.
A gyermek testi, lelki és szellemi fejlődése meghatározza azt, hogy mire képes. Sajnos erről az iskolai tanterv kidolgozói nem akarnak tudomást venni. Ők sokat tanult emberek, akik szeretnék a gyerekeket az élet elvárásai szerint iskolázni, a legjobb szándékuk szerint. Az sajnos nem szempont, hogy mi a gyerek érdeke. Ezt elsöpri a társadalom érdeke.
A gyermek első hét éve (0-7) arról szól, hogy fizikai igényeit meg tanulja kielégíteni. Eszik, alszik, játszik, szobatiszta lesz. Megtanulja, hogy gondoskodnak róla. E korszak akkor végződik, amikor kihullanak a tejfogai.
A gyermek második hét éve (7-14) arról szól, hogy meg kell tapasztalja, hogy az élet jó, érdemes élni. Na itt már komoly gondok vannak. Vagy egyik szülő munkanélküli, vagy az egész család a szürke gazdaságban próbál életben maradni. Vagy sok a pénz, de ekkor a szülőket sosem látja. Aztán anyuka vagy apuka karriert épít és a gyermek nem éli meg családját. Ma szinte kizárt, hogy teljesüljön az a fejlődési igény, hogy érdemes élni, mert az élet jó. Ez kicsit később jól meg is mutatkozik a fiatalság körében. Mint szülő már még jobban érződik ez a hiányos fejlődés. Ekkor már bővelkedik a depresszió, a halálfélelem, a céltalanság és az ezekből fakadó fizikai betegségek.
A második hét év KÖVETELMÉNYE, hogy a gyereket nem lehet döntési helyzetek elé állítani, mert nem képes rá, nem fejlődött ki ez a képessége. Ehhez képest a fiam már 7 évesen „felvételizett” az első osztályba, majd 11 évesen az ötödik osztályba. Míg az első szóbeli beszélgetés volt, addig a második már kőkemény vizsga. Mindkét esetben tudta, hogy ha nem felel meg, akkor nem veszik fel. Tudta, de nem értette. Kérdezte is, mi van ha nem veszik fel, akkor nem járhat iskolába, és akkor mi lesz vele? E korszak kínos kérdése az írás és olvasás megtanulása fél év alatt, ami az északi államokban 4 azaz négy év. Persze, hogy egy egész életen át nem rendelkeznek az értő olvasás képességével, és olvashatatlanul írnak.
A gyermek harmadik hét éve (14-21) a hormonális fejlődéssel kezdődik. Ekkora már megtanulta az első hét évben, hogy milyen az anyagi világban élni. Megtanulta a második hét évben, hogy az élet jó és érdemes élni. Most megtanulja, hogy van ami tetszik, van ami nem. Ez a lelki, az érzelmi fejlődés ideje. A szimpátia-antipátia lapján viszonyul dolgokhoz. Ez a tini korszak. A korszak tanulsága a két pólus megtapasztalása, a tetszik-nem tetszik.
A negyedik hét év (21-28) a felnőtté válás kora. Az előző korszakban megtanulta, hogy mi tetszik és mi nem, most pedig ezek alapján építi fel az életét. Azt teszi ami kompatibilis vele. Ettől lesz tudatos.
Mi van, ha a rájuk erőltetett élet megkavarja a gyerekeket? Nem lesz valós értékrendjük. Ott lesznek 42 évesen és fogalmuk sincs, hogyan igazodjanak el az életben. Tönkre ment párkapcsolatok, magukra hagyott gyerekek, rossz munkahelyi légkör, rossz szülő-gyerek kapcsolat, életunt állapot, céltalanság. Az ilyen személyeket jól tudják manipulálni a fogyasztói társadalom különböző erői, azonban maguk alatt vágják a fát, mert úgy járnak, mint a daganat, felélik a gazdatestet, aztán nekik is végük.
Olyan a helyzet, mintha egy bezárt szobában ülne az emberiség és nem tudja hogy szabaduljon ki. Pedig csak körül kell nézni, hol van az ajtó. Ma már sokan látják is az ajtót. De még nem mozdulunk. Valamitől megbénultunk és mozdulatlanul nézünk az ajtó fele. Lábaink mintha hozzá lennének ragadva a földhöz. Már látjuk az ajtót. Talán ah elfogy a levegő és halálfélelmünk megmozdít minket.
Mindezt egy mai újságcikk fényében írtam. A Vas Népében megjelent egy cikk. Vannak akik már látják az ajtót…
