.
A várva várt ítélet napja, mikor az Úr eljön, és igazságot tesz, ahogy ezt már sokszor tette (legutoljára i.e. 4.000 körül), végre elérkezett. A kor csillagászai csak akkor vették észre az érkező Nibiru bolygót, mikor már közel volt. Az emberiség lázban égett, várta a csodát. Azonban a csoda nem történt meg. Nem hogy az Úr nem jött, de maguk az istenek is távoztak. Igaz, távozásuk nem egy dátumra tehető, hanem kb. 60 évre, i.e. 620-560 között.
A távozás nem csak következtetés, hanem valós szemtanúk beszámolói szólnak az eseményről. Ilyen például Ezékiel próféta, aki szemtanúként mesélte el a látottakat. A legalaposabb leírások Harran városából származnak, ugyanis akkoriban ez a terület egy sűrűn lakott, fejlett város volt, igazi birodalmi központ. Ma is létezik ez a város, Törökország területén, egy szunnyadó kis település, ahol rengeteg még fel nem tárt régészeti lelet várja, hogy elmesélje a múltat.
I.e. 610-ben a babiloni erők visszafoglalták Harran városát, elűzve onnan az asszír erőket, ekkor az ideges isten Sin/Nannar (Enlil és felesége Ninlil első fiú gyermeke) elhagyta a területet, és felemelkedett az űrbe, félvén a babiloniak (Marduk, Enki elsőszülött fia) bosszújától. A város lakói kétségbe estek, napjaik üresek lettek, és egyre többet jártak a templomba, kérték Sin istent, hogy térjen vissza. 50-60 év elteltével Sin visszatért, de nem egyedül, hanem vele volt felesége Ningal és egy isten Nusku, aki amolyan futár, vagy szolga volt.
Ezékiel próféta saját szemével látta és le is írta, hogy Harran mellett látott egy űrhajót. Akkoriban már meg tudták különböztetni az emberek a repülő tárgyakat egymástól, aszerint, hogy az csak földi repülésre alkalmas, vagy űrrepülő. A leírások szerint a földi repülésre képes járművek inkább a mai helikopterekhez hasonlítottak, azonban sokkal nagyobb hatótávolságuk volt, mint a mai helikoptereink.
Földi repülésre képes járműveket vezettek: Enlil, Enki, Ninurta, Marduk, Thoth, Sin, Shamash és Ishtar/Vénusz.
Az istenek legtöbbje ekkor már Dél-Amerikában tartózkodott, az i.e. 4.000 körül megvalósult isteni látogatás okán épített városokban. Ők innen távoztak. Tartózkodási helyük a mai Puma-Punku, mely nem messze található a Titicaca tótól, a mai Bolívia és Peru határán. Itt érdekes régészeti leleteket találtak, nagy kőtömbök, melyekbe különleges üregeket vájtak, mind szabályos mértani alakzat. A kövek kivésése olyan precíz, a vonalak olyan egyenesek, mint a mai fémmegmunkálás a legprecízebb számítógép vezérelte gépen. Jelenlegi technikánkkal nem tudunk követ így megmunkálni. Aki készítette, igen jó technikai felszereléssel kellett rendelkezzen, mai elképzelés szerint plazma vagy lézer lehetett.
Amíg a régi sumer területeken az isteni távozásoknak szemtanúi voltak Ezékiel próféta, Adda-Guppi, és Nabunaid, addig sajnos Amerikából nincs olyan szemtanú, aki egyértelműen bizonyítaná mindezt.
Másik felmerülő kérdés, hogy ha az istenek távoztak még mielőtt a Nibiru elég közel került volna a Földhöz, akkor hova mentek? Ráadásul volt olyan isten, aki néhány év múlva vissza is tért.
A válasz igazából csak a Mars és az ott tevékenykedő 300 fő által üzemeltetett állomás, melyet az IGIGI-nek nevezett személyzet működtetett. Ma már a marsi űrbázis maradványait egyértelműen fel tudjuk ismerni.
A legtöbbet feltett kérdés, hogy az istenek mind távoztak, ha nem ki maradt? A leírások elég pontosan meghatározzák, hogy az istenek egy része távozott, egy része itt maradt a Földön.
Az istenek közül Ozirisz, Szeth és Zu meghaltak, egymás közötti harcban, Dumuzi (az első Rómeó) szintén erőszakos halált halt, illetve az atomtámadás miatt Bau sugárfertőzésben halt meg.
A tömeges távozás után itt maradt Marduk és fia Nabu, akik Enki leszármazottak, valamint Nannar/Sin, felesége Ningal, és Ishtar, ők az Enlil leszármazottak.
A két fő ellenfél (Enki és Enlil), két legharcosabb képviselője itt maradt. Marduk Babilonban uralkodott, míg Sin visszatért Harran városába. Mindkettő megerősítette templomát és a másik területére fájt a foga.
