.
A sumer társadalom alapvetően városi jellegű volt, azzal együtt, hogy inkább mezőgazdasági alapokon nyugodott, mint iparin. Virágkora csúcsán, i.e. 3.500 – 3.000 körül, a sumer társadalom, városállamok laza halmaza volt, ahol minden város önálló életet élt, saját vezetőkkel, saját törvényekkel, saját iskolával. Nem hogy szövetség nem volt a városok között, hanem egymással rivalizáltak, néha pedig egymással háborúztak.
Egy dologban azonban közösek voltak, minden városállam egy kaptafára készült, azaz a városok gazdasági, törvényi, kulturális élete, működése, szerkezete maximálisan szervezett volt, akár csak ma, és mindenhol teljesen hasonló. Még az időmérés, a nap, az évszakok felosztása is, mindenben megegyezett, a hónapok elnevezése változott csak városról városra, azonban mindenhol ugyanazt jelentette. Ugyanaz a felső szintű matematika létezett mindenhol, és például szinte egyszerre vezették be az építési engedély használatát minden városban. A városok egy része a Vízözön előtti települések helyén jött létre újjáépítve a régi városokat, másik része a Vízözön utáni új települések helyén alakult ki.
Első városok, még a Vízözön előtti időkből: Eridu, Larsza, Nippur, Bad-Tibire, Larak, Szippur, Surupak, Lagas.
Nippur város környéke napjainkban
A Vízözön után, i.e. 11.000 körül kezdett el az emberiség újra sokasodni, az 50-100 fős települések fejlődésnek indultak, a lakosság létszáma gyarapodott, a sumer városok virágkoruk idején, 8.000 évvel a Vízözön után, 100.000-300.000 lakossal rendelkeztek, és a mai szinthez mérhető szervezettséggel.
Közben az istenek folyamatosan hozták a tudást. Ez jelentette a mezőgazdaság elterjesztését, a mezőgazdasági eszközök nagy részét, az istenek javaslatára megkezdődött az állattartás.
Ilyen az a pecséthenger, amelyen az a pillanat van ábrázolva, mikor az istenek egy mezőgazdasági eszközzel ajándékozzák meg az embert
Az emberiség első királyi városa Kis volt, a város első uralkodója hatalmas dinasztiák megalapítója, kiknek székhelyei a következő királyi városokban voltak: Uruk, Ur, Awan, Hamazi, Akszak, Akkád, Assur, Babilón.
I.e. 8.000 körül kezdtek kialakulni a városok, melyek igazából már nem csak mezőgazdaságból kezdtek élni, hanem a kézművesség, és a tudás központjai lettek.
I.e 4.000 körül kialakult az első olyan emberi csoportosulás, amely már szervezett formában működött, a mai követelmények szerint megfelelt a civilizáció fogalmának.
I.e. 3.500-3.000 körül el is érte fejlődése csúcspontját.
Az első sumer városok területén, a mai Irakban, valamikor bővelkedett a víz, a Éden-t is 4 folyó határolta, ebből mára 2 kiszáradt, csak műholdképekről deríthető ki a régi meder mindkét folyó esetében, mélyen a homok alatt. I.e. 2.000 körül alakult ki a mai száraz, sivatagi éghajlat, részben ez is okozta a sumer társadalom szétesését.
A sumer leírások arról számolnak be, hogy a szervezettséget, egységességet az istenektől kapták ajándékba és me-nek nevezték. Az istenek közül Enki a tudós rendelkezett a városalapítás, szervezés, azaz a társadalom létrehozásának tudásával. Ő elsők között érkezett a Földre, és minden telep létrehozásában irányító szerepet töltött be.
Nippur város térképe:
I.e. 2.000 körül a hanyatlás a végéhez ért, ekkorra kialakulnak az Akkád, Asszír, Babiloni királyságok, melyek kialakulása háborúk által valósult meg, a háborúskodások egy fő mozgatója Marduk király, Enki első szülött fia.
