Háborús élettér … békeidőben

Orvosi beszélgetésen érdekes dologra figyeltem fel. Különböző szakterületek, különböző korosztályú orvosai azt elemezték, hogy miért olyan beteg a modern társadalom, miért nem gyógyíthatók az emberek, miért alakul ki a korai öregedés, azaz 20-30 évesen olyan krónikus betegségeket kell már gyógyítani, de nem igazán lehet, melyek régen 60 éves kor felett is ritkák voltak. A régen itt 50 évet jelent.

Teljesen egyértelmű volt a közös következtetés, hogy a jóléti társadalom háborús életteret valósított meg, ebben nőnek fel a fiatalok. Lehet nem így nevezi a társadalom, de a hatása pont olyan, mint egy igazi háborúnak. Ez a hatása az emberre. És amelyik fiatal már ebbe született bele, az bizony maximálisan megéli. Az idősebbek jobban járnak, mert ők még normálisan szocializálódtak, és felnőtt fejjel csöppentek egy állóháborúba.

Ami még hasonlóságot mutatott az orvosok szerint az orvoslás helyzete a modern világban. A háború után kevés volt az orvos, ezért sok mindent a nővérekre, szakápolókra bíztak. Most akkora az orvoshiány, hogy a modern világban mindenhol az orvosi feladatokat kezdik rábízni a nővérekre, szakápolókra, így hazánkban is ezt tervezik. Már csak az a kérdés, a második vonalban lesznek-e elegen.

.

Háborús élettér

A háború jellemzője a létbizonytalanság, az ember egyik napról a másikra él, nem tudja mi lesz holnap és örül, ha a ma megtörtént. Nem biztos léte sem materiálisan, sem lelki síkon. Nem tudja, holnap lesz-e munkája, megélhetése, nem történik-e valami olyan erőre ki nem számítható dolog, ami teljesen a padlóra viszi. Instabilak a törvények, naponta változnak a szabályzások. Mindig “lőnek” az emberre és állandóan ébernek kell lennie, hogy “visszalőjön”, és ezután kiderül túléli-e vagy sem az “ütközetet”, vagy ha igen, milyen sebesülésekkel. A család bizonytalan, állandó a szorongás, nincs a családban nyugalom és melegség. Az ilyen élettérben felnövekvő gyermekek idejekorán felnőtté válnak, elmarad a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen gyermekkor, lelkileg sem bírják követni az eseményeket, ezért isznak, cigarettáznak, drogoznak. Hamar rájönnek, sok minden csak illúzió az életükben, ezért a legtöbb dolog értelmetlen. Hamar megtanulják, csak a mának kell élni.

Valójában mivel az idegrendszer folyamatosan túlfeszül, nincs relaxáció, maga a szervezet is állandó készültségben él, menteni kell az életet, nincs olyan, hogy ha valami nem sikerül, majd megoldja más helyettem, ez egy korai öregedéshez is vezet, hamar kell felnőtté válni, át kell ugrani a gyermeki lét bizonyos korszakait. A testi és lelki túlhasználódás idejekorán elindítja a degeneratív betegségeket, a gyulladásos majd szklerotizáló folyamatokat, pánikrohamokkal, mánia-depresszió szinte egyidejű jelenlétével. Így esik meg, hogy egy háborús világban felnőtt gyermek, 25 éves korára lélekben, élményekben és egészségben belül 60 éves, krónikusan fáradt, kimerült. Sokat tud és tapasztalt. Feszült és kiégett. Nem tud türelmes lenni, legfeljebb fáradt és nincs ereje, ezért tűnhet türelmesnek. Ha valamilyen komoly betegségen túl van, akkor az képes őt megtanítani olyasmire, amire nevelte volna őt egy nyugodt élet, az ő fejlődését támogató környezet és oktatás.

.

Mai élettér

A jóléti társadalom jelenlegi állapotának jellemzője a létbizonytalanság, az ember egyik napról a másikra él, nem tudja mi lesz holnap és örül, ha a ma megtörtént. Nem biztos léte sem materiálisan, sem lelki síkon. Nem tudja, holnap lesz-e munkája, megélhetése, nem történik-e valami olyan erőre ki nem számítható dolog, ami teljesen a padlóra viszi. Instabilak a törvények, naponta változnak a szabályzások. Mindig “lőnek” az emberre és állandóan ébernek kell lennie, hogy “visszalőjön”, és ezután kiderül túléli-e vagy sem az “ütközetet”, vagy ha igen, milyen sebesülésekkel. A család bizonytalan, állandó a szorongás, nincs a családban nyugalom és melegség. Az ilyen élettérben felnövekvő gyermekek idejekorán felnőtté válnak, elmarad a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen gyermekkor, lelkileg sem bírják követni az eseményeket, ezért isznak, cigarettáznak, drogoznak. Hamar rájönnek, sok minden csak illúzió az életükben, ezért a legtöbb dolog értelmetlen. Hamar megtanulják, csak a mának kell élni.

