Érettségi (Bacalaureat)
színes, román film, dráma 128 perc, 2016
rendező: Cristian Mungiu
forgatókönyvíró: Cristian Mungiu
szereplők: Rares Andrici, Valeriu Andriuta, Eniko Benczo
.
Egy nagyon érdekes film, mely Romániáról szól, de szólhatna más kelet-európai országról is. A filmben az életet a korrupció alakítja és irányítja. Mindenki szidja, de egyben biztosítja is a rendszer túlélését, táplálja azt, maga is működteti a korrupciót.
Olyan ez, mint Weöres Sándor művében a Szent György és a Sárkányban a Sárkány, aki egy virtuális lény és uralja a várost. Mindent lát és tud, sőt, irányít. Aztán a végén bedarálja saját magát, és persze megalkotóit is. Ilyenek az információs tudatmezők (lásd Ébredés c. könyv).
A filmben a főhős, egy orvos, aki a kilencvenes években, a forradalom után hazatér Romániába, mert úgy gondolja egy nyugati világ épül. De nem épült. Mára meg is bánta hazatérését. Egyetlen életcélja maradt, lányát kijuttatni külföldre. Nagy az esélye annak, hogy lánya kijusson egy angliai egyetemre, de ehhez nagyon sikeres érettségi szükséges.
Az élet választási lehetősége: vagy segít a lányán a korrupció eszközével, és ő utálja a korrupciót, vagy ha nem alkalmazza, akkor vége a házasságának. Nincs jó választás. Közben felmerülnek olyan gondolatok, hogy mi lesz, ha minden fiatal kimegy külföldre? Ki marad Romániában? De meg is kapjuk a választ a főhőstől: ő visszajött és ettől mi lett jobb, mert nem tett az ő korosztálya és az otthon maradottak sem semmit azért, hogy nem az a világ legyen, amilyen lett.
Kiderül, mindenki lehet korrupt, a politikustól a jegykezelőig, mert kerülhet olyan helyzetbe hogy megvásárolható, vagy ő vásárol meg másokat, vélt és valós előnyökért.
Nagyon érdekes, hogy a filmben, ahogy az életben is, az emberek mindig azt mondják, ők a korrupció áldozatai, ez van, ilyen országban élünk, és ezt a mintát tovább is adják gyermekeinek, így ez a virtuális lény, a korrupció tovább uralkodik generációról, generációra, végül bekebelezi az egész társadalmat.
.
Részlet a Ki vagyok? c. könyvből:
„Az élet csapatjáték. Ma az emberi közösség (társadalom) PIAC, ahol vadászni lehet, sőt mindenképp szükséges is, bármi áron pénzt kell szerezni. A mai ember úgy tekint embertársaira, mint pásztor a birkára. A nép haszonállat, csak azért van, hogy biztosítsa a pásztor megélhetését. Azonban érdekes a helyzet, mert a modern ember úgy gondolja ő pásztor, pedig valójában birka, a nyáj része. Nyugodtan tapossa embertársait, azok pedig őt. A nyáj szelleme ötvöződik a pásztorság illúziójával. Ez a törvényszerűség működteti modernnek nevezett világunkat.
Az igazi civilizáció teljesen más. A Millió éves civilizációk c. könyv erről is szól.
A valódi életben az emberek nem egymás vadászai, hanem társai. Valódi társak, akik nem pénzért tesznek közös dolgokat, hanem sorsuk révén. MINDEN EMBER ÍGY SZÜLETIK, SORSSAL ÉS TÁRSAKKAL, AKIKKEL MELLÉRENDELŐ VISZONYBAN VAN. Az, hogy a mai értékrend ezt torzítja, az egy dolog, de nagy árat fizetünk érte. A sorsunkat. Mivel nem éljük sorsunkat, betegek leszünk, boldogtalanok, zombiként haladunk életünkön úgy, hogy nem is tudjuk, mi miért történik, sőt, egyáltalán megtörtént-e? A tudatlanság nem mentesít a felelősség alól.”
.
Miért jó a román film?
A román nemzet karaktere az enneagram szerinti kettes, és a déli országrészre jellemző egy ki hármas hatás is. Hasonló a horvát és az olasz is. E karakter jellemzője, hogy gyógyító beszélgetést folytat. Ilyen gyógyító beszélgetés társadalmi szinten sok román film. Őszintén beszélnek arról, ami őket nyomassza. És ez gyógyító jelleggel bír a társadalom szintjén.
Ilyen volt nálunk Hofi Géza, aki humorával gyógyította kora magyar nemzetét. A nevetés, magunk kifigurázása révén oldódott a társadalomban a feszültség. És Hofinak megadatott, hogy sok mindenről beszélhetett, karikatúrát alkothatott a szocializmusról.
Azonban mióta ő nincs, azóta ilyen jellegű humor sincs. Most előre is elnézést kérek a stand up-osoktól, de véleményem szerint ők nem a gyógyító humort jelképezik, hanem, és ez az én véleményem, inkább erőlködnek, próbálnak viccesek lenni, de ez nem egy komplex esemény feldolgozása, a pszichés blokkok nevetés általi feloldása. Valójában Hofival megszűnt a magyar nemzet nevetéssel történő gyógyítása. Ez azzal is jár, hogy azóta is gyűlnek a feszültségek a népben. Valójában nem értük el a nyugati szintet csak az árakban, és ma a romániaihoz hasonló helyzetekkel tarkított életet élünk. És ezt nem beszéljük ki.
Romániában, az 1989 év végén megbukott Ceausescu korszak mély sebeket hagyott a társadalomban. Egy diktátor Európa közepén. Akkor nem értette az ember, hogyan hagyhatta ezt a nyugat. Ma már tudjuk, a nyugatot ez nem érdekli, akkor sem és most sem, míg valamilyen személyes érdek ki nem üti a biztosítékot. Romániában ezek a mély sebek nehezen gyógyulnak, a következő generáció is magában hordozza. Mind a mai napig készülnek filmek, melyek a valamikori diktátor idején játszódnak, és néha Hofihoz hasonló módon, néha kimondottan drámai stílusban, de kibeszélik az akkori traumákat. Ez a nép gyógyulása. Mint egy pszichológusnál, átélik, kibeszélik és ezáltal feldolgozzák.
Létezik még néhány hasonló stílusú spanyol film, mely kimondottan a spanyol élet mai nehéz helyzetét, a szegénységet, munkanélküliséget ábrázolja. Az egyik témája az, hogy a fiatal házaspár nem tud megélni, mert semmilyen munkát nem talál egyikük sem, ezért más fiatal párokhoz hasonlóan, újsághirdetés révén szexszolgáltatást ajánlanak, mégpedig párban. A hármasban végzett szexet megfizetni jó állású állami alkalmazottak tudják. És ez ma komoly iparág.
A magyar film nem alkot ilyen gyógyító alkotásokat. Nálunk nem illik ilyesmiről konkrétan és keményen beszélni. Esetleg kicsit misztikusan, ködösen, vagy csak nagyon általánosan. De nem merünk beülni a pszichológus székébe, hogy konkrétan, tényszerűen szembenézzünk a múltunkkal, megértsük, feldolgozzuk azt, hogy ezáltal enyhítsünk lelkünk terhelésén. Pedig éppen a magyar nemzetnek lenne nagy szüksége arra, hogy az elmúlt pár száz év nagy traumáit kibeszélje, gyógyító beszélgetést folytasson saját magával, hogy ezáltal oldja fel lelki terheit.