A sumer nép és főleg a sumer nyelv, a régi, több ezer éves formájában nem létezett már tovább, de mindkettő tovább él az egész emberiségben mind a mai napig. Ekkortól a sumer nyelv már egy holt nyelv, szinte senki sem beszéli, azonban közvetlen nyelvrokonai a mai is létező török, magyar és néhány kaukázusi népcsoport nyelve.
Elvileg i.e. 2.000-et lehetne tekinteni a sumer társadalom végének, azonban az Akkád, Asszír, és Babiloni királyságok szinte jogutódként követik a sumer társadalmat.
Nagy Sándor volt, az utolsó, aki egyesítette a sumer civilizációt egy országba, i.e 356 körül, melynek neve Mezopotámia volt. Halála után ismét széthullott a birodalom és végérvényesen megszűnt létezni, hisz az új kultúrák annyira eltérőek voltak már az eredeti sumertől, hogy nem tekinthetjük folytonosnak.
Eridu, Enki a tudós isten városa
i.e. 250.000-300.000 – Az első emberpár megteremtése (homo sapiens)
i.e. 11.000 – Vízözön, majd az emberek újra el kezdik életüket
i.e. 4.100 – A sumer városállamok olyan fejlettséget érnek el, hogy ez már a mai értelemben vett társadalomnak tekinthető. Bár a városok egymástól függetlenül léteztek, azonban struktúrájuk, működésük teljesen megegyezett, mintha valaki előre eltervezte volna
i.e. 3.500-3.000 – A sumer társadalom virágkora, hatalmas a jólét, magas az életszínvonal
i.e. 3.000 – Megáll a fejlődés, megindul a stagnálás, majd a hanyatlás
i.e. 2.000 – A sumer városállamok megszűnnek, helyüket erős birodalmak, királyságok veszik át
i.e. 356 – Nagy Sándor még utoljára egyesíti a sumer népet, Mezopotámia néven, halála után szétesik a birodalom
i.sz. 0-100 – A sumer társadalom végleges eltűnése, az új népek már teljesen új kultúrát képviselnek, nincs folytonosság
Városkép
Minden város egységes, meg volt a maga városközpont része, illetve a széleken a mai értelemben vett falusi területek, zöldövezetek. Minden városállam jellemzője volt a főtéren elhelyezkedő templom, mely égetett téglából készült. Minden egyes templom egy adott isten számára épült, azé az istené volt, aki korlátlan jogokkal rendelkezett a városállam felett.
Az istenek a városállamok tulajdonosai voltak ugyan, de a konkrét vezetési feladatokat a megbízott királyok látták el. Az elején a királyok az istenek leszármazottai, a félistenek voltak (istenek és emberek közös gyerekei), majd egyre jobban emberek látták el a vezetési feladatokat. Dinasztiák alakultak ki és apáról fiúra szállt a királyság joga, kivéve, ha az isten, mint a fő vezér, másképp nem rendelkezett.
A város vezetésében részt vettek még a gazdagok, a nemesek. Létezett egy döntéshozó testület, mely a városállam ügyeiben döntött.
A lakosság nagy része szabad polgár volt, saját tulajdonnal rendelkezett, ingatlannal és ingósággal. A tulajdonukban levő értékeket adhatták-vehették, törvényes keretek között.
A lakosság szegény részét alkották a szolgák. Ők legtöbbször a háborúk hadifoglyai voltak, illetve a kimondottan szegények. Azonban lehetőség nyílt arra, hogy pénzért megvegyék a szabadságukat. Szolgává válhattak még a gyerekek, esetleg feleségek is, mivel a férfiaknak jogukban állt, hogy határozott, vagy határozatlan időre eladják feleségüket, gyereküket, azonban ez inkább törvényi lehetőség volt, nem igazán életek ezzel a joggal a férfiak.
Az emberek vagy fizetésért dolgoztak, vagy a saját maguk urai voltak, és ez esetben a munka eredményét pénzért értékesítették.
