A gyermek, fejlődésének első korszakában megtanulja, hogy ő maga létezik és le van határolódva a külvilágtól, önálló individuum. Ez az Én korszak. A fejlődés második szakaszában, a tini korban szocializálódik. Ekkor ráérez a társas kapcsolatok ízére. Így esik meg, hogy gyakran fontosabbak a barátok, mint a saját igényei. Például éhes, de elmegy kerékpározni az osztálytársakkal, mert a társaság fontosabb, mint a saját igények kielégítése. A továbbiakban megtanulja megélni az egyensúlyt a közösségi élet és saját élete között.
Mikor egy férfi megházasodik és gyermekei lesznek, akkor egy közösség tagja. Így megeshet, ahelyett, hogy hideg sörrel a kezében meccset nézne, fát kell vágnia. Teszi ezt azért, mert a család mint közösség érdeke fontosabb az ő saját egyéni érdekénél. Fontos még, hogy ez számára nem egyéni sérelem, nem egyéni veszteség, hanem a családért, a közösségért elvégzett cselekedet. Ha ez a férfi gyermekkorában megfelelően szocializálódott, akkor a jelen esetben a favágás nagyobb öröm, mint a meccs megtekintése, mert átérzi a közösség igényét és annak a teljesítése előrébb van, mint a saját, egyéni igénye. És ez nem kérdés az ő számára. Ha a család többi tagja is hasonlóan gondolkodik, akkor ez egy életre szóló megbonthatatlan kapcsolat, mely túlél minden vízözönt.
Ha egy családban mindenki a saját érdekeit nézi és a közös érdek, nem hogy nem az első, sőt, nem is számít, akkor ez a közösség érdekszövetség, egyik-másik tagja érdekből része és nem szívből. Nagy eséllyel az ilyen felnőttek még benn ragadtak az első gyermeki korban, az Én korában. Ez maga nem lenne olyan nagy gond, de most lehetőség lenne az egyéni virtus és gyermeki igények felnőtt fejjel történő megélése helyett a közös létben tudatosan részt venni.
Hasonló ez adott bolygó civilizációja esetén is. Mivel adott bolygón mindig sorsközösség van, senki sem húzhatja ki magát a közösből. Népek, kultúrák nem zárhatják ki magukat a közös felelősségből, az együttműködésből. Van, hogy saját érdekeik elé kell helyezniük a közös érdekeket. Sőt a civilizáció csak akkor jut sikerre, esetleg csak úgy él túl, ha nem az egyéni érdekek és virtusok dominálnak, hanem megtanulnak közösen tenni a közösért. És efelől tudatosak is.
A szabadság filozófiája arról szól, hogy sok mindet szabad, de saját moralitásom révén adott esetben korlátozom önmagam a másik ember, vagy egy közösség érdekében. Mai világunk a szabadosság kora, még egy rövid ideig, mikor mindenki veri az asztalt, hogy neki joga van, így meg is tesz, mindent, amit lehet.
Társadalmi szinten is meg kell fejlődnünk a közösségi létet, hogy az előbbre való, mint saját (kisebb-nagyobb csoportos) érdekünk, mindezt pedig úgy, nem hogy fájdalmat ne érezzünk, hanem egyenesen örömmel töltsön el minket.