Balaton vs Horvátország vs Ausztria

.

Tavaly Romániából (TransfagarasanTransalpina) hazafelé jövet megálltunk Magyarországon egy nagyon szép helyen található vendéglőnél, egy tó mellett. Ekkor beszélgettünk arról, hogy miben hasonlít és miben különbözik két ország vendéglátása. Általában miért megyünk szívesebben egyik helyre és kevésbé szívesen egy másikra. Mik azok a kritériumok, melyek foglalkoztatják a tudatalattinkat.

A kiszolgálás közben fogalmazódott meg bennem a következő.
Részlet az Ébredés c. könyvből: “Egy képzeletbeli példában, bemegyünk egy vendéglőbe, ahol négy pincér szolgálhat ki minket. Egy német, egy holland, egy magyar és egy román. A német pincér akár a német nemzet, hatos karakter. Ez azt jelenti, hogy a német pincér lojális a munkaadójához és pont azt teszi, amit elvár tőle a munkaadója. Ha mosolyogni kell, akkor mosolyog, ha beszélni kell, akkor beszél, egyébként pontos és precíz. Ha vannak is saját problémái, azokat most belülről legyűri, ha kell ilyenkor is tud mosolyogni, igaz ez műmosoly. A holland pincér, akár a holland nemzet hetes, azaz vidám, bohókás, nevet, viccelődik, és a jövőről álmodozik, úgy tűnik, hogy boldog, ő a saját problémái elől a jövőbe menekül.  A magyar pincér a négyes karakter, akár a magyar nemzet. Már amikor jön, látszik, hogy gondterhelt, látszik, hogy életének jelen fázisában problémákkal küzd, és ezek kiíródnak az arcára. Ha ügyesen, értő figyelemmel, érdeklődéssel szólunk hozzá, akkor elmosolyodik, kivirul és ízelítőt kaphatunk gazdag érzésvilágából. Ha nem sikerül őt felfedeznünk, nem sikerül megtalálni a hozzá vezető utat, akkor komor marad és gondterhelt, lekötik a saját belső problémái, vívódásai. A román pincér, akár az olasz, mely a kettes karakter enyhe hármas tulajdonsággal, az igazi házigazda. Az ő arcán sosem látni, hogy vannak problémái, mosolya őszinte, szeretet ad azért, hogy majd kapjon. Ha nem kap szeretet, akkor újabbat ad, azért hogy kapjon. Konkrétan megkérdi, hogy ízlik az ebéd, mit hozhat még, hogy érezzük magunkat. Az enneagramban, a hármas tulajdonsággal is bíró kettest nevezik házigazdának. 

Az idén szinte ugyanabban az időben Temesvárról jöttünk és megálltunk ugyanazon a helyen. Tavaly “megfejtettük a pincérnőt”, és “megvilágosodtunk”, mitől más egyik nemzet vendéglátása a másikétól. Most szerettük volna a tavalyi élményeinket felülvizsgálni, ellenőrizni. Az egész személyzet más volt. Ha lehetet még jobban magukba esve. A rendelés elején kértünk egy kávét. Mondta a minket kiszolgáló pincérnő, hogy elromlott a kávégép, nem kap vizet, ezért ma nincs kávé, a szerelő ma ide sem ér. Ez van és kész. Aztán ahogy vártunk az ebédre, fél óra múlva láttuk, hogy van kávé. Nem tudom, hogy megjavult-e a gép, vagy csak valaki kinyitotta a géphez vezető vízcsapot, mert javítást nem tapasztaltunk, de ugyanaz a hölgy a másik asztalhoz vitt kávét. Az már rég nem érdekelte őt, hogy minket nem tudott kiszolgálni kicsit korábban. Kértünk kávét, és szó nélkül kaptunk, mintha eddig ez fel sem merült volna. Lassan elkészült az ebéd. A grillzöldség mirelit volt szétfőzve, ehetetlen állapotban. A húst viszont nem sajnálták. Az ebédet odatették elénk, mint a menzán. Mikor desszertet is kértünk, ekkor már járt egy “jó étvágyat” is. Addig semmi. Nagyjából ugyanazt ettük, mint tavaly, de a kiszolgálás még érzéketlenebb lett, most az étel sem sikerült olyan jól és nagyjából ugyanaz legalább 30%-al került többe. Ott helyben eldöntöttük, jövőre már nem állunk meg itt.

Csak egy rövid példát szerettem volna megmutatni és elemezni a háttér erőket, hogy meglássuk, min múlik a vendéglátás. Nem ez az egyetlen tényező, de nagyon is fontos. Az emberi hozzáállás. Lehet akármilyen szép a tó, lehet, hogy sétálni is fogunk ott, de étkezni már nem. A tavalyi helyzet még megfelelt az elvárható négyes karakternek, de az idei már annak a dezintegrálódott állapotának. Valami nagyon nem jól működött abban a kiszolgálói közösségben.

Ez csak egy példa volt, egy tipikus, mert a kiszolgálói személyzet megfelelt az átlagos magyar, négyes karakternek. Éppen ezért írtam erről a könyvemben. Mit tesz a “véletlen”. Ez nem azt jelenti, hogy minden vendéglő ilyen, de ez egy tipikus példa erre a karakterre.

.

Mi alapján döntünk?