Minden városállam rendelkezett hadsereggel, békeidőben ez kis létszámú fizettet hadsereg volt, azonban háborús időben sorozás történt, itt először a szegényeket, majd a szabad lakosságot sorozták be, legvégül a gazdagokat.
Lakosság
A lakosság foglalkozása tömegében farmerek, szarvasmarha tenyésztők, kereskedők, boltosok, írnokok, orvosok, építészek, kőművesek, ácsok, kovácsok, ékszerészek, fazekasok. Kisebb arányban voltak a művészek, színészek, fizetett katonák, hivatalnokok, és a legfontosabbak a papok és tudósok.
A papok, nem a mai megfoghatatlan, csak hiten és bizalmon alapuló vallás képviselői voltak, hanem az istenek által képviselt tudást oktatták az embereknek, a templomok inkább iskolák voltak, ahol a széles néptömegek képzése zajlott. Azonban az iskolák kialakulásával és fejlődésével a papok elvesztették eredeti feladatukat, mert az iskolák váltak a tudás központjaivá. A papok új feladatot találtak maguknak, az isteneket és a királyokat dicsőítették.
Az emberek üzletekben és piacokon árulták áruikat, és pénzzel fizettek. A pénz érme volt, vagy lyukas érme (gyűrű), mely ezüstből készült és pontosan meghatározott súllyal rendelkezett. A vándorló árusok járták keresztül-kasul a városállamot, sőt néha a városállamok között is, és így kereskedtek. Minden városállamban más volt a pénz, és a pénz vásárlóértéke mindig az adott városállam gazdasági erősségétől függött.
A sumer társadalom alapja a család volt. A család egy férfiből, egy nőből, és gyerekekből állt. A családot egyben tartotta néha a szerelem, de legtöbbször a tisztelet, vagy az érdekek. Általában a házasságot a szülők intézték, a jegyesség fogalma ismert volt, és legtöbbször az eljegyzés tényét hivatalosan rögzítették egy agyagtáblán. Mivel a családalapítás általában egy üzleti tevékenység volt, a szülők érdekeinek megfelelően, ezért ismert volt a házasság előtti szerelem és szex, de legritkább esetben lett ez a házasság alapja.
A nőknek alapvető törvényi jogaik voltak, lehetett tulajdonuk, üzleti tevékenységet folytathattak. A férfiak, elválhattak, és ha nem volt gyerekük, akkor újra választhattak maguknak feleséget. A gyerekek a szülők teljes felügyelet alatt éltek, még ahhoz is volt joguk a szülőknek, hogy eladják szolgának a gyerekeiket, azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel, hanem ellenkezőleg, szeretettel nevelték őket. Ha a szülők valamilyen oknál fogva meghaltak, a kiskorú gyereket adoptálták más családok.
A városállamok lakossága igen jelentős volt létszámát tekintve. Míg a Vízözön után, az istenek (földre szállt űrhajósok) által létesített települések amolyan néhány házas tanyák voltak, addig i.e. 2.500 körül az ezekből kialakult városállamok létszáma tekintélyes volt. Lagash város létszáma kb. 100.000 fő volt, míg Úr városé 360.000.
Gazdaság
Ismert volt az adó fogalma. Voltak általános adók, adónemek, és ha a városállam háborúra készült, akkor azonnal új adókat vetettek be. Fennmaradt írásos emlék bizonyítja, hogy még a temetés is mennyi adóbefizetést jelentett a család számára. Az adó, az adó mértéke, a fizetési kötelezettségek behajtása, illetve annak módja változott városállamonként, illetve királyonként. Mindig voltak jobb és rosszabb időszakok.
Érdekes viszont, hogy a lakosság ragaszkodott saját városához, és nem akart senki sem átköltözni a szomszéd városba, ha ott könnyebb volt az élet. Az igazsághoz tartozik még, hogy a környezeti körülmények miatt általában egy időben volt mindenhol könnyebb, vagy rosszabb az élet.
