Szerelem, szex, függőség

.

A szerelem fogalma

Karmikus szerelem
Az anyagi világban élünk, mely a legalacsonyabb szintű rezgés. A karmikus szerelem nem más, mint egy sokkal magasabb dimenzióból érkező rezgés (energia+információ), melynek célja a karmikus szerep megvalósulása. A karmikus szerelem, lévén egy sokkal magasabb szintű rezgés, mindet felülír az anyagi világ rezgései közül. Aki szerelmes, az nem lát, nem hall, csupán egy valaki érdekli, a szerelme tárgya. Szerelem idején háttérbe szorul a család, a barátok, maga az egész élet. Ami eddig fontos volt, az már nem az. Teljesen másképp gondolkodik, érez, és lát. Másképp reagál és másképp dönt. A karmikus szerelem célja, hogy össze kössön két olyan embert, akinek a karmája szorosan összefügg, egy magasabb létsíkban meghozott döntés alapján. A karmikus szerelem az évek alatt alább hagy és helyét a szeretet veszi át. A szeretet nem egy csöpögős, nyálas brazil sorozat, hanem egy felelősségvállalás. Aki szereti a másik embert, az felelősséget vállal a másik tudatának fejlődéséért, megvilágosodásáért. A karmikus szerelem velejárója a csodálatos szex, a tudatosan megvalósított család. A karmikus szerelem révén létrejövő emberi kapcsolatok kitartanak még öreg nyugdíjas korban is. Bár egyre kevesebb szerelmes nyugdíjas látható ma már, de léteznek, sőt ők bátran beszélnek aktív szexuális életükről, úgy, hogy már 30-40 éve gyakorolják. Rájuk szokták mondani, hogy a sors egymásnak teremtette őket.

Az anyagi világi szerelem
A karmikus szerelmen túl, létezik a ma divatos szerelem, mely az anyagi világban köttetik. Ez a rezgés nem egy felsőbb síkból származik, hanem a legalacsonyabból, magából az anyagi világból. Az anyagi világ szerelmét az anyagi világ erői mozgatják, a pénz, szex, féltékenység, bosszú, valaminek a hiánya, tudattalanság. Az anyagi világi szerelem következménye a házassági szerződés, a holtomiglan-holtodiglan típusú esküvő. Az alacsony rezgés által gerjesztett szerelem lehet, hogy sok anyagi értéket hoz a családba, de nem hoz boldogságot, egészséget, kiegyensúlyozott életet. Tipikus példa, mikor egy férfi egy gazdag lányt vesz el, majd 7 év alatt annyira torzul a férfi szerepköre a nő gazdasági dominanciája révén, hogy önértékelési problémákkal küzd (gerinc, csontritkulás, fogak), és vagy elválik, vagy gyógyíthatatlan beteg lesz. Másik példa, mikor valaki a szex miatt kötődik a vélt párjához, és ahogy az idő múlásával csökken a szexuális vágy, úgy lassan köddé válik a kapcsolatuk is. Mikor valaki egy bomba nőt vesz el a látvány miatt és a nő beteg lesz, balesetet szenved, akkor már nem tart ki mellette, lévén megszűnt a az anyagi világ szerelmének mozgató ereje. Ehhez hasonló a pénzen alapuló párkapcsolat is.

.

Szerelmi kötés

Korunk nagy találmánya szerelmi kötés, ami azt jelenti, hogy az anyagi világ szempontjai alapján, az anyagi világ rezgéseinél magasabb szintű rezgéssel kötést, kapcsolódást valósítanak meg. A karmikus szerelemtől abban különbözik, hogy nem a Létezés (mi, korábban egy magasabb létsíkban) döntött a szerelemről, hanem az anyagi világ. A neten legalább 10 olyan rituálé van fenn, amivel sikeresen végezhető szerelmi kötés. Például egy fiúnak megtetszik egy lány, de lány észre sem veszi őt. Ekkor a fiú elvégez egy szabadon elérhető rituálét, és a lány beleszeret. Sőt a lány olyan szerelmes lesz, amilyen még nem volt. A fiú lehet, hogy csak szexelni akart a lánnyal, azonban a kötés, amit létrehozott, az a jelen földi éltre végérvényes jellegű, hacsak nincs valaki, aki ezt oldani tudja. Innentől kezdve már a fiú sem tud szabadulni a lánytól, mert a szerelmi kötés olyan, mintha egy kötéllel össze kötötték volna egymást. Más létsíkban járatos sámánok nyilván tudják oldani ezt a kötést.
Az ezoterikus újságok tele vannak olyan hirdetésekkel, amelyek a párkapcsolat megerősítését ígérik szerelmi kötés révén. Az a vicc ebben, hogy amikor már nem működik a párkapcsolat, mert az anyagi mozgató erő megszűnt létezni (szex, pénz, érdekek), akkor ahelyett, hogy békében elválnának egymástól, inkább úgy összekötik egymást, hogy ebbe rövid úton bele fognak bolondulni. Ilyenkor már teljesen esélytelen a válás, és az együttlét is. Az ilyen házasságban gyakran brutális események történnek. Az is hatalmas életkarmát generál magának, aki azért, hogy keressen százezer forintot, összeköt két össze nem illő embert.

