.
Az ember az érzékszerveivel érzékeli a külvilágot. Az érzékelés milyenségét, azaz a felfogott információhalmaz mennyiségét és minőségét az érzékszervek felbontóképessége valamint az információt tároló és feldolgozó rendszer határozza meg. Ez pedig minden embernél más és más. Ezért mindenki kicsit másképp értelmezi a körülötte zajló életet. Az egyik ember jobban hall, mint a másik. Az egyik ember jobban lát, mint a másik. Aki vak, annak nagyon jól kifejlődik a hallása és a tapintása.
Az emberhez képest a kutya nagyságrenddel jobban hall. Ez nem csak azt jelenti, hogy jobb a „belső erősítője”, tehát az olyan kis zörejeket is meghallja, amiket az ember nem, hanem a hallás során keletkezett információt is jobban dolgozza fel. A kutya már az utca végén meghallja a gazdája lépteit, és a járásnak a hangját meg tudja különböztetni más emberek járásának hangjától. Ezt ugatással jelzi. A család autóját annyira ismeri a kutya, hogy több ugyanolyan típusú, ugyanolyan motorral szerelt autó közül egyértelműen jelzi, melyik autó a családé. Tehát nemcsak a finom, apró hangokat hallja meg, hanem a hangok mintázatát is precízen eltárolja emlékezetében. Azonban azt is tudja mindenki, hogy a túlzott érzékenység azzal jár, hogy hangos környezetben a kutya nem érzi jól magát. Szilveszterkor nem bírja a petárdázást, a tűzijátékot, mert túl hangos számára. Ilyenkor könnyen megvadulnak és esetleg kárt is tesznek magukban. Tehát az adottság néha hátrány is.
Ha megvizsgáljuk az emberek érzékenységét, akkor több kategóriát találunk. Vannak olyanok, akikre azt mondjuk, hogy érzéketlenek. Őket sokszor illetik meg olyan jelzőkkel, mint bunkó, tuskó, neveletlen. Pedig ők nem jók és nem rosszak, csupán kevésbé érzékenyek a külvilág finom ingereire. Ettől ők még nagyon jó emberek lehetnek.
A külvilág durva ingereit mindenki tudja érzékelni, például egy hátbavágást. Azonban a finom ingereket már nem mindenki. Akik ezeket is érzékelik, azok az érzékenyek. Ők megérzik a másik ember hangulatát, jó vagy rosszkedvét, érzéseit.
Akik még ennél is érzékenyebbek, azok a szuperérzékenyek. Ők képesek megérezni a mások testi és lelki bajait, ők képesek ingával, pálcával mérni, másoknak segíteni a testi és lelki egyensúlyuk helyreállításában. Ezen túl vannak még a hiperérzékenyek, akik egyenesen a természettel tudnak kommunikálni, mint például a sámánok.
Azt mondják, hogy boldogok a tudatlanok. Én azt mondom, hogy boldogok az érzéketlenek. Az, akinek a hátán fát lehet vágni, anélkül, hogy neki belső lelki problémái keletkeznének, az örök életű. Neki biztos nem lesz autoimmun betegsége, depressziója. Lehet, hogy elhízik a nem megfelelő táplálkozás miatt, lehet, hogy az alkohol tönkre teszi, de lelkileg stabil marad, ugyanis ő a legkevésbé sérülékeny. Mire egy érzéketlen ember lelki beteg lesz, arra az érzékenyek már mind kihaltak. Az érzéketlenek tipikus munkahelye a büntetés, ellenőrzés, számonkérés. Ha bemegy az ember egy „büntetésre szakosodott” hivatalba, akkor az ott dolgozók többsége érzéketlen, ugyanis csak ők bírják elvégezni azt a feladatot lelki sérülés nélkül, amit rájuk bíztak, a mások megbüntetését. Ezt egy érzékeny ember nem tudja sokáig lelki sérülés nélkül végezni. Aki érzékeny és mégis sokáig ilyen helyen dolgozik, az durván elhízik, ugyanis elszigetelődik attól, ami ott történik, esetleg gyakran elájul, azaz nem akar részt venni abban a világban, amelyikben él például olyan kényszerből, hogy jó a fizetés.