Építmények
A városok láthatóan előre megtervezett módon fejlődtek, létezett városrendezési terv, meg volt oldva a csatornázás, a csapadékvíz elvezetése, az utcák vonalvezetése szabályozott volt, úgyszintén az épületeké, léteztek építési engedélyek, építkezési szabályok.
Egy átlagos sumer ház a maihoz hasonló agyag égetett téglából épült, több szobából állt, ezek általában egy nyitott udvart öleltek körbe. A gazdagabbak több szintes házakban éltek, legalább egy tucat szobával, szintén téglaépítésű, vakolt és kívül-belül fehérre festett falakkal. A földszinten volt a fogadóhelyiség, konyha, mosdóhelyiség, illetve a szolgálók szobája. A berendezés alacsony asztalokból, magas támlájú székekből, és ágyból állt, illetve egyéb kiegészítő bútorzatból, mindez fából készült. A használati tárgyak agyagból, bronzból, készültek, illetve állati szaruból. Ami viszont érdekes, jellemző a bronz tárgyak olyan precíz megmunkálása, melyet mi csak a mai fémforgácsolással tudunk előállítani (pl. esztergályozás, marás). A belső falakat szőttesek, fából faragott alkotások díszítették. A ház alatt sokszor a családi mauzóleum volt található, ahol a család ősei voltak eltemetve, bár létezett külön temető a városon kívül, általában a kevésbé tehetősek számára.
Tudás
Az átlagember a természetes környezeti világot úgy osztotta fel mint: házi állatok, vadállatok (az elefánttól a bogarakig minden, ami nem tenyészett), madarak (ide tartoznak a repülő rovarok is), halak, fák, kisebb növények, zöldségek.
A csillagászat volt a sumer tudás csúcsa. Ismerték a Naprendszer összes bolygóját, még a Plútót is, melyet nincs száz éve, hogy újra felfedeztünk. Ráadásul ismertek még eggyel több bolygót is mint mi, ezt nagy becsben tartottak, hisz úgy tudták, az a bolygó az istenek származási helye. Ez kb. 3.600 évente elhalad a Föld mellett, ez nagy öröm volt, hisz ilyenkor mindig új tudást hoztak az istenek a Földre. Ilyenkor mintha egy láthatatlan kéz mindig lendített volna az ember fejlődésén. Nem csak ismerték a bolygókat, hanem azokat részletesen le is írták, így történhetett meg, hogy Zecharia Sitchin, a sumer leírások alapján hamarabb leírta az Uránusz és Neptunusz bolygók jellemzőit, mint ahogy azt ember alkotta űrszonda felderítette volna. Ráadásul a két leírás egy az egyben megegyezik.
A sumerok az évet két évszakra osztották a télre (október-február) és a nyárra (március-szeptember). Az újév áprilisra esett. A hónapokat a Hold változásai alapján alakították ki, így általában 29-30 naposak.
Bár ez az időbeosztás minden városban hasonló volt, azonban a hónapok elnevezése mindenhol más volt. Volt, ahol a természethez kötötték, volt ahol a mezőgazdasági munkafolyamatokhoz, volt ahol istenségekhez. Azért, hogy a napévek és a holdévek, azaz hónapok egész számú többszöröse megegyezzen, egy külön hónapot vezettek be. A nap, a napkeltével kezdődött és 12 dupla órára volt osztva, az éjszaka pedig három négyórás időszakra, azaz igazából 24 órából állt. Az időt mérték: vízórával, prizma vagy henger formájú eszközzel, illetve napórával.
Fontos megjegyezni, hogy a leírások beszámolnak arról, hogy ez a relatív egyszerű és nem pontos időmérés, mindig korrigálva lett az istenek által, valamilyen időmérő eszközök alapján. Így mindig az istenek határozták meg pontosan az év végét, az esetleges korrekciókat, a mindennapi életben pedig a fontosabb napszakok kezdetét, végét a templom, vagy erre rendszeresített helyen harang, vagy egyéb hangjelzéssel jelezték. Az emberek számára ez volt a pontos időmérés, ehhez igazodtak és igazították saját eszközeiket.
