A civilizációk élete mindig korszakokra bomlik. Ez azt jelenti, új korszak mindig új értékrend, új szabályok. Ezek eleinte jól működnek, fejlődik a társadalom. Aztán plafonálódik, mert elfogynak a lehetőségek. Rövid idő után előjönnek az értékrend hibái, negatívumai és kezd hanyatlani a társadalom. Ekkor kell észbe kapni, és új értékrendet kialakítani. Ha ez megtörténik, a társadalom újra és újra meg tud újulni.
Minden értékrend kialakítja a magához illő struktúrát, mely nem jó és nem rossz, hanem illik hozzá. Magához képest fejlődik, vannak előnyei és hátrányai. Fejlődéskor inkább az előnyök hajtják a társadalmat, hanyatláskor a hátrányok. A dolog lényege, hogy sok mindent megtapasztaljunk, mindig más és más környezetben. Ahogy egy színdarabban felvonások követik egymást, amikor is a szünetben új és új környezetet alakítanak ki, úgy az életben is.
A színházi darab egybefüggő történet, mely felvonásokra oszlik. A felvonások éppen a környezet révén eltérnek egymástól, de mégis összefüggnek, egymásra épülnek a kezdetektől a záró felvonásig. Hasonlóan az életben is.
Túl azon, hogy a civilizáció adott korokban fejlődik, eléri a csúcsát, majd visszaesik, később értékrendet vált és újra ezen a görbén jár, globálisan a társadalom fejlődik. Még ha ma sokan el sem hiszik, hogy Sumerhoz képest fejlődtünk, mégis igaz. Ahogy az előző ábrán látható, a korszakok emelkedése és bukása nem egy vízszintes tengely mentén történik, hanem maga a tengely is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a civilizáció életciklusának az elejétől a végéig a megélt korok mind magasabb és magasabb szintre hozzák a társadalmat. Éppen ez a dolog lényege. Ez a fejlődés. Az iskolában a második osztály tanévkezdéskor teljesen mást jelent, mint tanév zárásakor. Az életben a korok egymásra épülnek, fejlődnek és megbuknak, de egy lassan emelkedő tengely mentén. Az életciklus végére megeshet, hogy az utolsó kor legalsó pontja sokkal magasabban van, mint a legelső korszak fénypontja. VALÓJÁBAN ERRŐL SZÓL A TÁRSADALOM ÉLETCIKLUSA. EZ AZ EGÉSZ JÁTÉK CÉLJA ÉS ÉRTELME. EZÉRT SZÜLETÜNK ÉS JÁTSZUNK EGYÜTT.
Az ábrán látható, hogy az első nagy korszakban az Istenek irányítása alatt működött Sumer, Egyiptom, Indus-völgy, majd görög kultúra, ezután záró akkordként Róma. Ez utóbbinál már nem igazán voltak jelen az istenek.
A második korszakban, mely a középkor maga, indult a sötét középkorral, majd a szépség felfedezésével. A korszak jellemzője a szépség felfedezése, megélése, és folyamatos keresése úgy az emberben magában, mint a környezetben.
Harmadik nagy korszak, melynek jellemzője a gondolkodás, a felvilágosodás kora. Indult magával a felvilágosodás eszméjével, folytatódott az ipari forradalommal, és végződött a fogyasztói társadalommal.
A negyedik nagy korszak már az intuíció kora, hiszen nem tudjuk túllépni gondolkodási korlátainkat és éppen ez buktatta meg a harmadik korszakot. Kezdődik az ébredéssel, majd megjelenik a kozmikus élet felfedezése. Ez nem UFOkat jelent, hanem az anyagi világban láthatatlan élet felfedezését.
.
A tudatosság kora
Ha elhisszük, ha nem, ez a tudatosság kora. Az ember tragédiája szerinti értelmezésben, a falanszter korszak után jön az űrkorszak. Az, hogy mi nem így akarunk élni, attól még így kellene. És az élet majd rákényszerít minket.
Ma bármi csak akkor lehet sikeres és csak akkor működik, ha az Én, a tudatosság irányítja.
Csak az az ember tud meggyógyulni, aki megfejlődi a betegséget. Ami az ősi Egyiptomban működött, ma már nem. Akkor mások voltak a feltételek, mint ma. Akkor el lehetett passzívan szenvedni a gyógyulást, ma már nem. Ma nem lehet kidobni az orvosi rendelő kukájába a betegségünket. Mert visszaadják. Hasonlóan Svájcban sem lehet az utcára kidobni a szemetünket, mert visszaadják mosolyogva: ön elveszett valamit.
