Gyönyörű Zöld La Belle Verte
színes, francia vígjáték, 99 perc, 1996
.
Rendező: Coline Serreau
Forgatókönyvíró: Coline Serreau
Szereplők: Coline Serreau, Vincent Lindon, James Thiérrée, Marion Cotillard, Claire Keim, Paul Crauchet, Denis Podalydes
.
Egy nagyon érdekes film. Társadalom kritika szeretne lenni, ami nagyon jó, hiszen észre kellene már vennünk, hogy haladni haladunk, de rossz az irány. Minél később váltunk, annál rosszabb. Mikor átfordul egyik pólus a másikba, az nagyon fájdalmas.
Azonban számomra éppen az idillikus társadalom bemutatása tűnt nagyon gyermetegnek. Maga a film igyekezett humorosnak lenni, ami jó egy kritika bemutatása céljából. A magam részéről sokkal nagyobb hangsúlyt fektettem volna egy magas szintű társadalom bemutatására, és elkerültem volna az olyan logikai bukfenceket, hogy annyi gyerek születhet, amennyi az adott évben a búzatermés.
Mindennel együtt sok igazság elhangzik.
Részlet a Millió éves civilizációk c. könyvből:
„Negyedik tudatszintű társadalom
Az első szint az alkalmazkodásról szól. A második az anyagi pólus megéléséről és azután történő ébredésről. A harmadik nagy lehetősége a korábbi ismeretek alapján történő döntési lehetőség megélése, a két pólus közötti egyensúly megtalálása. A negyedik tudatszintű civilizáció már egypólusú világban él, ez a bölcsek, bölcs döntések és megélések kora. Itt nincs más lehetőség. Ők az univerzum egyetemistái az anyagi világban.
A negyedik tudatszintű társadalom kulcsfeladata, alapkérdése, vizsgaanyaga: a bölcsesség megélése. Alapeleme a tudatosság. Semmi sem történik véletlenül. Nevezhetjük ezt fanatizmusnak, azonban valójában EZ A TUDATOSSÁG SZINTJE.
Még a harmadik szint valahol hasonlít a miénkhez, olyan mintha mi sokkal fejlettebbek lennénk, szélesebb látókörrel és több lehetőséggel. Valójában a jelenkori emberiség úgy gondolja, a materiális természettudomány, a technika révén el tud jutni pár száz éven belül a harmadik szintre, aztán poroszkál az űrben és amerre csak jár össze-vissza, osztja az -észt és az igazságot-. Valójában nem ez a közeli jövő, de ettől még meg tudjuk érteni a harmadik szintet, legalábbis részben. Na, de a negyedik tudatszintű társadalom az valami teljesen más, ma inkább csak mesének, illúziónak tudjuk felfogni.
Struktúrája hasonló, mint az első tudatszintű civilizációké, ami azt jelenti, hogy alapeleme a 20-30 fős kis közösség, mely kimondottan karmikus kapcsolatokra épül. A kis közösségek szintén karmikus kapcsolatokon keresztül illeszkednek egymáshoz. Ebben a sejtben nincs olyan, aki nem kötődik legalább a közösség feléhez különböző erősségű karmikus szállal. Az első szintnél ez csakúgy van, hozza az élet, és fogalmuk sincs a karmikus kapcsolat fogalmáról. A második szint életciklusának a végénél már felmerül a karmikus kapcsolat fogalma, de a társadalom nagy része bolondságnak tartja, és egymillió emberenként van egy, aki ezt komolyan is veszi. A harmadik szintnél ezt már mindenki tudja, de éppen a civilizáció nagy létszáma miatt csak szűk körben lehet alkalmazni, mikor kritikus az összetartás, például magas szintű vezetői körökben. A negyedik szintnél ez a tudás már alapértelmezett, a létszám kicsi, és tudatosan alakítják a kis közösségeket a karmikus kapcsolatok szerint. Az egyes szintnél nagy gond a túlnépesedés. Ha a kis közösségek túlnépesednek, egyre több olyan ember kerül a körbe, aki nem karmikus kapcsolata senkinek. Ilyenkor bukik a moralitás, és maga a közösség sem működik jól kritikus helyzetekben. Ezzel ellentétben a négyes szintnél minden tudatos. Tudatosan vigyáznak arra, ki, melyik közösségbe kerül, és amikor szükséges, osztódással szaporodik a kis közösség, meggátolandó a túlnépesedést. ITT SEMMI SEM TÖRTÉNIK VÉLETLENÜL. Ennek érdekes következménye, hogy mai szemmel, nem sok mindent csinálnak egy nap. De amit igen, az sorsfeladat. A mai ember össze-vissza kapkod, de értelmeset nem igazán tesz, legalábbis az univerzum szempontjából. A negyedik szinten nincs semmi felesleges, csak az a kevés, amit tenni kell, pont akkor és pont úgy, ahogy az szükségeltetik. Ezért ott minden nap lazának tűnik. Pedig ez az igazi élet. Szabályzó erő a moralitás. Törvények, szabályok nincsenek.