Mindehhez szorosan kapcsolódik a matematika. A sumer a 60-as számrendszerben dolgozott, de oly módon, hogy hol a 10-el, hol a 6-al szorzott, felváltva, így a sarokszámok: 1, 10, 60, 600, 3.600, 36.000, stb. A számok írása kétféleképpen valósult meg, az egyik módszer szerint minden számnak volt egy írásjele, míg a másik hasonlított a mi mostani rendszerünkhöz. A zérót mint számot nem alkalmazták, de a nulla mint számjegy ismert volt. A fennmaradt leletek szerint léteztek szorzótáblák, reciprok érték táblák, négyzet és köbgyök táblák, kör és térfogat számítási képletek, pitagoraszi számok, a pi szám, az e szám (a természetes alapú logaritmus alapja), stb.
Művészet, viselet
A művészet is magas szintet ért el a sumer társadalomban. Ennek egyik legjellemzőbb és ma is látható formája a szobrászat. Szobrokkal díszítették a templomokat, épületek, a gazdagok házait, tereket. A szobrok jelentősége, hogy megörökítenek egy-egy istent, királyt, fontos személyiséget, fontos eseményt. Főleg az ékírás előtti szobrok nagyon fontosak, mert történelmi eseményeket mondanak el. A szobrok alapanyaga néha különleges kő, így még érdekesebb, hogy hogyan kerül Dél-Amerikába egy olyan csak Dél-Irak területén található ásványból faragott oszlop, mely a teremtés történetét meséli el piktografikus formában. Ráadásul ennek a párja az iraki múzeumban található. A Vízözöntől (i.e. 11.000)-től i.e. 5.000-ig a szobrász mesterek a teremtéssel, a Naprendszer kialakulásával, az ember teremtésével, létrehozásával, az istenek történelmével, eredetével foglalkoztak, majd a sumer társadalom kialakulása után már saját napi életükkel, királyaik, isteneik problémáival.
Az emberek vagy kopaszra borotvált fejjel jártak, vagy hosszú hajuk volt, mely általában középen két részre volt fésülve. A viseletet jellemezte egy rövid felső, mely felé hosszú köpenyt vettek, és ezt addig használták, míg elkopott. Szokás volt még a köpeny helyett egy kendőt használni a baloldalon, így a jobb kar teljesen szabadon maradt. A nők gyakran hordtak egy, az egész testüket beborító rojtos kendőt, mely azonban jobb vállukat és csípőjüket szabadon hagyta.
A zene fontos szerepet töltött be a sumer életben. Ismert volt az instrumentális és a vokális zene, illetve a kettő kombinációja. A sumer élet úgy lett kialakítva, hogy a munka mellett a pihenés, kikapcsolódás fontos szerepet töltött be. A ma ismert dob, hárfa, trombita, síp, kűrt, stb. eszközök ősei már léteztek, és divat volt a mai koncertekhez hasonlóan nagyközönség előtt fellépni, vagy akár egy gazdag család megrendelésére zenélni. A zenéhez kapcsolódott a tánc is, közös nagy táncmulatságokat tartottak fontos események évfordulóin, ünnepek alakalmával, de léteztek olyan helyek, ahova el lehetett menni bármikor, zenét hallgatni, táncolni, akár manapság.
Az ékszerészek munkája nagyon fontos volt, ők főleg arannyal, ezüsttel és drágakövekkel dolgoztak. A drágakövek nem feltétlenül szépségük miatt értek sokat, hanem különleges gyógyító erejük volt. Igazából e drágakövek elvét csak a bioinformatika fejlődésével értettük meg, hiszen ma már tudjuk, minden anyag rezeg, minden rezgésnek vannak paraméterei, és ha ezek a paraméterek a szervezetre olyan hatással vannak, hogy segítik a regenerációt, akkor sokat érnek.
