Nem ilyen lovat akartunk

.

Mostanában egyre több EU vezető mondja, hogy nem így képzelték el az EU keleti bővítését. Ugyanakkor egyre több keleti állam vezetője nyilatkozik, hogy ők sem így gondolták az EU csatlakozást.

Valójában minkét fél egy illúziót hajtott. A nyugati társadalom életciklusa a platón túljutott és hanyatlásnak indult. Ekkor gondoltak egy merészet és kibővítették piacaikat. Az igazi működő tőke helyett a rablógazdálkodást végző tőke jött be, mely a privatizáció során még a gyárakat is lebontotta. Gyakorlatilag gyarmatokká alakították a volt keleti blokk államait. Az a néhány cég, mely itt dolgoztat, éppen a nagy munkanélküliség miatt, hatalmas nyomást tud gyakorolni a helyi kormányra. Indokolatlanul nagyot. Ugyanis ő ossza a pénzt.

A nyugati világ úgy gondolta, hogy egy lojális keleti blokkal bővül, és arra nem is gondoltak, hogy éppen az ő túlélésük viszi csődbe ezeket az országokat. Arra pedig végleg nem gondoltak, hogy a keleti államok csődje és/vagy nyomora, visszahat rájuk is, és elárassza őket sok keleti ember, akinek nincs vesztenivalója. Ez a tömeges népvándorlás tönkre teszi az ő saját, eddig stabilan működő szociális rendszereiket, saját polgáraik megélhetését és nyugalmát. Mindezek következménye a polarizáció az EU-n belül. A gazdag Észak és a nyomorban élő Dél. Ez a potenciálkülönbség ki fog egyenlítődni.

A keleti blokk államai pedig nem tanultak meg szocializálódni. Egy kisgyerek első hét éve arról szól, hogy megtanulja, hogy vannak szükségletei. Megtanulja, hogy amikor éhes akkor eszik, és amikor játszik, akkor nem eszik. Csak egy dolgot végez egyszerre. Aztán a következő kétszer hét éve, azaz 7 éves korától 21 éves koráig meg tanul szocializálódni. Ilyenkor lemond bizonyos szükségleteiről azért, hogy egy társaság tagja legyen. Például éhes, de jönnek a barátok kerékpárral, és azonnal elfelejti az éhségét, cserébe azért az élményért, amit a baráti közösség nyújt.
A keleti blokk szinte összes állama még az első korszakról szól, úgy gondolják, hogy az ő szükségleteik vannak mindenekfelett. Úgy gondolják, hogy az EU nem kér semmit azért, mert pénzt ad fejlesztésekre, mert megnyitotta határait előttünk. Ez nagy tévedés. Mikor a NATO tagjai lettünk, majd pár nap múlva indult a támadás a szerbek ellen, akkor az aktuális magyar kormány, azon kezdett gondolkodni, hogy átadhatjuk-e a légterünket. Szerencse a NATO vezetők gyorsan megmutatták a csatlakozási szerződést, amit aláírtunk, és már nem volt kétséges a válasz.
Valahogy így van ez az EU csatlakozással is. A keleti blokk államai éppen a 40-45 év szocializmus által annyira le lettek butítva, annyira elvesztették saját énjüket, saját tudatukat, saját szellemiségüket, hogy fogalmuk sincs, hogy mi a csatlakozás. Igenis, be kell lépnünk a szocializáció korszakába, mikor is bizonyos dolgokban alárendeljük saját akaratunkat a közösség szellemének, hiszen ezt nevezik barátságnak, szövetségnek, együttműködésnek. Ha ez nem így működik, akkor nincs szövetség, nincs közösség.

Az EU bővítés a keleti blokk államaival el lett rontva. Mindkét oldal rosszul állt hozzá. A nyugat nem vigyázott arra, hogy mi is életben maradjunk, nem ellenőrizte a tőle kiáramló privatizációs tőkét, sőt néha maga állami pénzekkel támogatta a globalizáció kiterjesztését. A keleti blokk államai pedig nem nőttek fel oda, hogy megértsék, mit jelent egy közösség tagjának lenni, ezért legtöbbször úgy viselkednek mint egy durcás kisfiú, mikor oda kell adja a játékát egy vendég gyereknek.

A jövő mindenképp a közösségé. Ha tetszik, ha nem. Mert erre megy a globalizált világ (Új Világrend). Az ember tragédiájában ez a falanszter korszak. Nem tehetünk mást, mint mindkét oldalon elássuk a csatabárdot és együtt igyekszünk megoldásokat találni a problémákra. Ehhez a keleti blokk minden állama félre kell tegye személyes sértettségét, előítéleteit, és időnkét túlzott nemzeti öntudatát. Tudom mindenkinek ajánlani, hogy nézze meg, hogyan csatlakozott Dánia az EU-hoz, mit jelent ez, napjainkban. Hogyan tudja egy olyan kis ország megtartani a szövetséget és a nemzeti identitását egyszerre. Hol a határ, és milyen kompromisszumokat lehet hozni, amelyek nem sértik a nemzet öntudatát. Lehet, hogy előbb ezt kellene megtanítani mind nyugaton, mind keleten.



Comments are closed.