A kis közösségeken belül a morális törvények működnek és a szabadság filozófiája (lásd Metamorfózis c. könyv). Mai szemmel tényleg meredek, mikor mindenki azt nézi, hogy a másiknak jó legyen, magát korlátozza a másik érdekében. Nem tudjuk elképzelni sem.
Az első szint hajtóereje az élet működtetése. A második szinté leginkább valamilyen materiális értékrend, például napjainkban a profit. A harmadik szinten a hajtóerő szabadon választott aszerint, hogy milyen értékrend mellett döntött a civilizáció. A negyedik tudatszinten már nincsenek kérdések. HAJTÓERŐ A KARMA, A SORSFELADAT. Senki nem is tesz mást, mint a karmikus feladata (ezekről lehet olvasni a Metamorfózis c. könyvben). Aki csak a karmikus feladatait teszi, látszólag keveset tesz, de azt jó időben és jó helyen. Éppen ezért magas szinten éli ez a társadalom mind egyénileg, mind csoportosan a sorsát. Az egyes szint 80-90%-ban képes a sorsa szerint élni fénykorában. A második ettől végtelenül messze van, például napjainkban ez nincs 10%. A hármas szint változó értéket produkál, aszerint milyen úton jár. A negyedik szint akkora tudatossággal és bölcsességgel éli életét, hogy a 80-90% körül kezdik élni egyéni és csoportos sorsukat. Sokszor már-már sértés számukra a 80%, mert gyakran azt kellene mondani, hogy 95% felett.
Ez a szint, a negyedik, az atlantiszi technológiára épülő társadalom. Az Ébredés c. könyvben bemutatásra került az anyagi világ szerkezete. Illetve az, hogy létezik az atlantiszi technológia, ami azt jelenti, hogy az anyag feletti rezgéstartományban, valahol a TV jelek felett, létre lehet hozni a virtuális anyagot, és az erre épülő virtuális világot. Például kigondolunk egy ágyat a legapróbb részletekig, és ezt a mesterségesen generált háttérrezgés, mint a mi mobiltelefon hálózatunk, fenntartja. Materiálisan nézve az anyag állóhullám, amit állandóan fenn kell tartani (lásd Ébredés c. könyv). A gondolati virtuális hullámokat egy struktúrában hozzá illő háttérrezgéssel fenn lehet tartani. A mai világban, ha van működőképes mobil telefonunk, és van hálózat, akkor elérhetőek vagyunk. Az elérhetőségünket fenntartani kell a térerő. Hasonlóan, egy gondolati tárgy virtuális anyaggá alakításához szükséges, hogy állóhullámot hozzunk létre és folyamatosan tartsunk fenn. Mivel hasonló struktúra a hasonló számára fizikai akadály, ezért az atlantiszi technológiát alkalmazó társadalmak ebben a virtuális világban élnek. A háttérhálózatot anyagi szinten működő berendezések tartják fenn. Ezek kristálytechnológiára épülnek. Ezért van az, ha lekapcsoljuk ezt a háttérrezgést (térerőt), az atlantiszi típusú világból semmi nem marad, ami materiálisan kézzelfogható. Úgy is el lehet képzelni az egészet, mintha mi beköltöznénk az internet virtuális világába. Van egy film, A 13. emelet, mely arról szól, hogy az emberi fejlődés eljut arra a pontra, hogy szoftver segítségével létrehoz egy virtuális világot, amelybe az ember be tud menni, amelynek életében rész tud venni, oda-vissza tud járkálni. És ekkor kiderül, hogy a mi világunk sem több, mint egy virtuális világ, melyet más világ hozott létre. Ekkor már három világ szereplői keverednek, vesznek részt az interaktív életben.
