„Egy mester fel kell, hogy mérje, hogy hol tart a másik, és aszerint kell adagolni az információt”, mondta a napokban egy nagyon kedves ismerősöm.
Mivel semmi sem véletlen, így a találkozásnak is célja van, legalábbis az univerzum szemszögéből. Ha a mester EGOval dolgozik, akkor a válasz IGEN. De ha a mester nem más, mint a végtelen univerzum megnyilvánulása, akinek adott pillanatban ki van kapcsolva az egoja, és ő csupán az univerzum legszemélyreszabottabb üzenetét adja át, szívén keresztül, mely lehet, hogy sértő, megbotránkoztató a páciens egoja számára, lehet összekuszálja a páciens érzelemvilágát, de mégis csak ez az univerzum szándékos üzenete, akkor a válasz inkább NEM.
Az ókori bölcsek bátran felvállalták, hogy ők nem bölcsek, csupán olyan információkat kapnak az univerzumtól, melyek adott körülmények között a legszemélyreszabottabbak, úgy, hogy ők maguk nem is tudták sokszor mint mondtak és miért. Nekik volt égi kapcsolatuk, melyen keresztül kimondták mások számára az igazságot. Hogy aztán azzal a másik személy mit kezdett, abból tanult, vagy megsértődött, az már nem a bölcsek dolga volt. A világban az ember egy apró porszem a nagy egészben, egy apró fogaskerék a nagy rendszerben.
Hasonlóan zajlott régen a gyógyítás is. Részlet a Sumer c. könyvből: „Az Isis által kialakított spirituális gyógyítási vonal Egyiptomban élte csúcskorát. Utolsó megnyilvánulása római területen a Vesta-szüzek palotája volt Rómában, míg görög területeken Hippokratész (i.e. 460 – i.e. 375). Hippokratész még ismerte a templomi gyógyítást. Az ő korában ezt már tanulták ilyen irányú képzésen. Ebben a korban a gyógyító nem csak hogy látta, ahogy a magas tudatú szellem gyógyította a beteget, hanem azt is látta, melyik szervét. Hippokratész elkezdett logikusan gondolkodni, és a beteg panaszait egybevetette a gyógyító szellem szervi tevékenységével. Így megalkotta az első diagnózisokat. Addig SOHA senki NEM állított fel diagnózist. Mert nem kellett. A gyógyító szellem tudta a dolgát, a pap csak közvetítő volt, a betegnek megint nem volt szüksége diagnózisra. Hippokratész volt az első diagnosztizáló. És ahogy ő egyre logikusabban kezdett gondolkodni, egyre jobban tompult a szellemi látása.”
A sámán nem volt sem orvos, sem biológus, csupán meg volt az égi kapcsolata, melyen keresztül tudta mozgósítani az univerzum erőit, melyek viszont nagyon jól tudták, adott körülmények között mit kell tenni. Nem volt ember a földön, aki annál jobban tudta volna.
Mióta a gyógyítás az ego művészete, logikával próbáljuk összerakni a dolgokat, csak azóta alakult ki az az elvárás, hogy a mester/gyógyító/sámán legyen figyelemmel arra, mit képes a páciens elfogadni. Így jutottunk el abba a helyzetbe, hogy mind a mai napig komoly dilemma, a betegnek mit lehet elmondani a betegségéről, szabad-e őt szembesíteni betegségével, vagy annak súlyosságával. Ebben a kérdésben materiális életszemlélettel nem lehet jó döntést hozni. Csak ha felül tudunk emelkedni a materiális életszemléleten, csak akkor érthetjük meg a lényeget.
Minden ember a végtelen univerzum egyedi megnyilvánulása, magában hordozza a végtelen intelligenciát és tudást. Minden betegség nem más, mint egy erős figyelmeztetés arról, hogy nem jó úton járunk, egy villanypásztor, mely igyekszik minket visszaterelni a helyes útra. Azonban mindenkinek egyedi az útja. Nincsenek egyen utak, nincsenek egyen megoldások. Lehetnek hasonlóak a betegségek tünetei, még az okok is lehetnek hasonlóak, azonban mégis minden gyógyulás egyedi. NEM lehet ugyanazt a megoldást javasolni még csak hasonló esetben sem. A megoldást EGYEDIVÉ kell tenni. Ezt pedig ember NEHEZEN teszi meg, de az UNIVERZUM TÖKÉLETES MEGOLDÁST TUD NYÚJTANI.
