Azt mondta az egyik reumatológus orvos, hogy a rheumatoid arthritis betegek jó betegek, mert csendben elvannak, nem kérdeznek, azt teszik, amit mondanak nekik, könnyen kezelhetők az orvos szemszögéből.
A Ki vagyok? c. könyvben beszélünk arról, hogy létezik a jógyermek betegség, melynek felnőtt korban nagy ára lesz. Lehet például a rheumatoid arthritis, vagy sok minden más, például egy életen át tartó függőség a szülőktől és a vele járó boldogtalan élet. Aki felnőtt korban nem dolgozza ki, ha addig már nem tette, a jógyermek betegséget, annak sokat kell majd tapasztalnia.
A rheumatoid arthritis tipikusan azok betegsége, akik gyermek korukban feladták saját identitásukat, mert egy egokiterjesztő szülő mellett éltek és igyekeztek a saját gondolataik, érzéseik, és általában életük elé helyezni a szülői elvárásokat, meg akartak felelni szüleiknek. Ők, még 40 éves korukra sem biztos, hogy leszakadtak, még akkor sem biztos, hogy saját életüket élik. Sokkal inkább valószínű, hogy valaki másét.
Az Egészség, mint beteg állapot c. könyvben láttuk, hogy bármely betegségből akkor tud valaki meggyógyulni, ha megismeri magát (önismeret), megismeri sorsát, felvállalja azokat, vannak kérdései, keresi a válaszokat, a lehetőségeket és fel meri ezeket tenni akár az orvosnak is, felvállalva, hogy az orvos számára ez kellemetlen. Mert az orvos sem csodatevő, hanem az edző. Nem ő kell lefussa a maratont, de meg kell tanítania a pácienst arra, hogy az maga fussa le. Ha a páciens nem találja az orvost személyi edzőnek, akkor hamar keres és talál is a környezetében valaki mást, aki őt támogatni tudja.
És azt se felejtsük el, hogy a betegséget nem lehet kidobni az orvosi rendelő kukájába mint egy piszkos zsebkendőt. Az a társadalom, amelyik így gondolja a betegség elleni harcot, az kihal. De előtte jó sokat kínlódik.
Az autoimmun betegségekről korábban már írtunk: Autoimmun, a haldokló társadalom c. cikkben.