodott el rajta. Éjjelente nem tudott aludni. Hiába gyúrt a konditeremben, izmai uagyan lettek, de testsúlya nem tudott mérhető módon csökkenni.

Ekkor munkahelye kiküldte dolgozni néhány évre Amerikába. Kiment 120 kilósan és három év alatt 150 kilós lett. Ebben a három évben megjárta a poklok poklát, mert fogyni szeretett volna. Mivel hivatalosan dolgozott kinn, ezért bekerült az amerikai egészségügyi ellátórendszerbe. Bár Amerikában a 150 kg nem egy nagy szám, és az ott élő nők többségének a feneke sokkal nagyobb volt mint az övé, de ez a kövérség őt erősen zavarta. Akkor döbbent rá, hogy a valós élet teljesen más a tengerentúlon, mint ahogy az a filmekben látszik. Megtudta, hogy a színészek sokszor szó szerint hónapokon át éheznek azért, hogy egy filmszerepet eljátszhassanak. Az egész társadalom a kövérség ellen harcol teljesen eredménytelenül. Kötelező orvosi vizsgálatok során ment keresztül, kötelező foglalkozásokra járt, kötelező diétákon vett részt és egyre erősebb lett rajta az elkeseredés. Ilyenkor a kövér embert pszichológushoz küldik, és a rendszeres kezelésekkel igyekeznek elérni azt, hogy ha már lefogyni nem tud, legalább ne legyen depressziós. Ebben a stádiumban sokan már a gyógyszereket sem hajlandók szedni, mert kiütötte őket egyik-másik mellékhatás.

Ebben az állapotban találkozott egy ázsiai származású orvossal, akivel összebarátkozott. Ez az orvos elmondta, hogy ő már sok helyen járt a világban, mert a kövérség okát kereste. Megfigyelte, hogy azok a népek soványak, amelyek nem fertőződtek meg a fogyasztói társadalom zabálásától, konkrétan nem esznek szénhidrátot (burgonya, kukorica, gabona, cukor, rizs), és kevés tejterméket fogyasztanak. A hízás lelki oka pedig az elszigetelődés a külvilágtól.

El is kezdődött a radikális életmódváltás. A még 150 kilós férfi el kezdett “érdekes” előadásokra járni, ahol megtudta, hogy az a sok kövér ember, aki részben állami, részben saját pénzen kötelező foglalkozásokon vesz részt, kötelező diétákat alkalmaz, és gyógyszereket szed, mekkora iparágat tart fenn, mennyi embernek ad munkát és milyen sok adó származik belőle, azaz ha holnap mindenki sovány lenne, szinte csődbe menne az állam a sok bevételkieséstől és a megugró munkanélküliségtől. Megtudta továbbá, hogy rengeteg orvosi kutatás zajlott a kövérség témájában, ezek az eredmények hosszas keresgélés révén hozzáférhetőek ugyan, azonban szinte sosem kerülnek alkalmazásra a való életben. Ezek az eredmények mind azt tükrözik, hogy a civilizációs betegségek oka maga a civilizáció. Annak testre és lélekre hatása.

És éppen emiatt a döntéshozók nem vállalják fel, hogy radikálisan változtassanak a társadalmi szokásokon. Találkozott néhány olyan polgármesterrel, akik hadat üzentek a cukros üdítőknek, az iskolai hamburgereknek, a sportpályákon árult édességeknek. Érdekes mód ezek mind rövid időn belül megbuktak. Kiderült továbbá, hogy a forgalomban lévő élelmiszerek jó részét ma már nem lehetne engedélyeztetni, ha új termékként szeretnék azt bevezetni. Ilyen például a burgonya, mely rengeteg méreganyagot tartalmaz, főleg a zöld színű részeken, illetve e csírák helyén. De milyen szerv és milyen módon tiltsa be a burgonyát, mikor világszerte az a szegények eledele? Ehhez hasonló a cukor, amely kábítószerszerű függőséget okoz, és éppen ezért bele is teszik mindenbe (például szalonna), hogy a fogyasztó vágyjon az édeskés ízre. Hasonló a liszt is. A házi kemence hőfokát úgy ellenőrzik faluhelyen, hogy beszórnak egy marék lisztet a meleg kemencébe és ha a liszt megbarnul, akkor jó a hőfok sütésre. Ha ezt a műveletet ma elvégzi valaki a boltban vásárolt liszttel, akkor az nem megbarnul, hanem mintha felrobbanna, füst lesz, büdös és valami fekete por száll. Kérdés, hogy liszt néven mit vett az ember?

Megtanulta továbbá, hogy a koleszterinnek nem sok a köze a zsírokhoz, a magas vérnyomásnak a sóhoz (a sótlan étrend káros), hogy fasírt helyett szója-, vagy gabona fasírtot enni nem szerencsés. Megtanulta, hogy puffadás, szorulás vagy hasmenés esetén radikálisan változtatni kell az étrenden. És a sort igen hosszasan lehet még folytatni.

Lelkileg több év alatt sikerült “lerendeznie” elszigetelődését, mely abban állt, hogy érzékeny ember létére olyan munkahelyen dolgozott, mely büntetésre szakosodott. Neki mindig lelki fájdalmat okozott ha mások életét hivatalból meg kellett keserítse. A megoldás az volt, hogy váltott. A jól fizető, de vele nem kompatibilis munkahelyét ott hagyta. Hamarosan el kezdett fogyni. És ezt materiális szinten is támogatta, a csökkentett szénhidrát tartalmú étrenddel. 5 év alatt visszatért a 85 kg-os testsúlyra. Évek óta ezt tartja.



Comments are closed.