Az ember mikor felkeres egy helyet a világon, akkor a vonzás-taszítás (szimpátia-antipátia) elve alapján dönt, legtöbbször tudattalanul. Jelen esetben (a cikk témája szerint) választhat a:

  • a kissé mediterrán horvát tenger, főleg kettes és kismértékben hármas karakterű horvát néppel, mely tipikus házigazda, de néha túlbuzog benne a nemzeti tudat, szeret de kissé agresszív, néha hangos
  • a kissé misztikus és felfedezésre váró Magyarország, mely sokkal szélesebb palettával van jelen, mint egy tengerpart, a négyes karakterű időnként zárkózott befele forduló kis önbizalmú néppel,
  • az osztrák hegyek és hegyi tavak, ahol a jó idő nagy ajándék, a hatos karakterű nemzettel, melyik nagyon tudatos arról, hogy mit tesz (ezt gyakran csak félelemből teszi), és azt milyen cél érdekében teszi, ugyanakkor vendégszeretete sokszor csak megjátszott

Minden embernek megvan a saját karaktere, és ez a karakter többé-kevésbé vonz vagy taszít másik karaktereket. Tehát van olyan ember, akinek fontos, hogy egy házigazda nemzetnél nyaraljon és oda is fog járni bármilyen áron. Neki mindig az lesz a tuti. Kerülhet olyan élethelyzetekbe, amikor majd másként dönt. Változhat az ő érdeklődési köre is. De alapból valami őt megragadja abból a karakterből, amelyik hozzá jól illeszkedik.

Van olyan ember, akit vonz a misztikum, a változatosság és nincsenek előre megírt elvárásai. Az ilyenek szeretik felfedezni hazánkat. Itt sok mindennel találkozhatnak, a fővárostól a nagy magyar városokon át, a pusztáig és beleértve tavainkat. Talán nem véletlen, hogy sokan látogatnak hozzánk, mert van mit felfedezni.

Aztán vannak olyanok, akik szeretik a pontosan, precízen és jól szabályozottan működő világot. Ők Ausztriába mennek, ahol főleg hegyeket, hegyi tavakat és rendezett városokat találnak. Szeretik ha őket olyan emberek szolgálják ki, akik szabálykövetők, és azzal nem foglalkoznak, hogy az idénymunkások magyarok.

.

Hogyan reklámozzuk ezeket a helyeket?

Nyilván mindet másképp. Az erőből egymás ellen feszülő reklámok nem jók. Sokat rontanak. Nem szerencsés, ha a határon azt reklámozzuk, hogy jövőre reméljük itthon nyaralsz. Építsünk inkább az erősségekre.

Például a horvát tengerpartot reklámozhatjuk azzal, hogy vendégszerető, mediterrán környezet és az EU övezet számára megfizethető. Ezért is megy oda sok német, osztrák, olasz és magyar turista. Nekik fontos az a légkör, az a környezet. Őket nem szabad lehülyézni azért, mert oda mentek. Ettől csak még jobban fognak ragaszkodni döntésükhöz. A magyar turista azt is bevállalja, hogy maga főz, itthonról viszi az élelmiszert. Ez végül is nem gond, mert itthon sem tudna napi szinten vendéglőben étkezni a nyaralás alatt.

Magyarországot reklámozni a misztikummal lehet. Ide amúgy is olyanok jönnek, akik fel akarják fedezni az országot. Ki kell hangsúlyozni a felfedezni való lehetőségek széles skáláját. Az ilyen jellegű reklámmal még nagyobb ilyen érdeklődésű tömeget lehet bevonzani.

Ausztria esetén a reklám azokat fogja meg, akik a tuti rendet, pontosságot, és a hatos karakter jellemvonásait keresik akár tudattalanul.

Nem a szomszédoktól kell elcsábítani a vendégeket, mert nekik más az érdeklődési körük. Hanem azokat kell megtalálni, akik ránk vannak hangolódva. Az árak is nagyjából hasonlóak, bár Ausztria kissé drágább. Átlag magyar úgysem engedheti meg a folyamatos vendéglői étkezést egyik helyen sem a három országból.

2008 után Angela Merkel megkérte a németeket, hogy ha lehet inkább otthon nyaraljanak, mert az országnak szüksége van arra a pénzre. A német nép, mint hatos karakter szófogadó, és majdnem 10 százalékkal nőtt az otthoni túrizmus. Ez a német méretkehez képest nagy szám. Történt mindez azzal együtt, hogy sok német mondja, hogy Németországban leginkább dolgozni lehet. Pihenni, kikapcsolódni inkább máshol, és itt fontos szerepe van az időjárásnak, a túlszabályozottságnak, és helyenként a túlzsúfoltságnak. Ilyenkor mégis csak el kell menni, mert a környezetváltás, mely legalább két hétig kell tartson, regenerál. Ezért sok német azt a kompromisszumot kötötte, hogy egyik évben belföldre megy, másik évben külföldre.

Hazánkban is ma már kezd divat lenni az itthon nyaralás. Ez jó jel. Nem biztos, hogy mindig tudatos, de legalább valami megmozdult. Ezzel együtt fontos, hogy ne ítéljük meg azokat, akik Ausztriába mennek, vagy a horvát tengerre. Inkább keltsük fel az ő érdeklődésüket is az itthoni felfedezni valókra. Hátha egyszer eljutunk oda, hogy sokan egyik évben itthon nyaralnak, másik évben meg külföldön.



Comments are closed.