Babilon utolsó királya, Sin isten választotta Nabu-Na”id, aki látva Marduk vallásalapítási sikereit, új valláselméletet dolgozott ki, és ő hintette el az Iszlám csíráit.
A babiloni papok nem nézték ez jó szemmel, és mindent megtettek, hogy száműzzék az új eszméket. Ekkor Nabunaid önként száműzetésbe vonult Arábia területére. Ott 6 városban követőkre talált, ebből az egyik Medina, ahol Mohamed próféta megalapította az Iszlám vallást. Nabunaid öreg korára valamilyen komoly bőrbetegségben szenvedett, ezért már csak arcát eltakarva jelent meg idegenek előtt.
Sin és felesége, akik már alaposan megöregedtek és belefáradtak a megélt eseményekbe, visszavonultak, és magányosan éltek valahol a Vörös tenger környékén. Sin, akit még Hold istennek is neveztek, öreg korára megbékélt, és nem táplált gyűlöletet régi ellenfelei irányában. A Sínai Félszigetet Sin istenről nevezték el, míg feleségéről egy várost.
Egyik érdekes írásos régészeti lelet arról számol be, hogy a már öreg Sin, a Hold isten, az iszlám Allah előfutára, azaz róla mintázták Allah idős és bölcs formáját, és a hold jelképet is innen vette a vallás. A leírás arról is beszámol, hogy a minaretek igazából többlépcsős rakéták, céljuk, hogy Sin istent védelmezzék, mivel ő már nem tud magára vigyázni, lévén halott. Háborús időkben Sin isten háza körül mindig 4 többlépcsős rakéta állt bevetésre készen.
Ishtar/Vénusz istennőről keveset tudunk. Míg fiatal volt és tündökölt, részben ő mozgatta az eseményeket. Testével mindent el tudott intézni. Fiatal korában rendszeresen meglátogatta őt Anu, a legfőbb vezető, egy-egy rövidebb együttlét ideéig, azonban i.e. 4.000 körül már Ishtar idősödött, és Anu, a Földi látogatás alkalmával nem óhajtott vele együtt lenni (Ishtar gyorsabban öregedett mint az annunakik, lévén ő a földön fogant és született, így genetikailag közelebb állt a földi emberhez). Az istenek távozásakor Ishtar már idős volt. Egy leírás említ egy vele hasonló személyt az istenek távozása utáni időből, amikor is magányosan él, a világtól elzártan, remete módjára, mintha bűnhődni szeretne valamiért. 2011 október végén még élt.
Nagy Sándor, aki isteni családfával rendelkezett még egyszer, utoljára egyesítette, igaz, harcok árán a régi sumer területeket. Egyiptomban elismerve isteni származását fáraóvá koronázták, majd indult Babilonba, hogy kérje Marduk isten áldását. Tanítója Arisztotelész mindent elmondott az ember eredetéről, eddigi történetéről, és isteni származásáról, ezért Gilgameshez hasonlóan Nagy Sándor is az örök életet kereste, éppen isteni származása miatt.
I.e. 331-ben Nagy Sándor eljut Babilonba, azonban ekkor már Marduk a nagy isten halott. A legnagyobb istenhez méltóan temették el ziggurat templomában.
Marduk halála után nem sokkal, utolsó fia, Nabu is meghalt. Nabu a Földön született, minkét szülő isten volt és ő volt a legfiatalabb.
Az itt maradt Enlil utódok Sin, Ningal, Nusku, Ishtar, a Marduk király halála előtti időponttól teljesen eltűntek a történelemből.
Nagy Sándor i.e.321-ben halt meg Babilonban, de előtte még járt a valamikori Éden területén. A halhatatlanságot nem találta meg, sem az élet vizét, az Éden már nem létezett, csupán egy lepusztult hely volt.
Nagy Sándor halálával az utolsó isteni leszármazott is távozott a közéletből, így ez volt az első pillanat, mikor az ember a teremtői nélkül, egyedül maradt a bolygón. Olyan érzés volt ez, mint amikor a gyerek szülei nélkül maradt.
Az emberiség azóta is várja a visszatérést. Amíg ez megtörténik, a vallás segítségével kárpótolja magát. Mivel az istenek már nem láthatók, ezért a régi isteni megjelenéseket alapul véve minden vallás elkészítette saját kőből, fából, fémből készült isteni szobrait, festményeit, isten leírásait, így téve láthatóvá a láthatatlant.
Az istenek bár távoztak, már idősek voltak. A Vízözön körül rájöttek a Nibiru tudósai, hogy a Föld rabul ejtette az itt élőket, azaz sokkal gyorsabban öregedtek, mint társaik a szülőbolygón. Mikor Enki erre rájött és megkérdezte a tudósokat, azt a választ kapta, hogy teljesen mindegy, itt marad, vagy visszaköltözik, ugyanannyi idő múlva fog meghalni.