Részlet az Egészség mint beteg állapot c. könyvből:
„A nőiességhez tartozó betegség az endometriózis. Eléggé elterjedt, gyakran fájdalmas tüneteket produkál. Maga a betegség tipikusan azoknál a nőknél jelentkezik, akiknek a női Énje megrekedt a tini korban. Hiába 30-40 évesek fizikailag. Az ilyen nők sokszor a hozott szülői minta miatt, sokszor olyan körülmények, behatások alatt éltek, hogy a tini korban, kb. 14-15 évesen megállt a női Én fejlődése. Fizikailag hiába lettek felnőtt nők, de a nőiességük, a női tudatuk nem nőtt fel, blokkolva maradt. Fel nem nőtt, női gyerekek. Ez meg is látszik rajtuk, viselkedésükön, a férfiakhoz való viszonyukon. Például engedik, hogy az anyós zsarolja őket azzal, hogy legyen már unoka, egy rossz párkapcsolatban, és ez nekik fel sem tűnik. Gyakran látszik a szemükön, a tekintetükön, hogy gyerekek. Általában nem tudatosan állnak a férfiakhoz, nem Énnel, hanem tini lányként, néha hisztériásan, és mindig érzelmi alapon. Az endometriózis hisztériás női betegség. Az ilyen nők, nőiességükben hisztériás állapotukat élik meg. A férfiakhoz hisztériásan állnak. Oka, a már említett tini korszak, akár 40 éves korban. Ebből a betegségből meggyógyulni csak a női Én nevelésével lehet. De mindezt tudatosan. Sokszor szülés után visszavonul a betegség, mert a szülés valamennyire segítette a női Én fejlődését, azonban gyakran később visszatér. Először is érdemes megérteni az okát. Ezután jön a cselekvés pillanata. Fel kell nőni, mint nő.
Úgy az endometriózis, mint MINDEN párkapcsolati probléma három alapvető okra vezethető vissza, a nő szemszögéből nézve. Első és legfontosabb az önismeret, legtöbbször teljes mértékű, hiánya. Fogalma nincs arról sok, már felnőtt nőnek sem, hogy ő maga kicsoda, mik a szükségletei és mik a képességei. Második legfontosabb probléma, az adott férfi karaktere ismeretének, legtöbbször teljes mértékű, hiánya. A legtöbb nőnek fogalma sincs arról, hogy a párjának mik a szükségletei és a képességei. A viccben azt mondják, a férfinak kaja kell és szex, más nem. Lehet, nagy titkot árulok el, de nagyon sok férfi érzékenyebb, mint sok nő, romantikusabb, mint a nők jó része, és van lelkük, éreznek, szeretnek. Érzékenyek, sőt, szuperérzékenyek (lásd Ébredés c. könyv). A harmadik legfontosabb probléma, hogy a nők legtöbbje NEM tud kommunikálni a férfiakkal. Egyszerűen NEM fejlődött ki ez a képességük, hanem a 14-15 éves tini kori szinten működtetik. És csodálkozunk, hogy nem jön a nagy szerelem, nem jön a nagy Ő, nem találjuk meg a párunkat. Pedig lehet, hogy évekig naponta elmenet mellettünk, csak nem vettük észre, mert nem voltunk rá képesek. De miért is jött volna, ha nem tudunk vele mit kezdeni? Hiába kap valaki autót, ha nem tud vezetni. Gyakran megesik, hogy ott a nagy Ő, nagyon erős karmikus kapcsolat, a másik létsíkban előre megkötött vérszerződés (lásd Karmikus kapcsolat c. rész), a nagyon nagy vonzalom. Jön a szerelem, mely gyakorlatilag karmikus, azaz egész életre szól, de éppen a kommunikáció nem működése miatt, megszakad a kapcsolat. Bármennyire is fájdalmas, de nem tudják egymást úgy kezelni, hogy az a másikban jó érzéseket váltson ki. Hiába karmikus társak, ha a nő nem tud úgy viszonyulni a férfihoz, hogy ez őbenne jó érzéseket váltson ki. Sőt, a rossz érzések miatt eltávolodnak. Mivel a közöttük levő vonzalom egész életen át kötelező jelleggel működik (ez tartaná őket össze), így időnként összejönnek, időnként eltávolodnak. Így lesz a vérszerződésben (karmikus kapcsolat) vállalt boldog házasságból, életen át tartó vágyakozás és be nem teljesülés. Azért gondoljuk el, ha egy nő úgy viselkedik, úgy kommunikál még a legerősebb karmikus társával is, hogy abban nem hogy jó érzések nem keletkeznek, hanem kimondottan rossz érzései lesznek, akkor valami nagyon nincs rendben a kommunikációval. Ahogy a testvérek egymásnak, vagy a szülők a gyereknek, sok mindent megengednek, a karmikus társak ennél nagyságrenddel többet is megtehetnek egymással, akkora a vállalt tolerancia, de még ez is kevés annak a rossz kommunikációnak a kompenzálására, mely legtöbb esetben a párkapcsolati problémák kialakulásához vezet.
Mit lehet tenni? Először is szükséges az önismeret. Ezt meg kell tanulni, gyakorolni kell, alkalmazni a napi életben. Fel kell vállaljuk magunkat, karakterünket. Ha ez már működik, akkor sokkal könnyebb, de elengedhetetlen, a férfiak karakterének feltérképezése, szükségleteik és képességeik (tudatszint, világnézet, gondolkodásmód) felfedezése. Ebben a két lépcsőben nagyon jól tudnak segíteni a barátnők. A harmadik dolog a férfiakkal történő kommunikáció megtanulása, valójában a férfiak kezelése. Itt jó partner lehet egy fiútestvér, vagy egy karmikus kötődésű barát, akin lehet edzeni, lehet gyakorolni, mert ő nem haragszik meg, nem sértődik meg az ügyetlen próbálkozásokon. Nekik a legnagyobb a toleranciájuk. Idegenekkel nehezebb, mert megsértődnek. Ha fiútestvér, vagy a karmikus férfi barát azt jelzi, hogy benne jó érzést kelt a kapcsolat, a kommunikáció, ahogy őt kezeli a hölgy, akkor, DE CSAK AKKOR van értelme, hogy jöjjön a nagy Ő. Mert most már nem csak észrevesszük, hanem, meg is tudjuk ragadni. Részben összeköt minket a vérszerződés (karmikus kötelék) és az abból fakadó nagyon sok láthatatlan, de érezhető erő, részben pedig az is vonzó erő lesz, ahogy kezeljük egymást, és nem taszító.
A párkapcsolat az mindig két főt jelent. Ha sok nő, női Énje megragadt a 14-15 éves kor környékén, akkor sok férfi, férfi Énje megrekedt a 8-14 éves szinten. A kapcsolat csak akkor tud működni, ha mindkét fél Énje be tudja pótolni a lemaradást. Azonban két tini Én ritkán lesz örökké tartó boldog kapcsolat. Itt még sok minden számít, úgy, mint a karakterek illeszkedése, világnézet, tudatszint, stb. Talán nem véletlen, hogy 40-50 éves korban gyakran találkozik két jól fejlett Én, és akkor lépnek életre szóló karmikus házasságba.”