Mindez még jobban igaz az életet, a sorsot tekintve. Az emberek többsége nem éli a sorsát, ugyanakkor foggal körömmel ragaszkodik ahhoz az ideához, hogy az ő élete tökéletes. Egyenesen megsértődik azon, ha valaki ezt meg meri kérdőjelezni. Aztán, ha az univerzum üzen, hogy azért változtatni kellene, mert szép ez a szerep, amit játszik, de NEM ezt kellene, akkor asztrál lényként még a legtöbb ember meg is sértődik. Az igazi mester/gyógyító/sámán aki felvállalja az univerzum üzenetét, legtöbbször felvállalja az örök haragot is. Ugyanis neki nem egy ember sértődöttsége számít, hanem az a feladat, melyet teljesített. Ehhez már a világ magas szintű megértése szükséges, mikor a saját egonk elé tudjuk helyezni az életfeladatunkat (erről a témáról szól a Metamorfózis c. könyv). Fontos továbbá, hogy a levett információ a szíven keresztül kerüljön továbbításra. Ami azt jelenti, hogy bár keményen kimondjuk amit kell, de bennünk csak a szeretet érzése marad meg. Szeretjük a másik embert, akinek akár „odaszóltunk”. Ha ő megharagszik, mi akkor sem haragszunk rá. Elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Nem ítéljük meg és nem vagyunk dühösek. Megértjük, hogy ő most nem tudta megérteni amit mondtunk. De tudjuk, hogy a legnagyobb szeretetbe burkolva elültettünk egy csírát, mely valamikor kikel. És nem kell mi lássuk a végeredményt. Lehet, hogy látjuk akár évek múlva, de ha nem, az sem okoz hiányérzetet. Szívünket melegség önti el még akkor is, ha a másik fél megsértődik. Ugyanúgy örülünk, mintha megdicsértek volna minket. A feladat teljesítése nem a visszaigazoláson múlik, hanem azon, tudjuk megtettük és azt is tudjuk valamilyen eredménye mindenképp lesz. Mert semmi sem állíthatja meg azt, aminek itt az ideje.
Az egoval dolgozó orvos,pap, sámán, tanító, mester, nagyon figyel a páciensre, elemzi azt és minden mondatát jól megfogalmazza, figyeli a páciens reakcióit és igyekszik a logikája révén megtalálni, mit tud mondani, hogy azzal a pácienst ne sértse meg, ugyanakkor azért valamit mondjon is. Ehhez viszont a páciens nagyon is alapos ismerete szükséges, mely lehet csak a sokadik találkozás után valósul meg, valamennyire. Hiszen nézzünk a szívünkbe, mennyire ismerjük akár csak saját gyermekünket, aki 20 évet élt velünk?
Az ókori bölcsek azt is mondták, hogy a gondolat nem az embertől származik. Szerintük az Istené, az ember csak kimondja azokat. Az egyiptomi gyógyítók, vagy a fáraók szavában éppen ezért nem kételkedtek az akkori emberek, mert ezt tudták. A modern korban Rudolf Steiner is elmondta, az embernek nincs önálló gondolata, csupán leszedi azokat. A modern tudomány a saját eszközeivel bizonyította, hogy mielőtt megjelenne egy gondolat az agyban, előtte mindig történik egy rövid energetikai megnyilvánulás az agy környékén. Mintha ez indukálná magát a gondolatot. Addig, amíg az ókori bölcsek ezt Isten gondolatának nevezték, Steiner a szellemvilág megnyilvánulásának, a modern tudomány nem tudja mi lehet ez az energetikai megnyilvánulás.
Ha szélesen nézzük a világot, akkor tudjuk, hogy az ember az univerzumból szedi le a gondolatait, melyek nem az ő saját gondolatai. Olyan, mintha az égi internetre kapcsolódna és különböző honlapokon böngészne. Amit onnan leszed, az lesz a saját gondolata. A honlapok különböző szinteket képviselnek. Vannak alacsonyabb dimenziók és magasabbak. Az ember karmájától függ, hogy hova tud csatlakozni. Alacsonyabb szintekre csatlakozva még az egoja is tud működni, és az alkalmazott terápia olyan, hogy igyekszik megfelelni a páciens elvárásainak. Magasabb szintre csatlakozva eltörpül az ego szerepe és egyre inkább tiszta forrásból származó információkat szed le és ad át a külvilágnak. Egyre kevésbé akar megfelelni a páciensnek, felvállalva akár annak a megsértődését is. A legmagasabb szintre csatlakozva már transz állapotot él meg, egyáltalán nincsenek érzelmei, nincs megfelelési kényszere, hanem ami jön, azt úgy, vágatlanul kimondja. Ezt a páciens vagy veszi és akár helyben csoda történik a gyógyulását, megvilágosodását tekintve, vagy megsértődik és sosem jön vissza. Ez utóbbi esetben ő jár rosszul, mert asztrális, érzelmi hozzáállása a megoldáshoz, kizárja őt egy időre a gyógyulásból, vagy a sorsa jobbá fordításából. Lehet, később megérti és megvilágosodik, de az is lehet, hogy kevés ehhez ez a földi lét. Egy biztos, ilyen esetekben mindig az univerzum bölcsessége dönti el, hogy az illetőnek mire van a legnagyobb szüksége és pont azt kapja, pont abban a formában és mennyiségben, ha tetszik neki, ha nem.
