.
Járt ember a Holdon? Ha igen, most miért nem? Miért nincs Alfa Holdbázis? Milyen misztika fedezhető fel az Apollo űrhajók és az egyiptomi „mitológia” között?
A következő tények és képek, Richard C. Hoagland (www.enterprisemission.com), NASA kutató és tanácsadó, Mike Bara repülési, űrrepülési mérnök, tervező, valamint népes csapatuk munkásságának eredménye alapján készült.
A felső képen egy, a marsihoz teljesen hasonló struktúra látható, míg az alsó képen egy fénylő tárgy, mint később kiderült egy üvegből készült, amolyan kristálypalota, ahogy a NASA szakemberei nevezték, egy kristály dóm.
A lenti képek a Kristály Palotát ábrázolják.
A következő kép a NASA Holdbázisának terve, ilyennek tervezik, ha egyszer megépül a holdbázis, bármely idegen bolygón.
Miért pont üveg? Sokan nem értik, hogy miért pont egy ilyen törékeny, sérülékeny anyagot használtak, illetve terveznek használni, mint az üveg?
Kevesen tudják, hogy a földi körülmények között előállított üveg igen sérülékeny, de az űrben gyártott üveg teljesen más. A légkör hiánya miatt az űrben előállított üveg nagyságrenddel erősebb mint az acél, nem korrodálódik, gyakorlatilag év(tíz)ezredekig ellátja feladatát. A jövő űrbázisai az űrben előéllított üvegből fognak készülni. Nincs ennél erősebb fém, vagy szénszálas technológia!!!!
A következő két kép a földfelkeltét mutatja a Holdról nézve.
Ami szembetűnő, hogy egy teljesen légkörmentes bolygón, miért torzul a Föld képe? Min megy át a Föld képe, amin át tud haladni, és torzul is geometriailag?
Az alsó kép egy spektroszkópiai elemzés és matematikai algoritmusokon alapuló képfeldolgozás eredménye. Jól látható, hogy valami üvegszerű építményen keresztül készült a fénykép.
A következő három kép azért érdekes, mert bárki eljuthat erre az eredményre. Csupán le kell tölteni a NASA honlapjáról néhány, a Holdon készült képet, aztán Photoshop, levels, fehér szint állítás, és érdekes dolgok válnak láthatóvá, melyek ott vannak, de mégsem látszanak, hagyományos módon. Igaz, mikor néhány évtizede elkészültek a képek, senki sem gondolta, hogy bárkniek lesz otthon Photoshop-ja, másfelől nem is tagadják amit láthatunk, inkább mindenkinek a maga képzelőerejére bízzák a dolgot.
Az első képen egy eredeti NASA kép. A második egy fehér szint állítás utáni kép. Jól láthatók a karcok a jobb oldalon. A zaj sosem karcszerű. A harmadik képen még jobban láthatók. Érdekes, hogy csak karc látható. Valószínűleg üveg a felület, ami erősen karcos.
Egy érdekes kép a NASA honlapjáról. Ha a fehérszintet csökkentjük (Photoshop Levels), megjelenik egy információ, ami igaz ott van, de a sötét háttér előtt nem látszik. A kép valami előtt készült, mert az aló képen jól látszik egy árnyék, ami egy háttérre vetül. Mindegy, hogy a Földön, vagy a Holdon készült a kép, de valami előtt.
Kérdés, hogy ha jártak űrhajósok a Holdon és ott tényleg találhatók a marsihoz hasonló „emlékművek”, akkor miért nem látták azokat az űrhajósok, vagy nem volt szabad látniuk?
A NASA, az úrhajósok sisakjának átlátszó részét aranysárga bevonattal látja el, mondván, így védi szemüket a káros sugárzástól. Ez igaz is, már csak azt kell tisztázni, hogy mi a „káros” sugárzás.
A következő görbe az aranysárga bevonat hivatalos szűrésgörbéje.
A görbére tekintve azonnal kiderül, hogy egy űrpilóta, akkor sem látja a kékes színű üvegtömböt, ha nekimegy!!!!!!!!!!! Tehát nyugodtan sétálnak előtte, mellette, fotózkodnak és azt sem tudják, miért érdekesek a képek.
A következő képek közül, a felső újra egy asztronautát ábrázol az üvegpalota előtt, míg az alsó egy érdekes kép, egy napfelkelte. Ami meglepő, egy légkör nélküli bolygón a nap fénye először valamin tükröződik, akárcsak a Föld esetében a légkörön, azonban itt, az üvegépítményen.
Még egy érdekes fotó, egy robotfej, ahogy nevezik a tudósok.
Richard C. Hoagland észrevette, hogy bármely űrhajó kilövése, vagy landolása kötődik egy-egy csillagegyüttálláshoz, ráadásul ezek a csillagegyüttállások kísértetiesen kötődnek a régi egyiptomi mitológiához.
