Részlet a Metamorfózis c. könyvből:
„Az ember úgy gondolja, hogy az élet célja a boldogság, a harmónia elérése. Lehet, nagy titkot árulok el, ez NEM igaz. Az élet célja a kamra megvalósítása, az életfeladatok megoldása. Ehhez kapunk társakat. A harmónia valahol más dimenziókban lakozik. Itt csak múló megelégedettségi pillanatokkal találkozhatunk.
Másik tévhit, hogy a karmikus kapcsolat maga a harmónia. Ez sem igaz. Az ember a korábbi tartozásait, vagy követeléseit az univerzum felé adott személyeken keresztül egyenlíti ki. A karmikus társ egy nagyon erős kötődés, vérszerződés, mely be van jegyezve az Akasha Krónikába, célja a beteljesedés. Sok olyan megfejlődni kívánt dolgot tudunk karmikus társunkkal együtt megoldani, melyet másképp nem lehet. Vannak olyan tulajdonságaink, melyeket más nem visel el, melyeket más nem tud belőlünk kifejleszteni, csak a nagyon erős karmikus tárunk. Vele össze vagyunk kötve, és sok mindent kibír ez a kapcsolat, amit más sima kapcsolat semmilyen körülmények között nem. A karmikus társunk az igazi edzőnk. Ezért a karmikus kapcsolat nem a harmónia szinonimája. Hanem a munkáé, a közös feladatoké. Karmikus feladataink mindig karmikus társakhoz is kötődnek. Sosem vagyunk egyedül és sosem kapunk egymagunk életfeladatokat. Az élet kollektív társasjáték, minél több a szereplő benne, annál izgalmasabb.
Azt azért el kell mondani, hogy vannak nagyon is harmonikus karmikus kapcsolatok. Mondjuk százévente tíz darab. Ezek mindig komoly küldetéssel járnak azt emberiség számára. Sok van ilyen a történelemben.
Ha nem akarunk foglalkozni karmikus kapcsolatainkkal és sorsfeladatainkkal, akkor ezeket a meg nem oldott feladatokat visszavisszük a másik létsíkba, majd újra hozzuk következő alkalommal. A probléma csak az, hogy ez hozzáadódik az akkori csomaghoz. Két-három ilyen kör és úgy születünk le, hogy eleve esélyünk sincs, még csak elvi síkon sem, hogy megbirkózzunk teendőinkkel.
„Az ifjúságnak komoly problémákkal kell szembenéznie – egyre több lelki betegség és mentális zavar jellemzően gyermek- és serdülőkorban kezdődik. Gyakoribbá válnak a fiatalok körében az önpusztító magatartásformák is. Ma minden 5. gyermek szenved valamilyen mentális betegségben vagy zavarban, és a WHO előjelzése szerint ez a szám 2020-ra 50%-kal emelkedhet” (forrás: Orvosok Lapja 2015/12). Mivel ez egy tendencia, ezért előfordulhat, hogy 25 év múlva, ami nem egy nagy idő, a fiatalok majd fele valamilyen mentális betegségben szenved, akik így hoznak létre egy új generációt felnőttként, és vezetik ilyen állapotban az akkori világot. És máris ott vagyunk élőben a Hülyék Paradicsoma c. filmben.
Mit jelent ez? Ahogy egyre öregebb az emberiség, egyre terheltebben születik újra. Ma egyre jobban nem érdekli az egész sorskérdés. Még azokat sem, akik értik az élet alapgondolatait. Leginkább ők is csak tobzódnak az egójukban. Ez ma a divat. A könnyebb út.
Az egész élet nem más, mint fejlődés, különböző életfeladatok megoldása révén, melyek alapja az emberi kapcsolatok menedzselése. Ha jól kezeljük az emberi kapcsolatokat, akkor harmóniaszerű állapotokat érhetünk el, alkalmanként. Akár az óvoda, a gyermekek játszanak, közben megismerik egymást és együtt sok mindent létrehoznak és megtanulnak. Ezért nagyon fontos, a karmikus társak felfedezése, a sorsfeladatok bevállalása és a lehetőséghez illeszkedő mértékben történő megvalósítása. Nem csak az a gond, hogy ezek elmaradása komoly károkat okoz mások számára, hanem az is, hogy saját jövőnket is megnehezítjük. Mivel ma az ego irányít, nem divat sorsfeladatokról beszélni, még kevésbé azokat megvalósítani, ezért nem is készül el a legtöbb előre eltervezett dolog. Így a világ pont ott van, ahol azt látjuk, és nem ott, ahol lennie kellene. Hogyan épül egy piramis, ha a kövek nagy része nem kerül a helyére? Hát így, ahogy a mai világ. Aztán összeroskad a nagysága alatt.
Azonban nem csak azzal van gond, hogy a jelen életünkkel előre elássuk a jövőnket, hanem a jelenünket is. Ha a mi általunk teremtett világ olyan, hogy abban a gyermekek nem érzik jól magukat, akkor már a második hétéves ciklusukban (7-14), mikor a legegészségesebbek kellene legyenek, olyan lelki diszharmóniával találkoznak, melyek későbbi betegségek elindítói. Tipikus megnyilvánulása a gyermekkori lelki feszültségnek a szemüveg. Amikor az első osztályokban a gyermek szemüveges lesz, akkor valójában már pszichológushoz kellene küldeni a családjával együtt. Nem a gyermeket betolva a rendelőbe, hanem a szülőkkel együtt. Aztán gyűlnek a lelki sérelmek, és helyi gyulladások jönnek létre. Amikor éveken át fennmaradnak a gyulladások, az immunrendszer nem bírja, és jönnek az autoimmun betegségek. Akár fiatal korban. Éppen a sok számítógép és okostelefon következménye, hogy az öregszeműség a valamikor 40 éves korról 30-ra esett. Huszonévesen ott lehet már az összes civilizációs betegség a cukorbetegségtől az autoimmun betegségeken át a legkomolyabb daganatig. Nyilván mindez nem véletlen, nem a sors büntetése, nem a Jóisten csapása, hanem a mi életvitelünk következménye. Tehát, amikor az emberiség sem individuálisan, sem globálisan nem a sorsát éli, nem azt teszi, ami a sorsfeladata, hanem csupa olyat, amit nem kellene, akkor ez visszahat a jelenére is és a jövőjére is. Mindez beíródik az Akasha Krónikába, és mint kötelező forgatókönyv, megvalósul. Ez valójában egy visszacsatolás (feedback), ami mint egy önszabályzó mechanizmus kihat az egyénre és az egyén keresztül a civilizációra. Ilyenkor kérdés az, hogy észrevesszük-e, hajlandóak vagyunk-e ezen változtatni.
