Egyéni betegség – kollektív fejlődés

Az ókorban sok csodatevő vizű tó volt, ahova ember tömegek jártak gyógyulni. Megfürödtek a tóban, a vásárra vitt állatokat is megmosták, ittak a tó vízéből. Ha a leírásokat alaposan értelmezzük, akkor két érdekes dolog tűnhet fel a mai ember számára. Egyfelől mai szemmel kritikán aluli higiéniai állapotok uralkodhattak ott, abban a vízben, másfelől a leírások csodálatos gyógyulásokról számolnak be és nem tömeges méreteket öltő járványokról. Ha ma ilyen vízből innánk, akkor ott helyben meghalnánk. Valami megváltozott.

Sem a sumer hőskorban (vízözön előtt), sem Sumer, Egyiptom, Indus-völgy esetén nem voltak olyan műtétek amik ma napi rutint jelentenek, sem olyan betegségek nem léteztek, melyek ma a modern civilizáció népbetegségei. Egyiptomban ugyan előfordultak időnként komoly fizikai műtéti beavatkozások, de azokat papok végezték, akik sámánként mágikus beavatkozásokat végeztek, mint olyan, a láthatatlan erők biztosították a védettséget, a szövődmények elkerülését. Valami megváltozott.

Úgy tűnik, a természettudományos fejlődés kötelező velejárója, ahogy egyre aprólékosabban fedezzük fel a világot materiális szinten, úgy az egyre jobban keresztbe tesz az embernek. Azt már ragozhatjuk, hogy mi volt előbb, a baktérium hatása vagy annak a felfedezése, de az is lehet, leginkább párhuzamosan zajlottak az események. Tény, hogy elindult egy folyamat, mely azt jelenti, minél aprólékosabban elmerülünk az anyagban, annál nehezebb rajta úrrá lenni. Mint amikor valaki otthon a rossz vételi körülmények miatt belepiszkál a televíziókészülékbe, állítgatja itt majd ott, és egyre rosszabb, instabilabb lesz a készülék működése. Az élet millió évek óta önszabályzó módon fennmaradt, most viszont a materializmus előretörésével, egyre jobban elaprózódunk benne, egyre kevésbé látjuk át az egészet, nem látjuk a fától az erdőt.

Rudolf Steiner mondta, hogy amíg a műtőasztal nem lesz ismét oltár, amíg a gyógyítás nem válik szellemi művészetté, addig bizony nem számíthatunk csodákra, sőt egyre jobban elaprózódunk a dolgokban.

Mint látható, az emberiség fejlődése indukálja a kornak megfelelő betegségeket, melyekből következnek a kornak megfelelő gyógymódok. Valójában az ember nem csak tetteivel, hanem érzéseivel, mentális hozzáállásával is megteremti a betegségeket. Erről szól a Gömb c. film, mikor is a tenger mélyén, egy olyan állomáson, amelyik felerősíti az emberek érzéseit, gondolatait, az ott élők megölik saját magukat, a félelmeik által generált szörnyek és katasztrófák révén. Ha az a néhány ember békében és szeretetben élt volna ott, akkor tudatvilágukkal megteremtették volna a mennyországot.

Részlet a Sumer c. könyvből: „869-ben a konstantinápolyi zsinaton úgy döntöttek, ezután az ember nem test-lélek-szellem egysége lesz, hanem csak test és lélek. A döntés értelmében az ember nem hihet a szellemben, az egykori hármas tagozódás (test, lélek, szellem) átalakult kettős tagozódássá. A középkori teológusok és filozófusok, akik tudták az igazságot, óvatosan kerülgették a szellem említését, mert az eretnekségnek számított. Akkor senki sem gondolta volna, hogy a materializmus még a lélek fogalmát is eltörli, így lett a modern ember csak és kizárólag fizikai test. Az Újtestamentum előtt a tanítások arról szóltak, hogy: fényből vagy és fénnyé leszel, tudatos szabad szellem. Az Újtestamentumtól kezdődően az alapelv megváltozott: porból vagy és porrá leszel bűnös lélek. A materializmus azt mondja: porból vagy és porrá leszel tudatlan anyag.”

Ennek megfelelően alakultak az emberiség betegségei is. Steiner 1917-ben mondta, hogy eljön az idő, mikor majd csak a fizikai testről beszélhetünk. Eljött. Azonban éppen a materiálisan megmagyarázhatatlan civilizációs betegségek kezdik napjainkban újra felébreszteni a lélek és a szellem fogalmát. Ezt ugyan az orvoslás nem fogadja el, de mint a gyógyítást támogató tudás, kezd ott lenni az emberek tudatában. Így ma már nem titok, hogy az autoimmun betegség a lélek öngyilkossági kísérlete, a csontritkulás a szellem hasonló jellegű döntése, a cukorbetegség is az exkarnáció jele, stb.

