ELŐRE megírt … minden együtt

.


1. fejezet – Bevezető
2. fejezet – Karma, Sors
3. fejezet – Adottságok, készségek (enneagram)
4. fejezet – Ahogy gazdálkodunk adottságainkkal (újmedicina)
5. fejezet – A segítség fogalma
6. fejezet – Minden együtt


6. Minden együtt

Ahogy azt akár Madách Imre, akár Hamvas Béla megfogalmazta, az élet egy időtöltés, egy tanulás, az élmények megélése, majd még újabb élmények megtapasztalása, válságok megoldása és semmiképp sem a langyos vízben ücsörgés.

Ahogy a nappal és az éjszaka váltogatják egymást, úgy meghalunk, majd születünk. Ahogy a tegnapi cselekedeteink meghatározzák a mánkat, úgy mai cselekedeteink meghatározzák a jövőnket. Ettől nem félni kell, hanem tudni róla és igyekezni úgy élni. Karmánk a jelen életünk forgatókönyve. Mindenki a jelen szerepének megfelelő tudatszintet és képességeket kap, amelyekkel a szerepének megfelelően élni kell. Ha globálisan nézzük, az egész emberi élet, lét, nem több annál, mint amikor a kisgyerekek a homokozóban együtt játszanak. Az élet eredménye sem több, mert amikor túl sok az építmény és este hazamennek a gyerekek, jön a gondnok és egy gereblyével elegyengeti a homokot, hogy holnap új gyerekek újra egy tiszta, játékra alkalmas játszóteret kapjanak, amiből ők nyilván mást építenek, de valahol mégis hasonlót. Ez az élet értelme.

Tehát egy bizonyos része az életnek előre definiált, ehhez kapunk adottságokat, képességeket. Aztán, hogy ezekkel mit kezdünk, hogyan élünk meg dolgokat, az már ránk van bízva. Az élet olyan, amilyennek látom. A tudatom teremt. Teret, időt, érzelmet, megélést.

Minden ember a végtelen kozmikus intelligencia egyedi megjelenése. Innen fogva nem vagyunk egyformák. Ezt fogadjuk el és tiszteljük egymást. Ha valakit nem tudunk szeretni, attól még teljes mértékben el tudjuk fogadni. Sőt még meg is tudunk döbbenni, hogy mennyire jól, élethűen játssza szerepét. Ekkor nem haragszunk rá, hanem elfogadjuk.

Mikor valaki már egy jó ideje úgy érzi, hogy hullámvölgyben van, mikor azt érzi, hogy már nem lehet lejjebb menni és mégis sikerül, mikor sem a párkapcsolat, sem egyéb társas kapcsolatok abszolút nem működnek, mikor mindenki szembe jön, mikor félelmetes és megmagyarázhatatlan betegségek jelentkeznek és az orvostudomány már nem tud mit tenni, akkor kezd elgondolkozni az ember, hogy valamit másképp kell tenni. Ilyenkor általában 5-10%-ban éli a karmáját, azaz kb. ilyen arányban játssza azt a szerepet, amit kellene. 

Ilyenkor szokták kérdezni az emberek, hogy mit lehet tenni?

Először is érdemes kideríteni, hogy az illetőnek mi a karmája. Ebben legtöbbet tud segíteni az asztrológia. Itt nem az újságokban közölt néhány sorra gondolok, hanem egy-két kétórás foglalkozásra igazi asztrológussal. Innen mindig kiderül, hogy mi lenne az élet fő célja. például van akinek uralkodnia kell, vezetni, van akinek a család melegével kell foglalkozni, van aki segítő, stb. Az mindegy, hogy valaki milyen nagyságrendben éli meg mondjuk oroszlán mivoltát, azaz kis cégben, nagy cégben, vagy országot vezet, lényeg, hogy meg kell élnie. 

Másodsorban érdemes elkezdeni olvasni olyan témakörben, ami vonzza az illetőt. Szerencse a neten sok minden van, nem kell azokat megítélni, csak el kell olvasni. Majd kikristályosodik, hogy melyik tetszik. Könyvek közül mindenképp Balogh Bélát ajánlom, vagy aki már komolyabban beásta magát, annak Hamvas Bélát. Majd jöhet Madách Imre Az ember Tragédiája, de nem mint iskolai olvasmány, hanem mint a világ valódi működését leíró globális mű, aki pedig ennél is többet szeretne, annak jöhet a Thoth Smaragdtáblái c. alkotás. A sorrenden nem érdemes változtatni.

Harmadsorban érdemes foglalkozni az enneagrammal, mely szerintem a világon egyedülállóan  és végtelenül precízen megmutatja, hogy milyen a karakterem. Ha egy hatos vagyok, ne legyek a csúcsvezető, mert nem tudok dönteni, ha egy keresztapa vagyok ne menjek utolsó beosztottnak, illetve ha főnök vagyok ne vegyek fel egy olyan karaktert, amelyik fél év alatt kitúr a helyemről. Hetesként önállóan ne vállalkozzak, és párválasztáskor sem mindegy, hogy ki illeszkedik hozzám. A karakterem ismerete és az asztrológia félelmetesen jól kiegészítik egymást, illetve legcsodálatosabb az, hogy az asztrológiában látható életfeladatomhoz tökéletesen illeszkedik a karakterem. Már “csak” meg kell valósítani az életet. 

Negyedsorban el kell menni egy Új Medicina alapképzésre, hogy megértsük, hogy a betegség nem egy nemkívánatos szemét, amit kidobunk az orvosi rendelő kukájába, hanem egy villanypásztor, amelyik a helyes útra szándékszik minket terelni. Nyilván csak akkor, ha hagyjuk, különben rásülünk. Nyilván előbb-utóbb úgyis meghalunk, csak nem mindegy, hogy mikor és milyen körülmények között. 

Ahogy egyre jobban belemélyül az ember, úgy egyre sikeresebb kezd lenni, eltűnnek a nemkívánatos betegségek, és egyre jobban kezd tetszeni az élet. Hamarosan ki meri mondani, hogy boldog. Egyre kevésbé kezdi az ember a külső körülményeket okolni saját bajaiért, és kezd önállóan gondolkodó, sorsát tudatosan irányítani képes emberré válni. 

További részletek a hamarosan megjelenő (2011 december) Test-Lélek-Szellem – EGÉSZSÉG c. résznél.



Comments are closed.