A tervezett termék életgörbétől az ingyen munkáig
.
Minden társadalmi rend, hasonló alapokon nyugszik, még ha ez elsőre nem is látszik. Például a fogyasztói társadalom mozgatója a profit. Profit hiányában kialakul az érdektelenség, és ezen a ponton a fogyasztói társadalom pont olyan, mint a szocialista hiánygazdálkodás. Különböző belső hajtóerők ugyanazt a külső végeredményt hozzák, például a hiányt. Amit nem érdemes gyártani, azt nem is fogja senki.
.
Azt gondolná az ember, hogy a modern technika azért van, hogy az ő élete egyre kényelemesebb legyen, egyre kevesebbet dolgozzon ugyan-olyan szintű megélhetésért.
Aztán kiderül, hogy a hetvenes évek Dacia autója kicsit kevesebbet fogyasztott, mint egy mai, hasonló motorral szerelt benzin üzemű gépkocsi. A külsőn, a biztonságon, a kényelmen ugyan sokat fejlesztettek, de az üzemanyag fogyasztáshoz nem nyúltak. Azonban a fejlesztések velejárója, hogy az anyag eltűnik a termékekből. Minden háztartási termék egyre vékonyabb, egyre könnyebb és egyre inkább műanyagból készül. Lassan minden átkerül a homeopátiás tartományba, amikor már anyag nincs, csak információ. Ha jól csinálnánk, ez lehetne akár Atlantisz is, de messze nem az.
Az USA-ban már lassan 100 évvel ezelőtt fel-merült a gondolat, fokozni kellene a fogyasztást. Így szerették volna elkerülni a közelgő gazdasági válságot. Odáig jutottak, hogy törvényt szerettek volna hozni arról, kötelező a termékek minőségét rontani azért, hogy biztosítani tudják a termelés fokozását, és ezáltal a gazdasági növekedést. A háborúk azonban közbeszóltak.
Az ötvenes években újra felmerült a gondolat, de most sokkal humánusabban. Nem a minőséget szerették volna tudatosan rontani, hanem a külsőt, a „design”-t javítani. Így arra akartak hatni, hogy az emberek maguktól cseréljék le termékeiket még idő előtt újabbra, csak azért, mert szebb, érdekesebb, még ha nem is biztos, hogy műszaki-lag többet tudnak. És úgy tűnt, működik a dolog. Nem kellett törvényi kényszer. A termékek élet-görbéje automatikusan lerövidült, maguk a fo-gyasztók rövidítették le, mert már illett időben le-cserélni azokat. Azonban ez a folyamat kezdett oda vezetni, hogy lassan, lassan kezdett romlani a minőség. Már automatikusan kezdték rövidebb időre tervezni a termékeket, hiszen úgyis kidobták őket az életciklusuk első felében. A morális elvárás, hogy újat vegyünk, mégis csak odavezetett, hogy romlott a minőség.
Ez időben Japánban komolyan figyeltek a minőségre. Amíg az USA-ban az volt az alapelv, egy új autó nem baj, ha nem tökéletes, hadd legyen munkája az eladónak is, később pedig a szerviznek, addig Japánban fontos volt, hogy egy új autó műszakilag hibátlan legyen. És, hogy egy-felől a szerviz is megéljen, másfelől egy autó se romoljon el váratlanul, kitalálták a kötelező idő-szakos szervizeket. Ezzel mindenki jól járt, a vásárló pedig automatikusan fizetett.
Japánban – mivel drága az anyag -, a mérnökök mindent pontosan és precízen megterveznek, ne-hogy csak egy kicsivel is több anyagot használjanak fel a minimálisan szükségesnél.
Érdekes volt a helyzet az NDK-ban. Ott egye-nesen törvényt hoztak arra, hogy olyan háztartási gépek, mint a hűtőszekrény vagy a mosógép nem romolhatnak el 25 évig. És megcsinálták. Ma is léteznek ilyen működő berendezések. Igazi kurió-zumok. Éppen ilyen siker alapozta meg annak idején a Volkswagen márka sikerét. Akkor ott semmi nem volt fontosabb a minőségnél. Hitler így akarta a megfizethető jólétet biztosítani a német népnek.
A Szovjetunió esetében az anyag olcsó volt, ezért alaposan túlméreteztek mindent. Ennek kö-vetkezménye, hogy úgy az autók, mint a műszaki termékek szinte nem tudtak elromolni. Mindig több anyagot használtak fel, mindig biztosabban oldottak meg mindent, mint szükséges volt.
A fogyasztói társadalom győzelmével, az új globalizált világrend eljövetelével a profit alapú szemlélet eluralkodott mindenütt. Ennek következménye, hogy a nyugati cégek felvásároltak mindenhol a világban minden olyan céget, amelyik másképp gondolkodik, mint ők. Így például megszűnt az extra hosszú élettartamú NDK-s villanykörte gyártása és forgalmazása.