Ma már szerencsére beszélhetünk a betegségek karmikus összefüggéseiről is. Vannak olyan betegségek, melyek korábbi életeink következményei. Vannak olyanok, melyekkel a jövőre készülünk. És vannak olyan betegségek, melyeket jelen életvitelünkből generálunk és jelen életünkben kell megoldanunk. Ide tartoznak a kor civilizációs betegségei, illetve a toplistás betegségek. Ezeket úgy is meg tudjuk oldani, ha belehalunk, de halálunk előtt azért megértjük az okait.

A betegségnek van még egy aspektusa. Bár az embereknek saját Énje van, azért van még olyan is, hogy kollektív tudat. A komoly krónikus betegségeknek a személyes vonzaton túl, van ilyen hatása is. Az egyén lelki-szellemi fejlődésén túl, a kollektív Én fejlődését is segíti. Mivel az életben véletlenek nincsenek, és az sem véletlen, hogy kik a szomszédjaink, kikkel élünk egy háztömbben, egy utcában, ezért a komolyabb krónikus betegségek őket is nevelik. Legalábbis kellene. Steiner nagyon jól meghatározta, hogy ilyenkor az, aki felvállalta a betegséget, felvállalta kollektív szinten is a betegséget. Például egy sokízületi gyulladásban szenvedő személy, aki nem képes saját magát ellátni, az felvállalta, hogy tanítja a szomszédjait is. Tanítja őket alázatra, megértésre, a segítőkészség kialakulására és tudatos alkalmazására. Ha a szomszédok, ismerősök vették a jelzést, akkor segítenek, mindenki abban, amiben tud. A beteget kollektívan segítik, illetve annak a családját. A szomszédok közül mindig akad érzékeny személy, aki érti a jelzést, azonban gyakran éppen a rokonok, vagy szülők, férj/feleség nem érti a dolgot. Ilyenkor éppen ők blokkolják a gyógyulást. Alapszabály, hogy az a környezet, mely beteggé tesz, biztosan nem gyógyít meg. Abból a környezetből ki kell lépni, akár fel kell vállalni idegen környezet is, új barátokat. Érdekes jelenség, hogy komoly betegség esetén a segítők többsége valamilyen szinten karmikus kapcsolataink, mintha előre meg lett volna beszélve. Ők veszik a jelzést, érzik, hogy szükség van rájuk és nem is tétlenkednek, akár hosszú éveken át. Nekik ez nem fáradtság. Azonban ha a közvetlen családban van olyan házastárs, szülő, amelyik blokkolja a gyógyulást, akkor onnan mindenképp ki kell lépni.

Az emberiség nem jó működése, ha mint egy egységes élő szervezetet nézzük, járványokat eredményez. Azonban ezek a járványok széles körben értelmezendők. Mindig jön valami. Akár a már említett Gömb c. filmben. Az emberi faj, mint egységes élőlény, olyanokat gondol és tesz, melyeknek következménye mindig egy-egy nemkívánatos esemény, mely érzékenyen érinti az emberiséget és egzisztenciáját. Ide tartoznak a tavaszi influenzajárványoktól kezdve a civilizációs betegségeken át a pénzügyi válságok is.

A sumer időkben az emberek Énje az isteneinél volt. A középkor idején az ember szintén Én nélkül élt, állati sorban, asztrális lényként, érzelmei és ösztönei által vezérelve. A modern időkben az ember már rendelkezik saját Énnel. Alapelv, hogy amire képességünk van, azt használnunk is kell. Tehát, a mai emberiség, mint tudatos lény, ha nem használja az Énjét, úgy individuálisan, mint kollektíven, akkor egyre jobban megteremti saját maga számára a nehézségeket. Ezek pedig teljes mértékben lekötik majd kapacitását, így élete folyamatos harc lesz a túlélésért.

Az ember tragédiája szerint most a falanszter korszak végét éljük, és térünk át az űrkorszakra. Az űrkorszak lehet materiális, lásd Csillagok között c. film, vagy szellemi, lásd Steiner szellemtudománya. Mi döntünk, hogy melyiket válasszuk. Azonban ennek is hamarosan vége lesz. Majd az eszkimó világ, és megpihen a Föld. Ezután, Steiner szerint, magasabb tudatú élet alakul ki, ahol már nem lesz betegség, mert a betegség karmának nem lesz értelme. Az akkori emberiség alkotó ereje felszabadul, mert nem kell napi szinten a betegséggel küzdenie, ahogy nem kellett Atlantisz, vagy Lemuria esetén sem (lásd Sumer c. könyv). A sumer előtti világokról, azok működéséről és a jövőről, a Millió éves civilizációk c. könyvben beszélünk majd részletesen.



Comments are closed.