Mezőgazdaság
A mezőgazdaságban alkalmazták a vetésforgót, az öntözéses termesztést. Az öntözéshez használt csőhálózat, tárolók, a tárolók feltöltése komoly mérnöki tudásról tanúskodnak. Használtak szintjelző műszereket és automata locsoló berendezéseket.
A gyakorló farmer kézikönyve:
A mezőgazdaság is komoly tervezettséget és szervezettséget mutatott, léteztek külön írásos dokumentumok a farmer évkönyve, mely pontosan leírja, hogy mikor mit kell tennie a farmernek. Ezen túlmenően léteztek részletes növénytani ismereteket tartalmazó leírások is, mely a növények hasznosíthatóságát is megmagyarázza.
Ital
A sumer városokban a legkedveltebb ital a sör volt, mely meglágyította az emberek és istenek szívét, ráadásul mivel tápláló és sok vitamint, ásványi anyagot tartalmazott, még gyógyító ereje miatt is használták. Leo Oppenheim egy terjedelmes anyagot gyűjtött össze és publikált a következő címmel: Sör-, és italkészítési technikák az ókori Mezopotámiában. A sörfőzés tudományát az istenektől kapták ajándékba, az emberek. Mivel nagyon sok fajta sört készítettek, a névadás vagy valamilyen istenhez kötődött, vagy valamilyen jó tulajdonságához az italnak, úgy mint a szerelembehozó sör, az erőt adó sör, az erotikus sör, stb.
A sörrel ellentétben, viszonylag kevés szó esik a vízellátásról, illetve az ivóvíz fogyasztásáról. A felszíni vizek akkor még tiszták, ihatóak voltak, azonban nem tudjuk, hogyan jutott el a víz a városok házaiba. Ugyanakkor tudjuk, hogy létezett csatornahálózat a szennyvíz elvezetésére. Mivel ismerték a mezőgazdaságban az öntözést, bizonyosan valahogy meg tudták oldani a vízellátást is.
SUMER VÁROSOK
Kuara
Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 6.000 fő. Fontos kikötő volt a Perzsa Öbölben. Itt született Marduk Enki elsőszülött fia.
Kutallu
Napjainkban Tell Sift. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 5.000 fő. Főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, a datolya, a bor és a méz hazája volt.
Kutha
Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 3.000 fő. Egy kis kereskedő város volt, néha egyik, néha másik szomszéd városhoz tartozott. Főleg fémércek, kövek, szállítási útvonala volt. Fő istene Nergal.
Lagash
Napjainkban Tell Al-Hiba. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 28.000 fő. Kiemelkedően fontos város volt, egyfelől kikötő, másfelől ipari központ, harmadsorban kereskedelmi centrum. Az emberiség történelmében ez volt az első szennyezett levegőjű város. A város igazi lakói a munkások voltak, aki meggazdagodott, az előbb-utóbb elköltözött. Komoly egészségügyi kockázatot jelentett az itteni élet. Fő isten Bau volt, aki kedvességéről volt híres. Az atomháború idején sugárfertőzést kapott és később meghalt.
Larak
Egy Vízözön előtti város, nem sokat tudunk róla. Nem építették úja.
Larsa
Napjainkban Tell Senkere. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 30.000 fő. Vízpartra épült, a Sumer Birodalom központja földrajzilag. Főleg textilipara ismert, emellett kereskedelmi központként is fontos volt, előnye a kedvező, központi földrajzi fekvése. Fő istene Shamash.
Marad
Napjainkban Tell Wannat. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 4.000 fő. Jellemzően sivatagi város volt, kis mértékben kereskedelemmel foglalkoztak lakosai. Jellegzetes égetett agyag téglából épültek házai, vakolás nélkül. A várost egy nevetségesen alacsony városfal vette körül. Látképe kissé ironikus volt. Fő istene Ninurta.
