Karma és/vagy szabadság?

Az ébredő ember legkomolyabb kérdése, karma vagy szabadság? Aki szembesül karmikus feladataival, de nincs ínyére a tennivaló, az gyakran mondja: nekem így jó, ahogy van; én tudom, mit kell tennem; engem nem érdekel semmi más; jó úton járok; stb.
Aki nem érti, annak nehéz eldöntenie, hogy a karma és a szabadság hogyan függ össze. Pedig nagyon egyszerű. És a kettő nem zárja ki egymást. Sőt, egy és ugyanaz.

Aki fél valamitől vagy valakitől, annak dolga van a félelmével. Sem a félelem, sem a sors elől elbújni nem lehet. Egyetlen megoldás, a megtapasztaláson alapuló megértés és tudás.

.

Két világ

Az ember, e bolygóhoz kötődő, élete két világ között zajlik. Egyik az itteni, fizikai világ. A másik a fizikai halál és fizikai  születés közötti, a túlvilág. Az ittenit nevezzük az egyszerűség kedvéért Itt-nek, a másikat Ott-nak.

Az itteni élet most, ebben a pillanatban nagyon materiális. Konkrét és kézzel fogható. Jól érzékelhető. Az érzések, megélések magában ez emberben belül képződnek. Itt nem is akarjuk elhinni, hogy létezik az Ott. Ez a materiális tudatállapot szinte teljesen kizárja a másik, a szellemi világ létének nem csak a tudását, hanem egyáltalán az abban való hitet.

A másik világ, az Ott a szellemi lét. Ott, az ember nem csak szellemtársaival van együtt, hanem magas tudatú szellemekkel is, akik nem születnek le a Földre. Ott, teljesen más az érzékelés. Nem olyan konkrét és belső, mint itt. Ott, amikor valaki találkozik olyan szellemtársával, akivel Itt közös dolga volt,  akkor az, ahogy Itt viszonyult embertársához, nem őbenne kelt Ott érzéseket, hanem szellemtársa mint egy tükör sugározza vissza az itteni érzéseket. Ha itt valakit segítettünk, akkor Ott az ő jelenlétében a külső környezetben jó érzést érzünk, mintha sok külső tükör sugározná vissza számukra a jó érzés jeleit.

Mit jelent a segítség? A segítség azt jelenti, hogy pont azt tettük, pont akkor, amire az illetőnek a legnagyobb szüksége  volt. Lásd IGAZMONDÁS c. cikket. A SEGÍTSÉG CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A FEJLŐDÉST JELENTI. A fejlődés érdekében tett erőfeszítés. Lehet, a másik ember Itt meg is haragudott ránk, lehet, évekig nem beszéltünk, de ha ő fejlődött, akkor ez a LEGNAGYOBB SEGÍTSÉG, amit tehettünk. Ott, mikor találkozunk, egymás számára olyan környezetet teremtünk, melyben egymás számára jó érzést keltünk.

Nyilván ennek igaz az ellenkezője is. Ha valakire haragudtunk, rosszat tettünk, szándékosan tönkre tettük, akkor külső érzésként érezzük ezt vissza. Ott nincs belső érzékelés, hanem külső. A szellemi lény, olyan mint egy tojás, mely érzékeli a külső világot. Legszemléletesebben ahhoz hasonlítható, mint amikor bőrünk felületén érezzük  a hőt, pedig nem értünk a hideg vagy meleg tárgyhoz, érezzük másik ember jó vagy rossz érzéseit, stb.

Érdekes, hogy aki Ott van az ide vágyik, aki Itt van, az oda. Itt félünk a haláltól, mert nincs konkrét rálátásunk a másik világra. Ott félünk attól, ami Itt ránk vár. Éppen az Ottani félelem generál sok esetben veleszületett betegségeket (lásd Egészség / Inkarnáció c. fejezet).  Ott, a megélt jó érzések, vagy ellenkezőleg az Itteni csorbák Ottani  megélése arra készteti a szellemet, hogy Itt most másképp viselkedjen, mást tegyen, és ezzel ki is tűzi karmájának egy részét.

