.
Mama pici fia (Only the Lonely)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 102 perc, 1991
rendező: Chris Columbus
forgatókönyvíró: Chris Columbus
szereplők: John Candy; Maureen O’Hara; Ally Sheedy; Anthony Quinn
.
A sumer időkben az istenek (akik az égből alászálltak) oktató jellegű, okoskodó, felnőtteknek szóló mesékkel tanították az embereket. Később a magyar népmese tette ezt. Ma az amerikai film. Ennek tipikus példája ez az alkotás.
A mai életben sok ego kiterjesztő anyuka köti magához gyermekét akár 60-80 éves korában is. Nem engedi leszakadni gyermekét még 35-45-50 éves korában sem. Az ilyen szülőnek elvárásai vannak a gyermekével kapcsolatban. Elvárja, hogy mindig ő legyen az első és legfontosabb személy a gyermeke életében. Elvárja, hogy aggódjanak érte, hogy féltsék.
Saját szememmel láttam több olyan esetet, mikor a tolószékben ülő 40-50 éves gyerek nem a saját sorsa miatt aggódik, hanem anyukája miatt, aki egyébként teljesen egészséges. Nem azon aggódik, hogy ő valaha fel tud-e állni a tolószékből, hanem, hogy az anyukája aznap hogy érezte magát, nem bántotta-e ő meg. Az ilyen beteg ember legnagyobb küzdelem a saját bűntudatával van, és a megfelelési kényszerrel. Még a tolószékben is meg akar felelni anyukájának és bűntudata lesz, ha ez nem történik meg maradéktalanul, ahogy azt a korábbi életében tanulta.
Az a közeg, amelyik beteggé tesz valakit, az sosem fogja meggyógyítani. Tehát csak radikálisan lehet és érdemes változtatni. És ez nagyon jól látható a filmben. Ahogy Joda mondta a Csillagok háborúja c. filmben: „Vagy csinálsz valamit, vagy nem, de ne próbálgasd”.
A jelen világban a szülőkről való leszakadás egy globális probléma. Mindkét fél fenntartja ezt az állapotot. Ugyanakkor emiatt torzult értékrend alakul ki, boldogtalan élet és sok fizikai betegség. Nézzük végig a filmet, értelmezzük minden mondatát, és nevessünk rajta bátran. Mert ez egy tükör, és ha magunkon is tudunk nevetni, akkor már a gyógyulás útjára léptünk.