Ha legalább individuálisan felvállaljuk sorsunkat, sorstársainkat, sorsfeladatainkat, akkor legalább mi és leszármazottaink sorsán tudunk alakítani jó irányba úgy a jelenben, mint a jövőben. Az ilyen értékrendre épülő kis közösségek lehetnek az értékrendváltás túlélői. Rájuk épülhet egy új világ (lásd A jövő hírnöke / Postman c. filmet). Nyilván a globális hatás alól senki sem tudja magát kivonni, de saját életét valamilyen formában tudja alakítani. A kollektív karmából nem húzhatjuk ki magunkat. Mikor valaki azt mondja, hogy őt nem érdekli az egészsége és önmegsemmisítő életet él, akkor ez hat a kollektív emberiségre is. Hiszen milyen genetikai minőséget ad át az utódoknak az, aki megtermékenyítéskor drogos, alkoholista, májgyenge, vesebeteg, stb., milyen családi mintát ad át gyermekeinek nevelés címszóval, mennyire telepíti tele gyermekei életét taposóaknákkal, melyek majd 40 éves kor után szinte megsemmisítik azok életét. Ezeken túl mekkora karmákat generál saját magának, gyermekeink, sőt más emberek számára, úgy általában az emberiség számára.
Mikor már kellő mértékben jelen van az ilyen gondolkodás egy civilizáció életében, akkor elindult az önmegsemmisítés útján. Ezért írta Madách Imre Az ember tragédiájában, azt, hogy mennyi van még hátra. Falanszter vége, űrkorszak, eszkimó világ.
Éppen a karmák meg nem valósítása, a karmikus kapcsolatok meg nem élése vezet ide. Ugyanis pont ellenkezőjét tesszük, mint amiért megszülettünk. Ekkor indul egy automatikus visszacsatolás (feedback), mely igyekszik visszaszorítani az ilyen típusú életet. Ugyanis ez pont ellenkezője annak, aminek lennie kellene.
Harmónia a kapcsolatban, sorsban. Hogyan éljük meg? Tartsuk aktívan karmikus kapcsolatainkat, valósítsuk meg közös feladatainkat, szórjuk ki az életből fölösleges dolgainkat, azért hogy teret adhassunk sorsfeladatainknak. Ekkor kiegyenesedik életünk itt a jelenben és a jövőben, gyermekeink élete is hasonlóan, sőt valamennyire hatunk a globális tudatra is, az emberiség jövőjére.
Az emberiség a második tudatszinten él jelenleg (lásd Az emberiség tudatszintje c. fejezet), a négyből. A négy osztályból a másodikat járja. Az első volt a sumer hőskor, a vízözön előtt, a hármas, az annunakik szintje, a négyes az atlantiszi technológiára épülő társadalmak szintje (lásd Ébredés c. könyv). Ezekről részletesen a következő könyvben, a Millió éves civilizációk címűben beszélünk részletesen.
A MÁSODIK OSZTÁLY VIZSGAANYAGA A METAMORFÓZIS.
Ugyanis az emberiség vagy megfejlődi ezt a megértést egyénileg és kollektíven, megélve egy boldog társadalmat (mely egyszer ugyanúgy véget ér adott élethelyzetek miatt), vagy nem fejlődi meg a metamorfózist, ekkor önpusztítóvá válik, akár az inka, maja, azték kultúrák, vagy a Húsvét szigetek ősi népe.
EZ AZ UNIVERZUM EGYIK ALAPELVE.
A második tudatszintű társadalmak számára már van döntési lehetőség (az első számára még nincs), hogyan ér el A pontból B-be. Vagy a megértés és annak tudatos alkalmazása révén, vagy nem a legkellemesebb módon, de mindenképp elér oda. A második osztálynak egyszer mindenképp vége van, mikor jön a nyári szünet. Érdekes mód, Rudolf Steiner mindig így ábrázolta a jövőt. Vázolta a két lehetőséget. Azonban ahogy telt az idő, egyre jobban kezdte ő is prófétaként mondani, hogy rendben, hogy van két lehetőség, de ő már látta, hogy merre halad majd az emberiség. Nostradamus viszont nem beszélt két lehetőségről, ő csak elmondta mi lesz, mintha időutazó lett volna és itt járt volna. Madách Imre is jól tudta a jövőt, és ezt le is írta Az ember tragédiájában. Szóval, valószínűleg bukásra áll a civilizáció a második osztályos anyagból.
Azt nem tudjuk, hogy az univerzum statisztikájában, hány ilyen típusú társadalom tudta választani a metamorfózis útját. Abban azért bízom, hogy eléggé sokan individuálisan majd megértik és meglépik az átalakulást, a metamorfózist, és ezzel az osztály átlagán is tudnak szépen javítani.”