GABOBNAKÖRÖK

.

1970-től kezdődően nagy divat, hogy Angliában Stonehange környékén gabonakörök jelennek meg, azaz a lábon álló gabona egy részét valaki vagy valami letapossa, különleges, szabályos geometriai ábrákat rajzolva, a termelők nagy felháborodására.

Az ügyet a parajelenségek hívői felkarolták és megszülettek a különböző természetfeletti magyarázatok is.

Természetesen ilyenkor beindul a turizmus is, megjelennek tudósok, kutatók, áltudósok.

A 70-es években jellemzően egyszerű, több méter átmérőjű körök keletkeztek, ezek a formák a 90-es évekig egyre bonyolultabb formát vettek fel, míg ma már nem csak a körtől eltérő geometriai formák készülnek, hanem képek, amelyek a monitorhoz hasonlóan pixelekből állnak, és repülőből nézve fényképhez hasonlítanak.

A körök jellemzője, hogy mind éjjel keletkeznek, az angliai nyáron az éjszaka 4-5 órát tart.

Amerikában is megpróbálta néhány fiatal meghonosítani a gabonaköröket, azonban ott a magántulajdon annyira védett, hogy a tulajdonos le is lőheti azt, aki engedély nélkül belép a birtokára, ráadásul ott szándékosan kárt okoz.

Ez így is történt, és egy pillanat alatt vége lett a gabonakör rajzolásnak.

Mi indította ezt az új divatirányzatot?

Hivatalos tévécsatornák hosszas, bizonygató műsorokat készítettek, melyek „igazolták” hogy 3-4 ember hogyan tud ilyen geometriai ábrákat készíteni, egy éjszakányi idő alatt, egyszerű módszerekkel, egyszerű geometriát használva.

Ilyenkor felmerül az embereben, hogy ha valamit nagyon bizonygatnak, akkor azt vajon miért teszik?

 

Nazca vonalak hasonlósága

Ha az ember megnézi a Nazca vonalakat, nehezen talál magyarázatot a látottakra, főleg, hogy a földön semmi értelmes nem látszik, csak magasból.

Egyes spirituális tanok úgy tartják, hogy ez a térség nem más mint egy intergalaktikus találkozóhely, ahol egy-egy ábra jelöli egy-egy faj helyét a tanácskozáson, a lelátón.

Ahogy Baalbek városánál, az első űrrepülőtér helyszínén történelmi táborokat tartanak, ahol meditációs szinten látják, átélik, érzik az akkor űrhajókat le és felszállás közben, látják az annunakikat, stb., úgy a Nazca vonalaknál is vannak ilyen táborok, ahol meditációs szinten látható az egész esemény, a fajok érkezése, az űrhajók leszállása, maguk a fajok, stb.

Az első néhány gabonakör idegen fajok üzeneteként is megállja a helyét, galaktikus és faji információkkal. Ez teljesen hasonló ahhoz a lemezhez, melyet mi küldtünk a világűrbe, leírva magunkat, anyagi világunkat és helyünket a világegyetem általunk ismert részében. A különbség annyi, hogy az a másik faj el tudott jutni hozzánk, és bemutatkozott.  Ahogy a sumer időkben is piktogramokkal kommunikáltak, úgy a világegyetem univerzális nyelve is ez.

Összességében elmondható, hogy a fiatalok az első eredeti gabonakör minták alapján puszta heccből el kezdtek saját gabonaköröket készíteni.

Többen be is ismerték tettüket, voltak akik 20 éven át készítettek ilyen köröket és jól mulattak azon, hogy a tudósok belemagyaráznak dolgokat. Ezek a személyek vállalják személyazonosságukat. Egy részük azért készített formákat, hogy szórakozzon, mások azért, hogy hátha idegen civilizáció fentről látva a különös formákat, leszáll. A csoportok között versengés indult, hogy ki alkot különösebbet, látványosabbat, ezért aztán évente egyre bonyolultabb formák keletkeztek és keletkeznek. Volt olyan, akit tetten értek, és az igazságszolgáltatás kezére került.

Azonban a gabonakörök kb. 15%-a eredeti.

Azok az eredetiek, amelyek nem csak geometrikus ábrák, hanem olyan vizuális információval rendelkeznek, melyek dekódolhatók, a világegyetem nyelvén. Tudósok és kutatóintézetek hada elemezte a letaposott gabona és a lábon álló közötti különbséget, azonban nem tudtak kimutatni. A különbség csak annyi volt, mint a szél által lefektetett gabona esetén. Az alakzatokhoz vezető nyomokat sem találtak, hisz az emberi szerkesztők mindig a traktornyomon mennek a helyszínre, az idegen fajok a távolból végzik munkájukat.

Hol találkozhatunk hasonló „másolási” technikával?

A gabonakörök igazából a mezőgazdasági graffitik. Az idegenek által létrehozott ábrák tudományos információtartalommal rendelkeznek. Ezek másolata pedig a fiatalok versengése, hogy ki alkot látványosabbat és ugyanúgy nehéz ellen küzdeni. Az egyetlen dolog, ami biztosan véget vet a gabonakörök életének, az aratás. Ez a tevékenység bár nagyon bosszantja a gazdákat, azonban jót tett a környék idegenforgalmának.

A történelem ismétli önmagát. Néhány ezer éve, az egyiptomi fáraók az Annunaki istenek által használt Gízai piramisokat lemásolva kezdték építgetni saját piramisaikat. A másolás sosem sikerült igazán.  Nem sikerült tartani a Gízai piramisok geometriáját, mértani arányait, az elkészítés szoros határidejét (amíg élt a fáraó). A fáraók piramisai sokszor összedőltek, nem készültek el, az ország gazdasága belerokkant, stb. Ugyanakkor a belső díszítés a fáraót dicsőítette, ellenben a Gízai piramisokkal, melyek belseje menetes bármilyen díszítéstől. A fáraók a dicsőségük, isteni mivoltuk bizonyítékaként, piramisokat építettek, melyek külsőleg tűnhetnek hasonlónak az eredetiekhez, azonban a valóságban teljesen mások. A fáraók piramisai egy hóbort, egy divathullám eredményeként jöttek létre, azonban nélkülük szegényebb lenne a látnivaló műemlékek tárháza.



Comments are closed.