Hoagland modellje szerint, ha egy gömb formájú bolgyó, a saját tengelye körül forog, akkor bizonyos dinamikus erők jönnek létre a bolygó belsejében. Ezek az erők a bolygó felszínén ott észlelhetők, ahol két, a gömbbe írt tetraéder metszi a gömböt. Ez a 19,47 (19,5) -es északi és déli szélességnél van, ekkor a magasság szöge 33 fok (hiperdimenzionális térelmélet)
Hol találunk ehhez kapcsolódó adatokat a környezetünkben? A Mars és a Föld tele van ilyen építményekkel, részletek az Emlékmű a Marson c. résznél.
A sumer és egyiptomi történelemből tudjuk, hogy a csillagok nagyon fontosak voltak, mind az embereknek, mind az isteneknek. Ami még fontos volt, a csillagok helyzete, illetve a feljövő csillagok voltak a születők, míg a lenyugvók a meghalók. A régi korokban a csillagokat az istenek lakhelyének tekintették, és sokszor a bolygókat magával az istennel azonosították. Így alakult ki, hogy az Orion csillagkép megfelelt Osiris-nek, míg a Szírius csillagkép volt Isis megfelelője.
Az egyiptomi kultúra szerint egy csillag akkor volt csak „Isteni” helyzetben, mikor a horizonthoz képest (alatta, vagy felette) a következő szögek alatt volt látható: 0, 19,5 és 33,0.
- Ranger 7 (az első sikeres amerikai Hold misszió, 1964.07.28-án, az Alnitak csillag, az Orion csillagkép övcsillaga 19,5 fok alatt volt látható a kilövés helyén (Cape Canaveral).
- Apollo 11 leszállása után 33 perccel (1969 július 20), a Szíriusz (Isis) volt látható 19,5 fokos szög alatt. A leszállás szándékosan így lett tervezve, hogy a Holdon, amikor beteljesül az isteni pillanat, Aldrin és Armstrong egy ősi egyiptomi rituális szertatást tartott, bár igazából Armstrong csak nézőként vett benne részt. Ez volt az első, a Földön kívül tartott spirituális szertartás, mely Isis istennőnek lett ajánlva, éppen akkor, mikor csillaga „isteni” szög alatt volt látható a leszállás helyén.
- Apollo 12 leszállásakor 33 percet késtek, az Orion (Osiris) csillaga alkotta a nevezetes szöget a horizonttal. Osiris, Isis istennő férje volt, akit testvére Seth megölt mikor Egyiptom bírtoklásáért harcoltak.
- A tervezett Apollo 13 (1971, március 17) leszállás is a fentiek szellemében valósult volna meg.
- Apollo 14 is hasonlóan tervezve.
- Apollo 15 indításakor (1971 július 26-án), a kilövés helyéről 33 fok és 33 perces szög alatt volt látható a Szíriusz csillag, 2 perc időtartamig. Ez idő alatt történt meg a kilövés.
- Apollo 16 (1972 április 20, Hitler születésnapja), az Orion nevű holdmodul esetén, landoláskor a Holdról, a Szíriusz volt látható 33 fokos szög alatt. Az Orion/Osiris holdmodul landolásakor Houstonból az Orion csillagkép Mintaka nevű csillaga 19,5 fokos szög alatt volt látható.
- Az Apollo 17-el az ember befejezte a Hold felfedezését, 1972 december 14.-én.
Természetesen a további űrszondákat is nevezetes csillagállásokhoz kötötték, például Viking 1 (1976 július 25), ez első képek ekkor készültek a Mars Cydonia területéről, az Arcról és a piramisokról, a régi településről.
- A marsjáró landolásakor 1997 július 4.-én, a leszállás helyéről a Föld volt látható 19,5 fokos szög alatt.
- Az első kép megérkezésekor, a földi fogadóhelyről éppen 19,5 fokos szög alatt volt látható a Szíriusz csillag, a második kép fogadásakor pedig 33 fokos szög alatt.
- Baikonour 1998 november 20-án, a Zarya (Felkelő Nap – Horus) nevű űrhajó indításakor a Szírius/Isis csillag 33 fokos szög alatt volt látható. Ekkor az Encke nevű üstökös, a kilövés helyéről 19,5 fokos szög alatt volt látható, a Mars pedig 33 fokos szög alatt.
- A Zarya az Endevour űrrepülőhöz történő kapcsolódásakor a Szírius/Isis csillag 19,5 fokos szög alatt volt látható a kilövés helyéről. Ekkor a dokkolás helyének, Földre vetített helyéről a Mars éppen 33 fokos szög alatt volt látható, valamint Cape Canaveralról az Encke üstökös 19,5 fokos szög alatt volt látható. Továbbá az Apollo 11 leszállóhelyéről 33 fokos szög alatt volt látható az Orion csillagkép Alnitak övcsillga.
- A Nemzetközi Űrállomás első egységének földi indításakor (1998 december 7) az Orion csillagkép övcsillaga, valamint a Szírius csillag egyaránt nevezetes és ugyanannyi fokos szög alatt voltak láthatók.