Nagsu
Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 2.000 fő. Pontos helyét nem sikerült beazonosítani. A leírások alapján egy csempész város volt, itt kerülték ki a kikötői ellenőrzéseket, vámfizetéseket. Az itt átcsempészett áruk a sumer kereskedelmi központokba kerültek.
Nina
Napjainkban Tell Zurghul. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 3.000 fő. A város egyetlen említésre méltó története, hogy Enki emeltette lánya Nanshe tiszteletére. Fő istene Nanshe.
Nippur
Napjainkban Niffer. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 20.000 fő. Nippur az Eufrátesz partján épült, egy elosztó központ volt. Szent városként tartották számon, Enlil tiszteletére hatalmas templomot emeltek, ide sokan zarándokoltak a messzi sumer területekről, csak hogy láthassák a templomot és magát Enlilt, aki Anu főisten földi helytartója volt. Szintén ide jöttek maguk a királyok is, hogy Enlil beleegyezését kapják uralkodásukra. Főisten természetesen Enlil volt.
Shuruppak
Napjainkban Tell Fara. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 25.000 fő. Egy Vízözön előtti város, melyet újjáépítettek. Az Eufrátesz partján terül el, Uruk várostól északra. Főleg mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak, de ide kötődik Noé története is. Fő isten Sud volt.
Sippar
Napjainkban Tell Abu Habbah. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 18.000 fő. Szintén Vízözön előtti alapítású város, jelentősége akkora volt, hogy sokáig az Eufráteszt Sippar nevű folyónak nevezték. Főleg mezőgazdaságáról és gyapjútermeléséről volt híres, illetve a bitumen fő szállítási és átrakási helye volt. Fő istene Shamash.
Susa
Napjainkban Shush. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 25.000 fő. Kézműves város volt, agyag edényeiről volt híres. Fő istene Inshushinak.
Umma
Napjainkban Tell Jokha. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 25.000 fő. Kézműves város volt, főleg aranyművesek, drágakőcsiszolók éltek és dolgoztak itt. Fő istene Shara.
Ur
Napjainkban Tell al-Muqayyar. Jelentése isten, főnök. Lakossága i.e.3.500 – i.e2.500 között kb. 37.000 fő. Sokáig főváros is volt, lévén a második legnagyobb település. Főleg kereskedelmi és kulturális központ volt, amolyan igazi főváros, ahol pezsgett az élet. Fő isten Sin volt, akiről nevezték el a Sínai félszigetet.
Uruk
Napjainkban Tell Warka. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 85.000 fő (de volt amikor rövid ideig elérte a 100.000 főt). A legnagyobb kiterjedésű és lakosságú város volt, amolyan metropolisz. Kereskedelemből és pénzügyi tranzakciókból élt, sokáig a Sumer irodalom piacának illetve bankjának is nevezték. A város nagyságát úgy érte, hogy terjeszkedése révén, a széleken található kisebb városok beolvadtak. Fő istene Inanna volt.
Zabalam
Napjainkban Tell Ibzeikh. Lakossága i.e.3.500 – i.e.2.500 között kb. 9.000 fő. Kikötő város volt, illetve helyi készítésű kerámiáiról volt nevezetes. Fő istene Inanna volt.
Megjegyzés:
A lakosok száma csak ilyen tág időintervallumban határozható meg egységesen, azonban tudni kell, hogy ez egy átlag. Minden város életében volt egy virágkor, ilyenkor akár az említett szám kétszerese is volt a lakosok száma, míg rosszabb időkben a kisebb települések majdnem kihaltak. Példa erre Uruk városa, ahol i.e.1.500 körül kb. 300.000 ember élt, igaz itt már hozzánőtt a városhoz a közvetlen környéke. Ekkor a város széle amolyan kertváros volt, itt éltek a gazdagok, míg a város egyes negyedei inkább a szegények lakhelyei voltak.