Fontos megjegyezni, ez a transz állapotban kimondott igazság nem ugyanaz, mint a televíziók földbedöngölő műsorai. A transz állapotban kimondott igazság az univerzum oda illő legmegfelelőbb igazsága, mint amikor Hippokratész a gyógyító szellemi erőkkel gyógyított úgy, hogy fogalma sem volt, a páciensnek milyen szervi baja van.
Mindenki át tudja élni, ilyen igazságok kimondását. Barátságban, szerelemben, főleg ha ezek karmikus kapcsolatokra épülnek. Ilyenkor az ember nem is tudja, mit mond, csak úgy kicsúszott, esetleg közben libabőrös lett. Aztán később van, hogy az egoja megbánja, de a kimondott szó mindig nagyon találó. Vagy azonnali változást eredményez, vagy sértődést. De ez így van rendjén.
Igazi orvos, pap, sámán, tanító, mester az lesz, aki egyre többet tud ilyen állapotban lenni, aki fel tudja vállalni szívfájdalom nélkül, hogy szükség esetén mindenkinek elmondja azt, amit az égi csatornákon kap, átvezetve azt a szívén, és minden esetben felvállalja azt, hogy a másik fél megsértődik, esetleg sosem beszél vele többet. Ugyanis az ő feladata nem a megfelelési kényszer alkalmazása, hanem segíteni a másikon, mégpedig úgy, ahogy azt az univerzum gondolja. Mert az emberi élet materiális szintjén fogalmunk sincs, hogy a másik embernek valójában mire is van szüksége. De az univerzum nagyon jól tudja, ahogy a másik ember tűrőképességét is ismeri. És sokszor csak egy radikális sokkterápia lehet az utolsó próbálkozás, mely gyakran vezet örök haraghoz is, hiszen a legtöbb ember asztrál lény, érzelmei vezérlik, a tudata (Énje) helyett.
Ezekről részletesen a Túl az anyagon c. könyvben beszélünk a közeljövőben.
Amikor egy pap igazi beszédet tart, egy terapeuta igazából segít a páciensnek, egy író igazi könyvet ír, a barátok beszélgetnek, egy karmikus kapcsolatban egymás szemébe mondják az igazságot, akkor minden esetben csatlakoznak az égi internetre és az univerzum igazságait mondják el. Ezért nem lehet két egyforma előadást tartani, kétszer ugyanazt ugyanúgy elmondani. Ilyenkor az égi információ áthalad a szíven és úgy kerül kimondásra.
Persze lehet mindezt egoból is tenni. Lehet felolvasni a misét, azt mondani a páciensnek, amit az hallani akar, sorozat regényeket írni, a semmiről elbeszélgetni, stb. Ezeknek nem sok értelme van, mert nem gyógyító beszélgetések és nem segítenek a sorsunk kiegyenesítésében sem.
Van egy doktornő, aki már jó ideje az integratív orvoslást képviseli. A belenevelt sztereotípiák révén mindig úgy foglalkozott a pácienseivel, hogy igyekezett azok elvárásainak megfelelni, igyekezett hozzájuk igazodni. Ez sok korlátot jelentett a gyógyító munkában, de úgy gondolta, ezzel teszi a legjobbat. Aztán az ő élete is sokat változott. Ugyanis tudatilag nagyon megvilágosodott, de ezt nem követte materiális élete. Mindez a bezártság érzését generálta, mintha befalazták volna. Ebből lett az autoimmun betegség, a sokízületi gyulladás, annak szinte a legmélyebb foka, több éven át. Ekkor tudatosan kezdte rendbe tenni az életét, minden téren. Mint tudjuk, a betegség egy beavatási szertartás, melyet ha túlél az ember, akkor valami nagyon megváltozik. Hasonlóan az áldott állapot is teljesen megváltoztatja a nőt, anya lesz belőle. A betegség beavatása után sokan érdekes tulajdonságokat tapasztalnak meg. Jelen esetben a doktornő is teljesen megváltozott a pácienseit tekintve. Már nem akar megfelelni neki. A legtöbb esetben a legmagasabb síkokra csatlakozik és vágatlanul, torzulásoktól mentesen mondja ki a páciensnek az univerzum igazát. Még egyik jó ismerőse is megsértődött egyszer, de mégis elment újra, mert érzete, van igazság abban, amit hallott. Aztán így lett jó. Eleinte a doktornő még rágódott azon, ha valaki megsértődött. Ma már nem. Ő csak átadja az üzenetet, aztán, hogy ki mit kezd vele, az már az ő dolga. Azóta csodálatos gyógyulások is történtek, és csodálatos sértődések is. Sőt, egyre többen kis idő után felülbírálják sértődésüket és visszamennek. Ugyanis az univerzum MINDIG úgy adagolja az információt, hogy a páciens tudna vele mit kezdeni, ha előbújna az egoja mögül, szerencsére sokan kis idő után ezt meg is teszik.