„Orvos vagyok és úgy tapasztalom, hogy a szakmánk egyre jobban szakosodik. Már szakokon belül is szakok vannak. Ebből kifolyólag nincs olyan orvos, aki egyben átlátná magát az embert. Ugyanakkor érdeklődve nézem a kínai orvoslást, ahol egyben látják az embert. Még nagyobb kihívás az én gondolkodásom számára az antropozófus orvoslás, ahol még az ember szellemi mivoltával is foglalkoznak. Az élet más területein is igaz a túlzott szétaprózódás. Gyermekeim állandóan képzésekre járnak, de mindig csak egy-egy szűk területet tanulnak meg a szakmájukból. Ahhoz, hogy minden szükséges információhoz hozzájussanak, szinte életük végéig kell tanuljanak, és így talán ők maguk össze tudják majd rakni a nagy egészet. Valamikor. Kérdésem az lenne, hogy meddig mehet ez így tovább? Mikor lesz ennek a felaprózódásnak vége?”
.
A túlzott szakosodás tényleg életünk alapeleme. Nem csak az orvoslásban, hanem az oktatásban, az egyetemeken, a szakképzésben, az felnőttképzésben. Mindenki csak a részleteket látja aprólékosan, de nem látja át az egészet. Olyan ez, mint amikor 100 tudós elemez a saját szakmája keretein belül egy élőlényt, párhuzamosan ugyanazt az élőlényt. Mindenki rengeteg apró információval bővíti a tudástárat. De nincs egyetlen ember sem, aki azt mondaná, de hát kollégák, ez egy elefánt.
Az élet egy dinamikus folyamat, amelyben felváltva éljük meg a centralizációt majd a decentralizációt. Ez az élet minden területére igaz. Úgy az emberi szervezet felépítő-leépítő folyamataira, mint a világ vezetésére. Ezért is mondják, hogy az élet jele a végtelen jel.
Régen azért volt olyan jó a magyar oktatás, mert egy globális tudást adott a fiataloknak. Akik aztán bárhol a világban nagyon jól tudtak érvényesülni, mert átlátták a világot. Ma már inkább szakokat, területeket oktatnak. Az egyetemek jó része azt tanítja, amire a multi cégeknek szüksége van. Így egy mai gépészmérnök teljesen mást tanul, mint 30 évvel ezelőtt. Akkor egy általános gépészmérnök jött ki az egyetemről. Ma inkább egy szűk tudású, adott területre kiképzett szakember. Van olyan nagy nevű nyugati egyetemen, ahol az elektromérnöknek nem tanítják, hogyan készül egy áramkör a maga fizikai valóságában. Ő csak tervez, de fogalma sincs a kivitelezésről.
Az orvoslásban először voltak a globális módszerek. Sumerben egy természetgyógyászat szerű nem szakosodott gyógyítás létezett. Egyiptomban a spirituális gyógyítás működött (templomi alvás, Isis papjai, stb. ezekről a Sumer c. könyvben lehet olvasni), vagy a kínai hagyományos gyógyászat szintén egyben látta az embert. Az indiánok szellemi gyógyítása már nem csak az embert tekintette egésznek, hanem vele együtt a szellemét is. Az ősi korokban a gyógyítás, a tanítás, vagy az ország vezetése egy kézben összpontosult. Ez a végtelen jelnek az a pillanata, amikor a két vonal metszi egymást. Egy ember döntött a másik ember gyógyításáról, egy ember döntött a másik ember tanításáról, és egy ember döntött a városállam vagy ország vezetéséről. Nyilván ennek az embernek voltak segítői, a hun Attila is akkor ment csatába, ha a sámánjai azt javasolták, de mégis ő maga döntött.
A koncentrált erők egy idő után el kezdenek nyílni, ahogy a végtelen jel szálai is nyílnak, majd egy ideig párhuzamosan haladnak. Jelenleg ott tartunk, hogy az orvoslás szakosodott, az oktatás szakosodott, a tudás szakosodott, egy modern ország vezetése csoportmunka (demokrácia). Mindez nem is lenne baj, ha olyan túl nem szakosodna az életünk, hogy igaz lesz a vicc, hogy három ember kell egy villanykörte cseréjéhez. Egy villamos szakember, aki fogja az égőt, és két betanított munkás, aki a széket forgatja. Na éppen ezért tartunk ott, hogy újra koncentrálódnak az erők. A végtelen jelen már túl vagyunk a párhuzamos haladáson és megyünk a vonalak metszéspontja felé. A modern orvoslás (én jobban szeretem úgy mondani, hogy) kiegészítője a kínai gyógyászat, az antropozófia, mert ők a materiális síkon túl is foglalkoznak az emberrel és azt a maga egészében látják. Egyébként ez lesz a fejlődési lehetősége a nyugati orvoslásnak. Bár az orvosképzés ezt még csak részben támogatja, de maguk az orvosok közül sokan nyitnak más irányokba is. Az oktatásban már látszik sok országban az elmozdulás a centralizált gondolkodás felé. A világpolitikában is a centralizáció tapasztalható.
Én magam személy szerint nem tudom, hogy időben milyen gyakran váltakoznak ezek a periódusok, de az tény, hogy egyiket felváltja a másik és folyamatos az egymásba alakulás. Tehát nincs konstans állapot az élet semmilyen terén. Tehát olyan sem lesz, hogy a demokrácia örök a végtelenségig és ezt alátámassza egy örökké tartó 3%-os gazdasági növekedés. Ilyen nincs. A görög demokrácia sem tartott örökké. A hitleri diktatúra is csúnyán megbukott, majd demokrácia követte.
A valós életben már most kezdenek egyre többet érni azok, akik átlátják a munkájukat. Angolszász területen kezd divatba jönni, hogy olyan orvosoknak, akik tudnak, a drága vizsgálatok helyett, maguk diagnózisokat felállítani, brutálisan nagy fizetéseket adni. Na nem jószívűségből, hanem azért, mert naponta megspórolják a saját bérük többszörösét a szükségtelen vizsgálatokon.
Véleményem szerint még a mi életünkben találkozni fogunk a szükségtelen túlszakosodás látványos csökkenésével, a globális élet elterjedésével. Lesz olyan területe az életnek, ahol ez jó lesz és lesz, ahol kellemetlenül fog minket érinteni. Ez törvényszerű, ezért meg nem állítható örök folyamat.