Az érzékenyek élete még nem különösebben nehéz, azonban a szuperérzékenyek már rendesen szenvedhetnek, ha nem tudják magukat levédeni a környezeti ingerektől. A szuperérzékenyek jellemzője, hogy átérzik a mások érzéseit, baját, örömét, gondolatait. Ők biztosan nem dolgoznak egy napig sem büntető intézményben. Meg sem fordul a fejükben. Ők nagyságrenddel érzékenyebbek az érzékenyeknél, ez sokszor inkább átok, mint áldás. Nekik sokszor el kell vonulniuk pihenni, szeretik a csendet, sokat vannak a természetben, ott sportolnak, fát vágnak, festenek, stb. Ők sokat alszanak, ha kifáradtak, csak így tudnak regenerálódni. A szuperérzékenyeknek meg kell tanulniuk saját magukat életben tartani. Ők gyakran szenvednek lelki betegségekben, és innen eredő fizikai betegségekben, autoimmun betegségekben. Meg kell tanulniuk a lelküket is kezelni, napi rendszerességgel. Nekik nagyon tudatosan kell élniük hiszen a környezetből sokkal több ingert vesznek fel, mint az érzékenyek vagy az érzéketlenek. Számukra a környezet sokkal ingergazdagabb, és vigyázniuk kell magukra.
A szuperérzékenyeken túl létezik még a hiperérzékenyek csoportja, akik egy nagyságrenddel érzékenyebbek a szuperérzékenyeknél. Ők azok akik, tényleg beszélnek a természettel, a széllel, nappal, vízzel, földdel. Régen ők voltak a sámánok. Számuk nem túl nagy, néhány százra teszik. Ha lehet, ők még sérülékenyebbek, mint a többiek, ugyanakkor mindent le tudnak szedni a létezésből.
A szuperérzékenyek közép és felső csoportja, valamint a hiperérzékenyek „természetfeletti” képességekkel bírnak. Például teákat pálcáznak teljesen ismeretlen embereknek, kimérik mások karmikus kapcsolatait, az energiaáramlásokat emberek vagy csoportok és szervezetek között. Vannak, akik nem mérik, csak egyszerűen érzik, de olyan pontosan, hogy számszerűsíteni tudják a „mért” információkat. Vannak olyan üzletemberek, akik ilyen képességű „tanácsadókat” alkalmaznak, és sikereik nem maradnak el, mert nem lehet becsapni őket, hiszen akitől negatív energia árad feléjük, azzal nem szabad üzletet kötni. Az ősi történelemben a király akkor indult harcba, mikor a sámánja azt mondta, hogy most alkalmas, egyébként akár hetekig várt. A Himalájában az ott élő törzsek ma is csak akkor indulnak sóért, ha a sámán erre engedélyt kap a létezéstől.