Miért ilyen ez a világ? Mert már ez a tudatszintű civilizáció elszakadt az anyagtól. Elege van az anyag korlátaiból. Mennyire macerás elkészíteni egy széket valamilyen alapanyagból, aztán a végén kidobni, ha már nem szükséges. Mennyivel egyszerűbb kigondolni és kész van, aztán, ha nem szükséges, hasonló módon megszüntetni. Ezen túl, itt a székhez tartozik még sok kiegészítő információ is. Ki ült rajta és mikor, milyen kölcsönhatásba került a rajta ülővel. Gyakorlatilag mintha minden kölcsönhatás rögzítésre kerülne, és bárki számára lekérdezhető. Ezek után képzeljük el, milyen egyszerű házat építeni. Ajtó sem kell rá, mert egy helyen úgy definiáljuk a falat, hogy ott átjárható legyen a családunk tagjai számára, de csak akkor, ha ki akarnak menni, vagy be szeretnének lépni. Úgy működik az egész, hogy kigondoljuk, beprogramozzuk, aztán élvezzük.
Miért csak a negyedik szinten érhető el ez a technika? Mert mit tenne a mai ember adott helyzetben? Teremtene maga számára sok fegyvert, és fél nap múlva kihalna az egész civilizáció. Kést annak a kezébe adunk, aki tud vele bánni, és megvan hozzá a kellő bölcsessége is. Legalábbis az univerzum van ilyen bölcs.
Az ilyen közösségek létszáma nem túl nagy. Egy bolygón pár száz, esetleg ezer, tízezer, ritkán százezer ember. Ők úgy kerülnek adott bolygóra, hogy odaköltöznek. Így csoportosan. Aztán kialakítják az életüket, struktúrájukat. Lehet az feladat, hogy szaporodjanak, hogy bővüljön a létszám, de csak adott paraméterek mellett, és szigorúan betartva a struktúra egyensúlyát. Ha elérték a kívánt létszámot, akkor relatív konstans a populáció.
Az élet és halál kérdése nagyon egyszerű. Míg az egyes szintnél a másik világ olyan, mint a népmese, a másodiknál kimondottan halálfélelemről beszélhetünk, a harmadiknál már nagyon is tudják, mi van odaát, addig a negyedik szintnél egyenesen emlékeznek dolgokra a másik oldalról, illetve ehhez hasonlóan korábbi életek főbb mozzanatairól. Ma divatos itt a második szinten azután kutakodni, hogy mi volt velünk korábbi életeinkben. Ezt úgy nevezik, hogy utaztatás. Boldog-boldogtalan megtanulja a pénzszerzés reményében, aztán boldog-boldogtalannak csinálja, az sem számít, ha a másik azután megőrül. Azért lássuk be, kevesen tudnak az életre úgy tekinteni, mint egy színész a ma esti szerepére, hogy nem zavarja, aki a mai darabban szerelme, azt tegnap egy másik darabban megölte. Kevés ember bírná elviselni, hogy élete párja volt korábban apukája, anyukája, anyósa, esetleg oda-vissza többször megölték egymást. Ugyanis szerepeinket úgy kapjuk, hogy az adósságok kiegyenlítődjenek. A karmikus kapcsolat egy vérszerződés, mely révén az univerzum felé törlesztünk, vagy az törlesz nekünk.
A negyedik szint társadalma tényleg úgy él és gondolkodik ebből a szempontból, mint egy színészközösség. Tudják, mi volt tegnap, és tudják, mi van ma. A kettő nem keveredik össze bennük és nem bolondulnak meg tőle. Sőt, halál előtt megegyeznek, hogy legközelebb kivel szeretnének karmikus társak lenni, kivel szeretnének együtt élni. Az élet és a halál ezen a szinten olyan, mint a nappal és az éjszaka váltakozása. Emlékszünk nappal az éjszakára és fordítva, illetve a tegnapi napra és tegnapi éjszakára, de még a tavalyi év bármelyik napjára és éjszakájára is.