Valójában mivel az idegrendszer folyamatosan túlfeszül, nincs relaxáció, maga a szervezet is állandó készültségben él, menteni kell az életet, nincs olyan, hogy ha valami nem sikerül, majd megoldja más helyettem, ez egy korai öregedéshez is vezet, hamar kell felnőtté válni, át kell ugrani a gyermeki lét bizonyos korszakait. A testi és lelki túlhasználódás idejekorán elindítja a degeneratív betegségeket, a gyulladásos majd szklerotizáló folyamatokat, pánikrohamokkal, mánia-depresszió szinte egyidejű jelenlétével. Így esik meg, hogy a mai világban felnőtt gyermek, 25 éves korára lélekben, élményekben és egészségben belül 60 éves, krónikusan fáradt, kimerült. Sokat tud és tapasztalt. Feszült és kiégett. Nem tud türelmes lenni, legfeljebb fáradt és nincs ereje, ezért tűnhet türelmesnek. Ha valamilyen komoly betegségen túl van, akkor az képes őt megtanítani olyasmire, amire nevelte volna őt egy nyugodt élet, az ő fejlődését támogató környezet és oktatás.

.

Ha nem oldjuk meg, visszaköszönnek a dolgok

Az univerzum már csak így működik, akár saját életünk, akár a civilizáció szintjén. A szocializmusban a nemtörődömség vezetett a hiánygazdasághoz, ma a profit irányító szerepe. Akkor és most. Különböző okok, hasonló végeredmény. Mindkét rendszer zsákutca. Egy dolog hiányzik belőle: az ember. Minden társadalmi rend megbukik, mely nem arról szól, hogy az ember, emberként éljen, ha az ember nem több mint darab, vagy üzlet. Most a Madách Imre által definiált falansztert éljük, annak bukását. Csak a célszerűség számít. Ami azon kívül esik, arról ne is tudjunk, ne is beszéljünk. És az ember? Az nem célszerű, ezért ő nem számít.

.

Túlélés = a veszteségek csökkentése

A világot kizárni nem tudjuk életünkből, gyerekeink életéből, de tudatosan tudjuk csökkenteni annak hatásit. TUDATOSSÁG NÉLKÜL NEM FOG MENNI.

Először is ismerjük meg a gyermek fejlődési ciklusait, igényeit, és maximálisan támogassuk azokat. Adjuk olyan akár alternatív iskolába, ahol ezt figyelembe veszik. Zárjuk ki a túl sok és túl töményen beáramló külső világ előtt az ablakokat. Nem kell híradókat nézni, értelmetlen, tudatromboló sorozatokat, lebutító és igénytelen műsorokat. Biztosítsuk gyermekünk számára, hogy éljen gyermekként. A gyermek előtt ne beszéljük meg a világ dolgait. Amíg kicsi mondjuk neki mesét, ha nagyobb játszunk együtt, kiránduljunk közösen.

Ha fiatal ne erőltessük az értelmetlen dolgokat. Ma már három egyetemmel is simán munkanélküli lehet bárki, és bele sem kényszerül értelmetlenül olyan volumenű tanulmányi kölcsönbe, mintha egy házat vett volna. Segítsünk neki felfedezni erősségeit, tanítsuk önismeretre, segítsünk neki megérteni a sorsát és támogassuk abban, hogy azt tegye amihez ért, amit szívesen tesz és bízzunk meg benne.

Mint felnőtt azt tehetjük, hogy igyekszünk tudatosan élni, látni a világot és megérteni. Amit teszünk azt tegyük szívből, jó érzéssel. Amit nem tudunk így tenni, azt NE tegyük. Ne tegyünk olyat másokkal, amit nem szeretnénk, hogy velünk is megtegyenek. Aki igazi keresztény, az próbálja meg komolyan venni a kereszténység minden szavát. Hamar rájön, ez pont a fogyasztói társadalom ellentéte.

A “háborút” elkerülni nem tudjuk, maximum a veszteségeket lehet tudatos élettel minimalizálni.



Comments are closed.