Ma a világ cégeinek legtöbbje ugyanúgy a profitot gyártja, és valójában csak melléktermék az a „valami” amit mi megveszünk a boltokban. Emellett marketing pszichológusok hada dolgozik azon, hogy akkor is vásároljunk, ha nem akarunk. Rek-lám önti el az egész világot. Egy jó film nézése közben, mikor az ember pszichéje megnyílik az információk előtt, beöntik a 15 perces, sokkal hangosabb és színesebb, villódzó erős színekkel tűzdelt brutális reklámokat, ez már maga a hipnó-zis. És hat.
A mai termékek jó részében látható a tervezési és kivitelezési igénytelenség, néha ésszerűtlen takarékosság, és a kompromisszumok széles tár-háza. Ez azonban leginkább nem a műszaki mérnökök hibája, hanem a gazdasági szemléleté.
Másik mellékhatás, hogy a fogyasztás ösztönzése érdekében kezdenek „ingyen” adni termékeket és szolgáltatásokat. Vegyen az ember kettő helyett hármat abból, amiből egy sem kellett volna. Megjelent az „ingyen” fogalma. És az embe-rek kaptak rajta. Szeretik azt, ami ingyen van. Még ha lelkük mélyén tudják is, hogy nem ér semmit. Valójában az ingyen munkának gyakorlatilag nincs értéke.
Keleten a szocializmus, nyugaton a fogyasztói társadalom azt eredményezte, hogy a legtöbb modern ember még kisgyermeki szinten ragadt. Mint egy tehetetlen óvodás, elvárja, valaki gondoskodjon róla, valaki adjon neki pénzt, megélhetést, segélyt, bármit, és nem hajlandó tenni saját magáért. Ez a rendszer visszafejlesztette az emberiséget hisztis, adományleső óvodássá. Az em-beri tudat, az ÉN visszafejlődött. Ezért van az, hogy sokan csak olyan szolgáltatásokat keresnek, amelyek ingyen vannak. Például rendszeresen felhívnak telefonon, hogy ingyen állapotfelmérés van a városban. Pedig mindenki tudja, ennek semmi értelme. Azt is tudjuk, az áll a háttérben, hogy valamilyen bogyókat százezerért vegyünk meg. Mind tudjuk, de játszunk. Hagyjuk magunkat rábeszélni, csak futunk két kört.
A túltermelés és az ingyen munka következménye, hogy elfogy az életterünk, elfogy a Föld alólunk. Ökológiai lábnyomunk már túlmutat a boly-gónkon úgy, hogy Afrika, India, és Ázsia egy része még nem úgy él, mint a modern világ. Ha ők is megízlelik a fogyasztói társadalmat, hamar gond lesz.
Mi a kiút ebből a világból?
Egyetlen kiút van: a mi tudatosságunk. Senki nem menthet meg, csak mi saját magunkat.
- Csak azt vegyük, amire tényleg szükségünk van, és csak akkor, amikor tényleg szükséges;
- Ne várjuk el senkitől sem az ingyen munkát, mert mi magunk sem szeretnénk keményen dolgozni teljesen ingyen, esetleg teljesen feleslegesen;
- Meg kell érteni, semmi sincs ingyen. Sőt! Nagyon magas árat fizetünk érte, csupán a keresztfinanszírozás nem ismerete kápráztat el minket;
- Tudatosan ne vegyük meg azt a terméket, amelyik köztudomásúan rossz, még ha olcsónak tűnik is, ugyanis ezzel a szemét újra-termelését tartjuk fenn;
- Ne vásároljunk össze-vissza hitelre, addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér;
- Ne nézzünk reklámot, és éhes hassal ne menjünk vásárolni;
- Fejlesszük tudatunkat, olvassunk ilyen jellegű könyveket, nézzünk ilyen jellegű filmeket, szerencsére ezekből is sok van. Hallgassunk ilyen jellegű előadásokat;
- Tanuljunk meg NEM-et mondani. A kényszerű IGEN-ek nagyon sokáig kínoznak, és olyan életutakra visznek, amelyek nem a mieink. Más útján pedig csak más lehet boldog, mi sosem.
Az ÉN fejlesztése azt jelenti, saját kezünkbe vesszük az életünket. Felnövünk. Nem követelőző óvodások leszünk, akik minden vendégtől azt kérdik: „Mit hoztál?”, hanem megdolgozunk érte. Így nagyobb lesz az értéke és boldogságot is okoz. Mert megdolgoztunk érte. Nem csak odadobta valaki, csaliként.