A második világháború után Tito hat állam föderációjává kovácsolta össze a Balkán egy részét. Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró bár államszövetség volt, mégis egységes államot alkotott Jugoszlávia néven. Valamit nagyon jól csináltak. Az élet minden területén megtalálták azt a valamit, ami biztosítani tudta számukra a függetlenséget és a fejlődést. Önellátóak tudtak lenni. Volt gépgyártásuk, háztartási eszközök iparuk, elektronikájuk, élelmiszeriparuk, turizmusuk és így tovább. Önellátóak voltak és függetlenek. Sőt a turizmus még sok külföldit is az országban vonzott. Jugoszlávia nem illett bele a globalizált világ képébe, mert önmaga jól megvolt.
1980-ban Tito halála után érdekes dolgok történtek. A nacionalizmus valahogy előkerült a mélyből és repedéseket ütött az államszövetségbe. Az első világháború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia jellemzője volt, hogy sok nemzet élt együtt békésen az egységes birodalomban. Senkit sem zavart, hogy apja horvát, anyja sváb és ő magyarnak vallja magát. Az első világháború óta vége ennek a kiegyensúlyozott állapotnak, azóta nem bírják egymást a nemzetiségek.
Nem tudni, hogy a nyolcvanas években miért kezdtek egymásnak esni a nemzetiségek, de tény, hogy néhány külső támogatást élvező radikális vezető ezt a mozgalmat kirobbantotta. Úgy tűnik nagyhatalmi érdekszférák szétrobbantották az egységes stabil Jugoszláviát.
Ma az egykori tagállamok bár önállóak, de általában gyenge lábon állnak. Nincs meg az egység. Nincs a független, önálló élet lehetősége. Ma már ők is a külső környezettől függnek. Az országok államadóssággal rendelkeznek, kívülről manipulálhatók a gazdaságuk sebezhetősége révén. Az egységet megbontva, részeiben sebezhetők.
Hol a mai hasonlóság? Ukrajna. Pont ugyanaz történik északon, mint kicsit korábban délen. A folyamatok hasonlóak. Jó lenne tanulni belőlük és megelőzni azt, hogy ugyanoda jussunk.