A szerelmi kötés, mely anyagi erők által indíttatva egy magasabb rezgés által lett megköttetve, jól oldható hozzáértő szakember által. Ezek a szerelmi kötések igazából börtönt teremtenek és jobb mielőbb megszabadulni belőle.

.

Szexmánia, szexfüggőség

A karmikus szerelem velejárója az aktív szex, mely az öröm, a boldogság és az erő forrása. A fizikai együttlét, minden esetben lelki feltöltődést is okoz. Bár az idő múlásával a szexuális teljesítmények változnak, azonban a karmikus szerelem által létrejött közös élettel együtt járó szex mindvégig élmény és kívánatos.

Az anyagi világ szerelmét kísérő szex  legtöbbször csak testiség. Mivel az érzelmi feltöltődés elmarad, ezért az ilyen szex hamar kifullad, nincs mozgatóereje. Jól látható a fiatalság körében, hogy a testiség gyakran állati sorbeli viselkedést tükröz.

Szintén napjainkban terjed korunk AIDS-e, a szexmánia, szexfüggőség.
Fiatalok mesélik, hogy bulikon különös italokat isznak, különös rituálékon vesznek részt, hosszabb-rövidebb ideig tartó emlékezetkiesésről számolnak be. Teszik mindezt csak úgy heccből, tudatlanságból, csak a kipróbálás céljából, aztán érdekes dolgokat tapasztalnak magukon. Például azt, hogy kezdenek szexfüggők lenni, és egyre állatiasabb ösztönök uralkodnak rajtuk ezen a téren és semmit sem tudnak tenni ellene. Komoly erkölcsű lányok néhány év alatt például olyan mélyre jutottak, hogy csoportos pornó videóikat büszkén teszik fel a netre és levélben ismerőseiknek ajánlják ezek megnézését. Aztán egyre agresszívebben szexelnek, szinte mindig párjukat is megfertőzik ezzel a képességgel, majd őrületbe kergetik egymást.
Fiatalok másik csoportja olyan rockzenéhez hasonlító zenét hallgat, ahol egyenesen a sötét oldal erőit idézik meg. Egy idő után megszállottak lesznek, majd ez a megszállottság szexuális úton terjed.
Azok a férfiak és nők, akik valamilyen módon megszállottak lesznek a sötét oldal erői által, ezt a megszállottságot szexuális úton terjesztik. Akik elkapják ezt a fertőzést és szintén tovább adják, fogalmuk sincs róla, hogy tesznek. Azonban életük egyre katasztrofálisabbá válik, egyre jobban kilátástalanabbá. Már csak egy erő mozgatja őket, a féktelen szex. Általában két-három évig még csak azt lehet mondani róluk, hogy nagy a szexuális étvágyuk és hogy egyre lazábbak az erkölcseik, azonban három év után felgyorsulnak az események és szexfüggővé válnak. Ilyenkor párjuk már kevés, csoportot keresnek, mindegy hogy kivel, csak a függőségüket ki kell elégítsék. Az internetes pornó portálokon a kemény szexet művelők vagy elhalt lelkektől vannak megszállva (ez kb. 20-40%), míg a többi a sötét oldaltól van megszállva. Az elhalt lélek eltávolítása egy egyórás rituálé keretében megvalósítható. A sötét oldal eltávolítása sokkal komolyabb munka, de lehetséges.
A sötét oldaltól való megszállottság ha nincs “kezelve” 10-15 év alatt a totális pusztulást hozza, akár öngyilkosság, gyilkosság, vagy teljes tébolyultság, stb.
A sötét oldal szexuális úton történő terjedése ellen nem lehet védekezni sem óvszerrel, sem más módon, csupán a szex meg nem történésével, annak semmilyen formájában.



Comments are closed.