.
Gyimes sajátos település szerkezetű, ugyanis két település (Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok) közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozik, míg Gyimesbükk Bakó megyéhez. A terület páratlan kultúrával és természeti adottságokkal rendelkező egységet alkot.
A Csíki-havasokban a XIX. században iparszerűen nagy erdőirtásokat végeztek és az így felszabadult legelők vonzották az állattenyésztő csángókat, akik eleinte bérelték, majd megvették ezeket a területeket. Ehhez csatlakoztak még a Székelyföldről érkező székelyek, akik hol politikai, hol személyes okok miatt menekültek szülőhelyükről, hiszen a hegyeken túl mindig jól el lehetett bújni.
Már az 1950-es évektől megjelent a mai közigazgatási elhatárolás, melynek célja a Gyimes, mint egységes kultúra szétbontása és folyamatos asszimilációja.
Az asszimiláció kétirányú, hiszen a csángók, székelyek, és románok teljesen más gazdasági, kulturális, néprajzi értéket képviselnek. Ilyen területi felosztással könnyen el lehet indítani a legkisebb népcsoport asszimilációját a két nagyobb felé.
A gyimesi csángók és a székelyek között él egy történelmi ellentét, ugyanis a XVIII-XIX században ezen a területen a csángók zsellérként dolgoztak a csíkiak földjein. Az 1871 évi népszámlálás bebizonyította, hogy a három gyimesi községben egyetlen csángó földtulajdonos sincs. Ezen változtat, szintén ebben az évben az Arányosítási törvény, amely azonban a csíki birtokosok rosszallottak, mivel sok csángó földhöz jutott, a csíki birtokosok rovására. Talán éppen ez a történelmi ellentét, illetve a földrajzi elzártság okozta, hogy a gyimesi csángók, a székelytől eltérő kultúrát hoztak létre. Ehhez természetesen hozzájárult a gazdasági különbség is, hiszen a csíki rész inkább polgárosodott terület lett, míg a csángók megőrizték pásztorkodó életformájukat.
Az 1920-as években jelentkező nagy gazdasági válság érezteti hatását, ekkor megindul a gyimesi völgyből az elvándorlás.
A XX. század második felében erősödött a mobilitás, sok lett a csángó-székely vegyes házasság, a két kultúra sokat közeledett egymáshoz, bár továbbra is fennmaradtak a kulturális és életmódbeli különbségek. A mai fiatalok már igyekeznek a székely-csángó sorsközösséget hangsúlyozni, és az összefogást kihangsúlyozni. Ennek jó példája a székely segítséggel 1974-1976-ban épült gyimesbükki templom.
A világ a gyimesi csángókra igazából akkor figyelt fel, mikor Géczy István 1897-ben megírta a Gyimesi vadvirág c. háromfelvonásos népszínművét. Ez a mű az 1930-1940-es években divatba jött Magyarországon is, még meg is filmesítették, azonban szinte senki nem ábrázolta hitelesen a gyimesi csángók életét, többek között az Alpokban készítették a felvételeket, Ausztria területén és nem az eredeti helyszíneken.
Ez után kezdenek a magyar néprajzkutatók foglalkozni a gyimesi csángó területekkel, és a gyimesi kultúrával és mikor rádöbbennek ősi és különleges voltára, igazi magyarnak neveznek.
A romániai 1989-es forradalomig folyamatos, tervezett asszimiláció is zajlik, mely már-már kétségbe vonja a jövőt, célja a magyarságtudat elvesztése.
1990-től újra felfedezi a magyarság a gyimesi csángókat, azonban most már tudatosan. Bár saját hazájukban ma sem ismerik el őket, mint önálló kisebbség, éppen ezért nem is illeti meg semmilyen kisebbségi jog, azonban a magyarság sokat tehet értük.
Egyik legfontosabb, hogy tudatosítani kell a világgal, hogy létezik a csángó kultúra, hitelesen kell azt bemutatni, és amit nem tesz mag az állam, azt a magyarságnak kell megtennie. Ahogy az érdeklődés növekedett külföldről, úgy nőtt a turizmus is. Ma már szinte kötelező meglátogatni a gyimesi térséget, ez egyfelől pontos, valós ismeretekhez juttatja a látogatókat, másfelől megélhetést jelent az ott élőknek, hiszen sokszor más megélhetési lehetőség nincs. A turizmust ma már könnyebb, hiszen megszűnt egy diktatúra, másfelől az ezer éves határ, mely Gyimesen található, felkelt a magyarságban egy nemzeti érzést, melyet át akar élni.
Megállapítható, hogy a székely, csángó, román együttélés nem fix határokat jelent egymás között, hanem egy széles interferencia sávot, ahol a kultúrák keverednek, egymásra hatnak, és befolyásolják egymás fejlődését. Arra kell vigyázni, hogy csak olyan módon legyünk részesei, támogatói ennek a gyimesi csángó kultúrának, mely mód nem alakítja át, nem teszi tönkre azt, hiszen célunk, hogy sokáig fennmaradjon.