Transfăgărășan

Jelentése: a Fogarasi havasokon keresztül

Az 1970-es években, konkrétan 1970 és 1975 között épült Romániában. Két elmélet van amely az építést magyarázza. Az egyik szerint az akkori vezető, Nicolae Ceausescu meg akarta mutatnia a világnak Románia erejét, tekintettel az 1968-as csehszlovákiai megszállásra, és stratégiai utat épített. Másik elmélet szerint, az ország vezetőjének megtetszett a hegytetőn található gleccsertó (Bâlea tó, 2034 m magasságban), és saját maga számára építtetett egy kellemes kis házat. Mindkét elméletnek sok lehet a realitása, sőt akár mindkettő egyszerre is igaz lehet. Az út építését részben munkások és részben a katonaság végezte. Sokan meghaltak az építkezés során, sok katonát érte a halál a haza szolgálata közben. Mivel az akkori technika messze nem a mai horvát autópálya építésre emlékeztetett, ezért az út megléte csak és kizárólag az ott dolgozók kétkezi munkájának az eredménye.
Bâlea tónál már 1900-ban létezett egy fa menedékház, és 1950-ben egy emeletes épület,  1975 óta kabinos felvonó is üzemel (télen csak így lehet feljutni), 1975-re elkészült az elnöki menedékház is, majd még több menedékház épült, ma pedig teljesen “full”-os az ellátás. Szélessávú wifi, az összes mobil szolgáltató, korlátlan étel, ital, és minden igényt kielégítő, szükség esetén nyáron is fűtött szállás.

Napjainkban 3 hónapig üzemel az autóút, bár ilyenkor is sok a lehulló kő, kisebb szikla. A július, augusztusi hónapokban igazi zarándokhellyé alakul, amolyan össznépi piknik lesz itt, az út mellett minden egyes négyzetméteren húst sütnek és buli van. Ilyenkor a feljutás akár 4 óra is lehet, olyan a közlekedés, mint a pesti csúcsforgalomban. A hegyvidéken nagyon instabil az időjárás. Ha esőre áll, akkor pillanatok alatt több évszakot is megélhetünk. Ha ugyanabba az irányba nézünk és percenként exponálunk a fényképezőgépünkkel, akkor több évszak fotóit készíthetjük el egy óra alatt.

Mint láthatjuk nincs jó és nincs rossz. Akkoriban minden román ember elítélte az építkezést és félt, nehogy az ő fiát vigyék oda katonaként az építkezésre (ehhez hasonló nagy projekt volt a Duna Csatorna építése).  Ma is tisztelettel adóznak azok előtt, akik építették az utat, de a múlt tisztelete mellett, büszke a román nemzet az útra.

Sok a motoros és a kerékpáros. Az utóbbiak messze földekről jönnek, hogy legyőzzék a “kihívást”. Ezen túlmenően sok magyar turista keresi fel ezt az útvonalat. Ők általában észak (Erdély) felől jönnek, majd ugyanarra mennek vissza. Pedig én javasolni tudom, hogy dél felé menjenek, mert érdekes dolgot fognak látni. Az Erdélyben uralkodó sztereotípia szerint, a déli népek nem éppen a legszorgalmasabbak az erdélyiekhez képest. Nos, a déli részt megtekintve, ahogy azt annak idején “illetékes elvtárs” mondta, ez a hír ebben a formában nem igaz. A déli részen a falvak élnek, lüktetnek. A házak szinte mind újra vannak vakolva, a portákon rend és szorgalom jelei  láthatók.

.



Comments are closed.