Hogyan kezeli a szuper-, és hiperérzékenyeket a modern társadalom? Rosszul. Nagyon rosszul. A modern világ az érzéketlenségre épül. Ahogy a szakemberek mondják, folyamatosan csökken az empátia. Napi életünk (értékrend, törvénykezés, elvárások), a környezetünk, mind az érzéketlenséget részesíti előnyben. Sőt így neveli a társadalmat, hogy az egyre érzéketlenebb legyen. Ez a jövő útja, az érzéketlenség. Az tud túlélni, aki érzéketlen. Ezzel együtt nagyon sok túlérzékeny ember van. Ők napi szinten beleütköznek a túl harsány világba. Olyan ez, mint aki állandóan chipset eszik. Neki egyre erősebb ízek szükségesek, hiszen az ízlelése egyre érzéketlenebb. Ehhez alkalmazkodik az élelmiszeripar is, így egyre erősebb, egyre radikálisabb ízekben gyártják a chipseket, melyek messze meghaladják a természetes ízlelés szintjeit, ezért a természet úgy védekezik, hogy egyre csökken az illető személy ízlelési szintje. Olyannak, aki rendszeres chipsfogyasztó, annak az ízek fokozódása fel sem tűnik, mert az ő ízlelése egyre tompább. Az ilyen ember már nem tudja érzékelni a természet finom ízeit, neki csak a brutálisan erős ízek jelentenek ingert. Viszont az, aki lágy, természetes ízeken él, ha chipset eszik, akkor szinte szétég a szája, szétég az ízlelése. Fizikai sérüléseket okozhat számára az a sok fűszer. Ehhez hasonlóan a társadalom éppen saját életvitele révén egyre érzéketlenebbé alakítja tagjait. Aki túlérzékeny, nem tehet róla. Így született, de meg kell tanulnia kezelni, megvédenie saját magát. A társadalom nincs ott és nem is lesz soha a jövőben, hogy ezekre az értékes emberekre vigyázna. A túlérzékeny ember, lelki, majd ebből kialakuló fizikai betegségeket hozhat létre saját magának. Ha nem az okot kezeli, akkor könnyen függőségbe kerülhet, úgy mint alkohol, drog, gyógyszer, betegség, stb.
Nézzünk egy kicsit a jövőbe. Nézzük meg különböző országok és nemzetek jelen idejű és jövő idejű érzékenységét. Érdekes, egész világra kiterjedő tendenciát tapasztalunk. Ha egy 0-100-as skálán mérjük, a következő eredményt kapjuk.
Érdekes jövőkép látható. A világ tényleg radikálisan érzéketlenebbé válik. Radikális esés a most következő 5-10 éven belül lesz. Az érzékenység azt jelenti, hogy figyelünk a másikra, érdekel a másik, és az szempontjai számítanak az én döntéseimben Egy másik személyre emberként tudok nézni. Az érzéketlenség azt jelenti, hogy mennyire nem érdekel a másik, mennyire nem számít nekem a másik, simán átgázolok rajta, ha az én érdekeim úgy kívánják. Egy másik személy a számomra nem több mint egy robot, egy gép.
Tibet az egyik legérzékenyebb, ahol nagyon figyelnek egymásra az emberek. 10 év alatt nagyon nagyot esik az érzékenység. Japán már most is kimondottan érzéketlen, de Németország is, bár lényegesen kisebb mértékben. Európában az északi államok az érzékenyebbek, itt főleg Dánia. Még Dánia esetében is látványosan nő az érzéketlenség, bár egy adott érték végig megmarad. Magyarországon a következő években nagyot fog esni az érzékenység, szinte nullára, Ausztria most közel azonos szinten van velünk, azonban a csökkenés lényegesen kisebb lesz. Érdekes mód Románia most kevésbé érzékeny mint mi, viszont nem is fog esni oly mértékben.
Általában elmondható, hogy a következő időben, rövidebb távlatban kb. 5 éven belül, hosszabb távlatban kb. 10 éven belül olyan események fognak történni, amelyek érzéketlenebbé teszik a világot, az életet. Az EU államaiban nagy mértékű lesz a csökkenés, addig amíg az USA-ban nem lesz csökkenés. Lehet ez gazdasági válság, megélhetési problémák sora, gazdasági háború, bizonyos struktúrák összedőlése, vagy olyan események, amelyekkel eddig még nem találkoztunk. Aztán kb. 10 év múlva el kezd működni egy új struktúra, rendszer, társadalmi rend, stb.
Ami még látható, hogy kb. 400 év múlva nem mérhető semmilyen érték sem. Ahogy mondani szoktam, az emberiségnek még kb. 350 éve van hátra. Az ember tragédiája analógiájára, most van az ipari forradalom vége, kezdődik a falanszter korszak, az űrrepülés, majd a jelen emberi társadalom vége. Ezekről bővebben a Jövőkép c. részben (hamarosan).