Dombház

Néhány évvel ezelőtt részben a természetes környezet, részben az energiafüggetlenség miatt kezdtem nézegetni dombházakat. De olyat nem, amelyik tömör betonból készült és rászórták a földet. Ez utóbbi nagy divat nyugaton. Találtam is több olyan magyar oldalt, ahol fából és más természetes anyagból készült dombházat mutatnak. Volt amelyik egyenesen szakrális dombházról beszélt. Igazából két tervező volt hazánkban, aki élő dombházzal fogalakozott. Ők már felhagytak a tervezéssel, de vannak követőik. Sikerült is néhány élőház építő céggel beszélnem. Nagyon jól elbeszélgettünk. Aztán amikor kértem, hogy mutassanak kész, működő házakat, akkor mindig elhalt a kapcsolat. Egy idő után nem vették fel a telefonomat. Pedig szerettem volna bemenni néhány ilyen házba, beszélni a már 5 éve ott élő lakókkal. De úgy vettem észre nincs olyan élő dombház, amiről beszélnek ezek a honlapok.

Később találkoztam egy hús-vér tervezővel, aki földbe süllyesztett, energiatakarékos házakat tervez. Beszéltem vele és megértettem, hogy lassan 15 éve csak terveket készít, de megvalósulva még nem igen tud házat mutatni. Megértettem, hogy egy illúzió az élő és energiafüggetlen dombház. Csak a tervezők fejében és a papíron létezik. Valahogy a fizikai világban nem életképes.

Később el kezdtem keresni az országban dombházakat. Részben a neten megjelölt üdülőfalvakat, biofalvakat és közösségeket kerestem fel. Részben ismerősök ajánlottak ilyen helyeket. Általában lehangoló látvány volt. A legtöbb helyen látszott a kezdeti lendület, aztán a stagnáló állapot, majd a vég. Az én véleményem szerint a legtöbb helyen a “dolog nem jött be”. Látszott a pénztelenség, a leamortizált állapot. A legtöbb helyen az ilyen házak hidegek és nyirkosak voltak. Egészséges embernek is megfájdult tőle a válla. Több helyen teljesen kizárták a villany használatát a szobákból a világításon kívül, így a komfort érzetem olyan volt, mintha a középkor elején lennék. Volt olyan hely ahol nikecellel utólag szigetelték a panziót, belül pedig a könnyűszerkezetes házakban használt gyapottal próbáltak védekezni a hideg ellen.

Közben hallottam egy igazi faszerkezetes élő dombházról, amit fiatalok építtettek magyar kivitelezővel. Kiderült, a szerkezet már építés közben megrogyott  és a tervzsűri döntésén múlik majd, hogy le kell-e bontani vagy nem. Így oda már nem jutottam el, volt nekik elég bajuk.

Mindent egybevetve arra a következtetésre jutottam, hogy a mai embernek nem kell feltétlenül dombházakat építenie, ha élő és kis energiaigényű házat szeretne. A legtakarékosabb a könnyűszerkezetes megoldás, bár ez nyáron melegebb a jó hőtároló képességű téglafal hiányában. Fontos még a feng shui alkalmazása az egész házra, és ennek megfelelően ajánlott a közel nézet alakú alaprajz. Ha az egész házat a feng shui szerint rendezzük be, akkor a ház már élő lesz. A könnyűszerkezet biztosítja a jó hőszigetelést. A tetőre helyezett napkollektor biztosíthatja a ház szinte egész éves melegvíz ellátását. A vákuumcsöves napkollektor pedig télen ki tudja egészíteni a fűtést 20-30%-ban. A könnyűszerkezetes ház nagyon jó a reumában szenvedőknek. Ugyanis a tégla ház az földből készült, a Föld elem. Ez nyirkos, hideg. A könnyűszerkezetes ház a Levegő elem. Könnyed és meleg.

Úgy gondolom, a mai világban, a mai életvitel mellett nem lehet elbújni a világ elől a földbe. Nem lehet kizárni a modern világot, mert bele vagyunk kényszerítve. Tudom, hogy egyre több ember szünteti meg a televízióját és dobja ki a mikrohullámú sütőjét. Aztán kiderül a tévé hiányában a neten lóg, ott néz filmeket is. Mikrosütő pedig minden vendéglőben és büfében alapértelmezett. Nem zárhatjuk ki a házunkból sem a villanyt, sem az internetet. Éppen ez utóbbi adók által történő korlátozása váltott ki nagy tiltakozást hazánkban. Az embereket nem zavarta a fizikai létsíkban történő korlátozások sora, de a virtuális korlátozás lehetősége már kivitte őket az utcákra. Miért? Mert a modern ember élete már inkább zajlik virtuális síkon, mint materiálison.

Egyetlen dolog amit tehetünk, hogy ésszerűen használjuk a jelen lehetőségeit. Használjuk a villanyt, de ésszerűen. Fűtsünk ha lehet fával is, mert más egy kandalló vagy egy kályha sugárző hője, mint a távhő melegvize. Süssön be természetes fény a szobánkba, akár külön beszerelt fénybevezetőkön keresztül, hogy minél több időt töltsünk természetes fényviszonyok mellett. Főzzünk ha lehet tűz felett, mert a sugárzó hő másként főz. Hálószobánkból tiltsuk ki a mobilt, ha lehet építéskor árnyékoljuk is le, német árnyékoló ráccsal. Így nem csak a szomszédok wifijétől szabadulunk meg, de a HAARPtól is. Szóval nem zárhatjuk ki magunkat a világból, de meg kell tanulnunk azt tudatosan használni.



Comments are closed.