A negyedik tudatszintű társadalmak esetén nem létezik a pénz fogalma. Nincs rá semmi szükség. Ők a természet rendje szerint élnek, mondhatnánk mai szavakkal, természetfeletti erőkkel bírnak és ezt a képességet tudatosan alkalmazzák a sorsfeladataik megvalósítása érdekében. Hasonlóan nem létezik az uralkodás fogalma sem. Míg az első szinten mondhatnánk az életben történő első megjelenés megihletettsége miatt egyenrangúnak tekintik magukat az emberek, a másodikban már szándékosan széttapossák egymást, sőt ezt gyakran teszik a harmadik szinten is, addig a negyedik szinten ez fel sem merül. Ott már nagyon is tudják, hogy minden ember nem más, mint a végtelen univerzum egyedi megnyilvánulása, minden ember egy végtelen szellem, azaz egyforma. Egyik sem jobb vagy rosszabb, maximum más és más szerepet játszik, illetve más és más szintjén van a tudati fejlődésnek. A negyedik szinten sok olyan fogalom, ami az anyagi értékrendből fakad, teljességgel ismeretlen. Mai tudatunkkal nagy utópiának tűnik. Azonban van egy jó hírem. Az a világ az itt leírtaknál még brutálisabb illúziónak tűnne, ha meg tudnánk érteni, ha fel tudnánk fogni. Most erre nem vagyunk képesek. Majd akkor. De ezt el kell fogadni.
A technikai fejlettség kérdése is nagyon érdekes. Ugyanis az atlantiszi technológiára épülő társadalom mindent meg tudna alkotni, amit csak akarna. Azt itt vegyük figyelembe, hogy a virtuális világuk, melyben jól élnek és gondolattal teremtenek, csak az adott bolygón életképes, ott is csak azon a területen, ahol van térerő. Ha el akarnak menni másik bolygóra, akkor bizony anyagi szinten kell űrhajót építeniük, vagy csillagkapukat. De ezen a negyedik szinten ez nem több, mint a festőnek húzni egy ecsetvonást a vásznon. Tehát önös érdekből csak minimális technikát alkalmaznak. Tudatos cselekedet céljából képesek bármire, ami csak lehetséges.
A tudás ezen a szinten olyan mértékű, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Lényeg, hogy ez nem lexikális tudás, hanem olyan, mintha az univerzum nagy tudás adatbázisában szabadon keresgélnének. A tudás itt már nem saját tudás, hanem annak a képessége, hogy olvasni tudnak az univerzum adatbázisában. Nevezhetjük ezt intuíciónak, bár annál nagyságrenddel több. Az első szint nem igazán tud sokat, legfeljebb lexikálisan magasabb civilizációk információit, a második már kezd tudni az életciklusa végére, a harmadik szint már komoly tudásbázissal jár, ami saját tapasztalatokra épül. A negyedik teljesen más típusú tudás. Ez olvasás az univerzum tudástárában, a közös kollektív tudatban, sok civilizáció sok közös információja. Nagyságrendekkel több, minőségileg össze nem hasonlítható a korábbi szintek tudásával.
