.
A modern társadalomban, az emberekben felgyülemlő agresszió sokszor a sportban egyenlítődik ki. Az agresszió oka a kilátástalan élet, nem jó párkapcsolat, rossz munkahely, vagy éppen munkanélküliség, reménytelenség. A meg nem oldott élethelyzetek belső negatív érzéseket generálnak, melyek hosszútávon (évek sora) felgyűlnek. Ez a felgyülemlett energiapotenciál átalakul agresszióvá. Mint amikor duzzasztógáttal gyűjtjük egy kis patak vizét, és hosszabb idő alatt több millió köbméter víz helyzeti energiájával találjuk magunkat szemben. Ez a potenciál az agresszió. Aztán az agressziónak ki kell „sülnie”. Ha kifele nyilvánul meg, akkor lehet ez csoportos szinten háború, vagy sport huliganizmus, egyéni szinten verekedés, vagy valamilyen küzdősport. Ha az ember befelé süti ki az agressziót, akkor beteg lesz, akár rokkant, magatehetetlen. Ez igaz egy nemzetre is. Ha egy nemzet nem tudja kisütni a belső agresszióját, akkor vagy háborút indít, vagy beteg lesz. Nem véletlen, hogy a modern világ mennyire támogatja a sportot. Hiszen szükség van rá úgy a sportolóknak, mint a szurkolóknak. És ezzel jár a „sportagresszió”.
Számomra az 1986-os, mexikói, Magyarország-Szovjetunió 0-6 jelentette a magyar foci végét. Persze lehet okokat találni bőven. Az akkori focisták közül többen rendszeresen jártak a Szombathely melletti Velem nevű szakrális faluban, és a falusiak általában különböző szerek véletlen vagy szándékos nem megfelelő adagolásáról beszélnek. Azonban szerintem ez apró részlet. Hiszen valami más változott meg. A sport mint olyan is csak a pénzről szól. Nyilván aki jól focizik, annak lesz pénze. De az, hogy a tizennyolc év alatti gyerekek „értékét” is már pénzben mérik, óhatatlanul nem egy „sportszerű” szemlélet. Sokkal inkább anyagias.
Az energiakiegyenlítődés elve alapján (lásd Ébredés c. könyv), görcsösen nem lehet nyerni, a mindenáron, a megfelelés, a pénzért végzett munka mindig megbosszulja magát. Ez kiemelten igaz a magyar nemzet enneagrambeli 4-es karakterére. Ha megnézzük a latin amerikai focit, olaszt, horvátot, vagy éppen a románt, amikor ők „csak” játszanak, akkor sikeresek. Ők mind az enneagram beli 2-es karakterek, kis mértékben 3-as tulajdonságokkal színezve. Ők erre a legalkalmasabbak. Ők mindig csapatban gondolkodnak. Ha megnézzük, a himnusz alatt legtöbbször ölelik egymást.
A német foci a hatosra jellemző pontos, precíz és erős. Ők ettől jók. Mint a „németek”. A holland, a francia, a 7-es karakter, a kalandozó, egyedi, jövőbe mutató, mindig valami más, ami vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem.
A magyar foci akkor tud sikeres lenni, ha a 4-ers karakter jó állapotában van, felveszi az 1-es karakter pozitív vonásait, és újít, új dolgokat talál ki, és nem azt látja az ember, hogy a 11 játékosnak fogalma sincs, hogy mit kellene tennie apályán. A magyar nép bármilyen területen csak akkor lesz sikeres, ha reformerként él és alkot. Ennek a népnek egyedi az útja. Nem játszhatjuk azt amit a németek, amit a brazilok, vagy hollandok, mert az nekünk „nem áll” jól, az nem illik hozzánk. Nekünk saját utunkat kell megtalálnunk, ahogy tette ezt az Aranycsapat. Ennek a foci gondolkodásnak kb. 1986-ban lett vége. És azóta sem találjuk a saját utunkat. Elnyomás alatt egy nemzet a szabadságvágyát sokszor a sportban éli meg. Ahogy tette ezt az Aranycsapat idején. Ekkor reformer lett. Meg akarta mutatni a világnak, és meg is mutatta. És verhetetlen volt. Most más világ van. Nem akarunk mi megmutatni senkinek semmit. Csak úgy elvagyunk a langyos dagonyában. Pedig ebben a világban kell megtanuljuk és megmutassuk a reformer szerepünket. És ez nem pénz kérdése. Ameddig ez nem sikerül, addig a szurkolók szétverik Bukarestet, a sportolók pedig akkora görcsben mennek ki a pályára, hogy az első szélfuvallatra összetörnek. Majd ha egy-ségben lesz minden játékos és maga a csapat is, és nem fél-elemeben, akkor lazán megnyer minden mérkőzést.