Itt, az ember a földi életet éli meg, nem lát bele a másik világba, pedig az  a másik világ alapvetően határozza meg az ő létét, életét és “működését”. A materiális lét olyan tudatot tesz lehetővé, mely kizár sok minden mást. Pedig ez nem mindig volt így. A Rudolf Steiner által definiált Lemuria esetén, mikor a Föld még gáznemű volt, az ember, mint hőtojás volt jelen a Földön, ez a lét igazából nem különbözött a másik léttől. A születés és a halál nem is létezett, mint olyan. Sőt, abból a világból egyenesen bele lehetett látni ebbe a világba, és viszont. A legelső Atlantiszt is Steiner definiálta. Ennek első szakaszában, mikor a Föld kezdett megszilárdulni, az ember fizikai teste is kezdett kialakulni. Ekkor megjelent a születés és a halál, azonban ez nem volt több, mint amikor átlépünk a küszöbön. Sumer előtt és a steineri Atlantisz között sok minden történt, ezekről a Millió éves civilizációk c. könyvben beszélünk részletesen, majd a Túl az anyagon címűben. Ufókról, sumer istenekről pedig a Sumer II.-ben. A mai kor Sumerrel kezdődött. Ott már a születés és a halál más volt. A világ kezdett az anyagi szintre jutni, és a két világ egyre jobban kezdett eltávolodni. Mint két pólus kezdett működni. Napjainkra nagyon eltávolodott egymástól e két pólus.  Még a középkorban az emberi érzékelés tompa volt. Mai filmeken nem is tudjuk bemutatni azt a világot, mert a legtöbb rendező sem érzi, hogyan lehet tompán érzékelni. Leginkább azt mondhatnánk, hogy mai szemmel az akkori ember olyan volt, mint ma a kissé pityókás, vagy enyhén drogos. Torzan érzékelte a világot, nem annyira élesen, nem keletkezetek benne olyan erős és éles érzések. A reneszánsz óta erősödtek a megélések, érzések, és az ipari forradalom óta tekintünk a világunkra egyre precízebben, egyre kritikusabban, egyre részletesebben. És a részletek miatt eltűnik a nagy egész. A fát részletesen látjuk, de már nem érezzük az erdőt.

Mit hoz a jövő? Újra kezd kifejlődni szellemi érzékelésünk, tompul anyagi látásunk precízsége és pontossága. Térünk vissza abba a világba, ahonnan jöttünk, el kezd majd csökkenni a különbség az Itt és Ott között. Akkor mi értelme volt az egésznek? Mert így fejlődött az emberiség tudata. Az első atlantiszi világban az ember tudatlan volt, és így élt a nagy szellemek irányítása alatt, akár ma kedvenc kutyánk. Aztán mikor újra felemelkedünk, akkor már magunk leszünk a nagy szellemek, a valamikor istenek tudatával. Ezekről a Sumer c. könyvben lehet olvasni.

.

Mi a karma, karmikus szükségszerűség?

Az ember, egymást követő földi életeinek a sokaságát éli. Ha most vissza tudnánk nézni korábbi életünkre, akkor azt érdekesnek találnánk. Ha még korábbira, és még korábbira, akkor érdekes összefüggéseket látnánk a különböző életeink között. Látnánk, ahogy azok összeszövődnek. Aztán, ha időben még visszább mennénk, akkor lassan összefonódnak a két világ és maguk az események is. Lassan eltűnne minden különbség, egy nagy egybefüggő élet lenne az egész.

A karmikus szükségszerűség azt jelenti, hogy bizonyos dolgok szükségszerűek. Például az, hogy házban lakjunk, utazzunk, tanuljunk. A karma magában hordoz bizonyos szükségszerűségeket. Ezeket nem kerülhetjük el. Azonban van bizonyos szabadságfokunk. Karmikus szükségszerűség, hogy legyen házunk. De abban szabad a választás, hogy ez hogyan nézzen ki. A karmához kötődik, ha valaki jó képességű futballista. Karmikus szükségszerűség, hogy focizzon. Szabadsága abban van, hogy eldöntheti, a Barcelonában focizik, vagy a Haladásban. Hasonlóan karmikusan előre definiált lehet az, hogy valaki orvos legyen. Olyan képességeket kapott születéskor, hogy ezt az életfeladatot meg tudja valósítani. Karmikus szükségszerűség, hogy orvos legyen. Szabadsága abban áll, hogy ő maga dönti el, milyen szakorvos legyen, hol legyen szakorvos, milyen célt szolgál, mely információs tudatmezőt szolgál (lásd Ébredés c. könyv). Nyilván szabadságával szolgálhat nemes célokat, szolgálhatja a pénzt, vagy teljesen tudatlanul rossz érdekeket. A szabadság az veszélyes is lehet.

.

Ki látja a karmát?

Két fajta ember van, Itt, ebben a világban. Az egyik látja a karmát. Ezeket Steiner beavatottaknak nevezi, a spirituális világ felébredt mestereknek, fehér mágusoknak, fáklyáknak. Ők azok, akik nem csak saját karmájukat látják, hanem a másokét is. Meg tudják mondani másoknak, hogy mennyire élik a saját sorsukat, mennyire játsszák saját szerepüket. Ők nem sokan vannak, de akadnak. Szintén ide tartoznak azok, akik saját karmájukat látják és a másokét nem. Ők mindig nagyon céltudatosak küldetésük felől. A történelemben sok ilyen ember volt. Azonban itt fontos, hogy a küldetés ne keveredjen össze egójuk illúziójával. Ma, sok vezető esetében keveredik ez a két kép és tévutakra visznek világokat, országokat, nemzeteket.