Nagyon nagy különbség mutatkozik a bolygóhoz való viszonyban. Az első szint túl kicsi a bolygóhoz, fel sem fogja, amit átlát, a saját életterét, szűk környezetét. A második szintet nem, hogy nem érdekli a környezete, hanem egyenesen ellenérdekelt benne, hadd pusztuljon, ha azon pénzt kereshetünk. A harmadik szint vagy van olyan értelmi szinten, hogy eleve szimbiózisra törekszik a bolygóval, még ha ez nem is mindig sikerül egyből, vagy sikerül még életciklusa elején olyan mértékben elesnie, hogy megtanulja, vigyáznia kell a bolygóra, már csak önös érdekből is. A második szint ezt a gondolatot a legtöbb esetben egyszerűen képtelen még csak megérteni is. Individuálisan lehet, de a globális hajtóerő az nem. A negyedik szint sokszor azért költözik adott bolygóra, amit esetleg kisebb tudatú civilizációk teljesen leamortizáltak, hogy rendbe tegye azt. Megtelepszik a saját virtuális világában, és sorsfeladata úgy individuálisan, mind kollektíven a bolygó rehabilitációja. Mivel karmájukat majdnem 100%-ban élik, ezért fantasztikusan jó eredménnyel járnak. Gyakran telepednek meg második vagy harmadik szintű civilizációk mellé, úgy, hogy azok nem is tudnak róluk. Céljuk, hogy megállítsanak bizonyos önpusztító folyamatokat. Főleg akkor, ha még az adott alacsonyabb tudatszintű társadalom életciklusának az elején tart, de úgy tűnik, nem jut el önerőből félidőig sem. Szoktak továbbá megakadályozni olyan mértékű aszteroida becsapódásokat is, melyek elpusztítanák az adott civilizációt. A Föld esetén is volt néhány éve olyan eset, mikor egy nagyobb aszteroida egy fénycsóva hatására felrobbant pár méterrel a föld felett, éppen abban a helyzetben, mikor semmilyen kárt sem okozhatott. Ha becsapódott volna, komoly problémák elé nézett volna az élet. Ilyenkor a negyedik tudatszint képviselői nem kötelezően élnek az adott bolygón, hanem a környéken. Néhány naprendszert rendben tartani nem nagy kihívás, viszont érdekes munka. Ők nem jelennek meg nagy UFOval a bolygó felett, nem riogatják az embereket, de meg van a technikájuk ahhoz, hogy egy energianyalábban szétlőjenek egy kellően nagy aszteroidát is. Ezek a negyedik tudatszintet képviselő civilizációk az univerzum segítői, főleg globális szinten. Nem szólnak bele egyéni sorsokba, de egy bolygó életét képesek megmenteni vagy rendbe tenni. Mindig láthatatlanok a háttérben, de bármikor fel tudnak venni adott anyagi struktúra alapján egy fizikai testet. Tehát megjelenhetnek közöttünk, de nem látjuk, hogy mások.
A negyedik szintnél úgy individuálisan, mint globálisan magas a tudatszint, azaz a világ megértésének a képessége, a valódi tisztánlátás.
A negyedik tudatszintű társadalom úgy jön létre, hogy odaköltöznek, és úgy szűnik meg, hogy elköltöznek. Itt sosem beszélhetünk öngyilkos életmódról, és természeti katasztrófák sem szakítják félbe az életüket. Ugyanis egyfelől virtuális világban élnek (atlantiszi technológia), melyet minimális mértékben befolyásolnak a materiális folyamatok, másfelől jó előre tudják, mi fog történni. Ha a Föld szempontjából nézzük, tudják olvasni a Föld leíró adatbázisát, az Akasha Krónikát, és abban sok minden ott van egyértelműen definiálva. Az is előfordulhat, hogy egyik-másik esemény megtörténtét vagy meg nem történtét ők befolyásolják.
Általában, ha végeztek dolgukkal, távoznak. Egyszerűen összepakolnak és elmennek. Ilyenkor gyakran megesik, hogy kettéválik a közösség és két külön helyre távoznak. Ha kis létszámú a civilizáció, mondjuk pár száz fő, esetleg ezer, akkor együtt mennek, de pár ezer fő könnyen két-három közösséggé tud válni.
A negyedik tudatszintű társadalmaknál saját életük során nem számít az idő, nem mérik. De a bolygóhoz, vagy a más naprendszerhez kötődő feladatoknál látják a galaxis óráját. Olyan mintha felnéznének az égre, látják, hogy lassan delel a nap, tudják, menni kell. Ennél azért precízebb a dolog, de mi most nem tudjuk ezt jobban megérteni, mert nem látjuk és nem értjük a galaxisunk óráját.
Tehát megesik, hogy egy ilyen civilizáció az életciklusát több bolygón éli meg, szépen áttelepülve egyikről a másikra, mikor az szükséges. Sőt, ketté is válhat a közösség, aztán majd később találkoznak. Azonban egy ilyen civilizáció élete sem örök. Van eleje és vége. De sokkal nehezebb egy időtávot meghatározni.”
Egyébként ajánlom mindenkinek nyugodtan nézze meg, már csak az idea megélése céljából, és ne ragozza a logikai buktákat, mert olyan minden filmben van.