Az eseményeket sorolhatnánk szinte a végtelenségig, úgy tűnik, hogy nagyon kötődünk Osiris és Isis istenekhez, illetve magához a családjukhoz, melybe beleértendő Horus is, a fiúk. Horus volt Osiris és Isis istenek gyermeke, azonban akkor fogant, mikor már Osiris meghalt. A fogantatást, Thot isten segítette elő, aki génsebész volt és máig ismeretlen technológiával oldotta meg a feladatot.
Horus görög neve Apollo.
Egyéb kapcsolatok.
Cape Canaveral neve megfelel az egyiptomi történelemben (mitológiában) található, halál utáni erőtérnek. Amikor Mintaka csillag, az Orion csillagkép övcsillaga 33 fokos szög alatt látható Cape Canaveral felett, akkor Szíriusz 33 fokos szög alatt láthgató Gízából, stb. Ha valakinek van ideje, nyugodtan kereshet rengeteg hasonlóságot, arányosságot Cape Canaveral, Gíza, Szíriusz, Alnitak, és Mintaka között.
Összegzésként elmondható, hogy ennyi véletlen egybeesés magától nem lehet, és szinte minden esemény kapcsolódik az Orion csillagkép övcsillagjaihoz, illetve Szíriuszhoz.
Úgy tűnik, a Föld és Hold helyszíneinek kiválasztása sem véletlen.
Ha most a sumer idők lennének, akkor biztosan állítanám, hogy az isteni tervezőcsapat alkotása mindez (lásd sumer történelem), de most, mikor már mi is rendlkezünk az akkori istenek tudásának egy részével, ezeket az eseményeket mi is ki tudjuk számolni.
Érdekes, hogy mind a NASA és mind a volt Szovjet, ma pedig Orosz űrkutatás ugyanúgy tervez helyszínt, időpontot.
Már csak néhány (?) kérdés megválaszolatlan.
- Mivel még nem vagyunk biztosak az űrrepülés sikerében, ezért babonából kötjük magunkat eseményekhez, időpontokhoz ?
- Miért pont Osiris, Isis és Horus a kiszemelt istenek, akiknek áldozatot mutatunk be rendszeresen ?
- Ha csak a NASA tervez így, akkor elképzelhető, hogy a legfőbb vezető ragaszkodik az egyiptomi mitológiához, azonban az orosz űrkutatás is hasonlóan gondolkodik, valamint a nemzetközi űrkutatás is
- Esetleg az Osiris, Isis, Horus család egyes tagjai, vagy leszármazottaik napjainkban is segítenek az űrkutatásban a saját tudásukat átadva ?
- Esetleg olyan segítséget nyújtottak, hogy ennek emlékére, tiszteletből ragaszkodunk ezekhez az időpontokhoz, helyszínekhez ?
- Illetve mi van, ha „valahonnan” megtudtuk, hogy ha nem tartjuk be ezeket a szabályosságokat, akkor egyszerűen nem járunk sikerrel, hiszen lehetnek olyan, a mai fizikai tudásunkkal meg nem magyarázható események, erők, melyek tönkreteszik űrutazásainkat (például ilyen, hogy ha nem a megfelelő szögben jön be a légtérbe az űrrepülő, akkor visszapattan az űrbe)
- Miért mondtunk le a Hold meghódításáról, az, hogy van ott valami ami üvegszerű és látványos, az már biztos, esetleg jobb, ha nem tudunk róla, talán ezt közölték is velünk ?
- Maga a NASA is ellentmondó információkat közöl, a bizonytalanság, a lebegtetés érzését keltve. Katasztrofális következménye lehetne, ha hirtelen a semmibe foszlana akár vallásos, akár materialista nézetünk.
Az információk csöpögtetésével azért kapunk infókat, olyan mértékben, ahogy azt a társadalom magáévá tudja tenni. Ha csak nehezen ért, akkor apránként, keveset. Ha majd egyszer felnövünk, akkor talán gyorsabb ütemben.
EGY BIZTOS, JELENLEG SZELLEMILEG NEM VAGYUNK FELKÉSZÜLVE SEM IDEGEN CIVILIZÁCIÓKKAL TÖRTÉNŐ TALÁLKOZÁSRA, SEM ARRA, HOGY EGY OLYAN HÍRT KAPJUNK MÚLTUNKRÓL, EREDETÜNKRŐL, MELY GYÖKERESEN MÁS, MINT AMIT GONDOLUNK MAGUNKRÓL.
Jelenleg úgy tűnik, ember, vagy emberszerű lények, már többször éltek a Földön, többször kezdték elölről, a kőkorszaktól, és jutottak magas fejlettségi fokra, azonban valahogy mindig vége lett, majd újrakezdődött. Itt évmilliókról van szó, ahogy több vízözönről is, legalább háromról tudunk, de elképzelhető akár 11 is.