Azt mondják, amit nem tudsz megállítani, annak állj az élére és alakítsad úgy, hogy téged szolgáljon. Ma, nagyon nemes irányzatokat, gondolatokat, gyógymódokat, filozófiákat, életszemléleteket irányítanak láthatatlan kezek, messze eltávolodva attól, aminek lennie kellene. A láthatatlan, de nagyon is tudatos irányítók semmiképp sem a felemelkedett mesterek. Hiszen a fáklyák látják a tévutat, ami a legtöbbször nem tetszik azoknak, akik “nem látják” a valóságot.

A másik fajta ember az, aki nem látja a karmát, sőt legtöbbször nem is akarja, legalábbis ezt mondja, mert fél szembesülni a valóságtól. Ez sem gond, az élet majd megoldja. Erre valók a véletlenek, betegségek, szimpátia-antipátia, karmikus kapcsolatok, szerelmek, és egyéb életérzések. Legalább van egy kis dolga az életnek is. Milyen unalmas lenne, ha mindenki tudná a dolgát és egyetlen célja az lenne, hogy ezt megvalósítsa. Mennyivel érdekesebb az élet, ha véletlenek sorozatán keresztül, érzelmekkel teletűzdelve, úgymond saját döntéseik alapján, teljesen meglepő módon jutunk el oda, ahova karmánk szerint éppen el kellett jussunk. Ezek a véletlenek…

.

Kamra vagy szabadság?

Akik látják saját vagy akár mások karmáját is, azok céltudatosak és nem szeretnek fölösleges kerülőket tenni. Ők egyenesen a célra tartanak, akár a GPS. Azok, akik ezt kétségbe vonják, esetleg tagadják, azok megmaradnak a szabadság gondolatánál. Ők úgy gondolják, a karma korlátozza őket szabadságukban. Pedig ezt már Steiner is világosan megfogalmazta, a karma és a szabadság NEM zárja ki egymást. Sőt, valójában szabadok csak karmánkban lehetünk. Ahogy boldogok, sikeresek, és úgy általában az életünk csak akkor működik, ha ez a karmánknak megfelelő. Ugyanis az a színész lesz sikeres, amelyik a saját szerepét játssza. A szabadság fogalma pedig azt jelenti, hogy a szerepén belül ő maga dönt arról, hogy az adott szerepet hogyan éli meg, hogyan teszi szebbé, élvezetesebbé. Aki nem él a karmája szerint hosszú éveken át, az beteg lesz, senki és semmi sem fogja őt meggyógyítani. Ha úgy adódik, hogy valamilyen véletlen folytán mégis csak kezd a karmája szerint élni, akkor kezd elmúlni  a betegsége. Van még egy érdekes dolog a létezésben. Ha valaki nagyon eltávolodott a karmájától, és már semmilyen fizikai lehetőség nincs arra, hogy csak a közelébe is érjen, akkor a rendező hazahívja idő előtt a színészt. Nincs értelme a színpadon téblábolni, ha egy szót sem tudunk a szerepünkből. Majd jön más, aki megteszi.

A karma az maga a föld, amin járunk. A karma egy biztos pont. A szabadság azt jelenti, mi döntjük el, a földön merre megyünk. Ha elfogy a föld alólunk, például egy mocsárhoz érünk, akkor elsüllyedünk. Ha letérünk a karmánkról, akkor bizonytalan lesz életünk. A szabadság nem a karma ellen való, hanem CSAK azzal EGYÜTT van értelme. Hasonlóan az anyagi világban a szabadság nem azt jelenti, hogy bárkit lelőhetek, és bármit megtehetek, mert szabad vagyok, hanem a moralitás (önszabályzó értékrendszer) tükrében tehetek olyanokat, melyek jók nekem és másoknak is, és abban szabadon döntök, hogy ezen a téren mit teszek és hogyan.

A karma egy eltervezett út, ahol adott pontokon előre eltervezett társak várnak (karmikus kapcsolatok – vérszerződés), és az utaink bizonyos szakaszai közösek. Szabadok csak ezen az úton lehetünk. Ha nagyon letérünk az útról, akkor leesünk a szakadékba, vagy elsüllyedünk a mocsárban. Az úton kapunk ajándékokat, társakat, ezeket kötelező megnézni, kipróbálni. Szabadon dönthetünk arról, hogy mit kezdünk velük. De ha mindent eldobálunk makacs önfejűségből, akkor az utunkon hamar elkopnak az ajándékok és a társak, és hosszú időn át magunkra maradunk. Nagyon-nagyon sokáig kell “jók” legyünk, hogy újra ki tudjunk érdemelni ajándékokat és karmikus társakat. 



Comments are closed.