Ma csak akkor lehet jó a párkapcsolata bárkinek, ha tudatosan választ, majd tudatosan tartsa fenn. Nem működik a holtomiglan, holtodiglan. Nincs ma már birtoklevél. Megvettem a feleségem, hátradőlök és az enyém, bezárom a házba. Ma már tudatosan kell fenntartanom a kapcsolatot oly módon, hogy azt az Én működtesse.
Hasonlóan nem működik a mechanisztikus iskolarendszer, ahol tölcsérrel akarnak egy egész könyvtárat beleönteni a gyermekek egójába. Betegek lesznek tőle és kihal a kreativitásuk. Intuitív, alkotó felnőtt csak abból a gyermekből válik, aki olyan iskolába járt, ahol nem tantárgyakat tanult, hanem a tantárgyakon keresztül felfedezte önmagát, képességeit, így pedig kialakította szép lassan a tudatosságát, a saját fejlődési ritmusainak megfelelően.
Csak az az ország tud működni, ahol szakítanak a múlt struktúráival, ahol képesek úgy állam, mint az állam és polgárai kapcsolatát új dimenziókba emelni. Nem lehet ma már rákényszeríteni véleményünket egy országra. Csak akkor fog működni a rendszer, ha az országok vezetői tudatosan a népet szolgálják. Ilyen volt valamikor a Szent Korona, mely azt jelentette, hogy a király a népet szolgálta. Az új korban, a tudatosság korában vissza kell térnünk ehhez az elvhez, nyilván modern formában.
.
Zenehallgatás
Az ember felépítése olyan, hogy a felső testrésze, ami leginkább a fej, az tudatos. Ezt nevezzük fej-idegrendszernek. Felül tudatos rendszerünk, mindig éber, feszült és agyal.
A középső testrészünk, mely a mellkas, a ritmikus rendszer. Ide tartozik a szív és érrendszer, illetve a tüdő és légzőrendszer. Ez a rész, a közepünk, félig-meddig tudatos. Tudjuk, hogy lélegzünk, de a nap nagy részében nem foglalkozunk vele. Valamennyire tudjuk szabályozni a légzésünk ritmusát, de szűk határokon belül. Szívünk ritmusára nincs ráhatásunk, bár vannak olyan spirituális és meditációs technikák, melyekkel ide is tudunk hatni, de még korlátozottabb módon.
Az alsó rendszerünk, az anyagcsere rendszer, ahol teljesen tudatlanok vagyunk. Legalábbis az a jó. Mert ha tudatosak vagyunk a májunk felől, akkor az fáj. Hasonló ez a belek esetén is. Tehát jobb, ha ott tényleg tudatlanok vagyunk.
A felső tudatos pólust az alsó tudatlan pólustól a középső ritmikus rendszer választja szét. Persze csak akkor, ha jól működik. Mi történik akkor, ha ez a középső rendszer nem működik jól? Mint a mostanában szokásos időjárás. Ha nincs tavasz, akkor egyik nap havazik, másik nap már 25 fok van. Ha nincs átmenet, összeér a két pólus, a tűz és a víz együtt van jelen, és abból baj lesz.
Aki túl sokat agyal, aki nem tud megpihenni, és nem működik jól a középső, a két pólust elválasztó rendszere, annak a felső pólusa lemegy az alsóba és tönkre teszi azt. Az ilyen emberek sokat gondolkoznak, nem számít náluk az étkezés, és általában az idegrendszerük tönkre is teszi az anyagcseréjüket. Ez konkrét betegségekben nyilvánul meg. Ilyen esetben az anyagcsere betegség nem gyógyítható meg a kiváltó ok, az idegrendszer nélkül.
Akinek az anyagcseréje nem működik jól, és a középső rendszer sincs a csúcson, annál az anyagcsere megy fel a felső pólusba és tönkre teszi azt. Tipikusan elhízás, pajzsmirigy problémák jelentkeznek és a gondolkodás lelassulása. Aki túlsúlyos, annak lelassul a gondolkodása.
A középső, ritmikus rendszert támogatja a kötetlen testmozgás (pl. a természetben), a hobbi, zenehallgatás, tipikusan a művészet.
Hasonlóan a társadalomban a politika a fej, a kultúra a szív, és a gazdasági élet az anyagcsere rendszer. Ez a hármas tagozódás olyan, akár egy háromlábú szék. Minden lábnak egyforma hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy a széken ülni tudjunk. Egyik rendszer sem tudja a másikat helyettesíteni, és főleg nem irányítani. Ugyanakkor komoly összhangnak kell lenni közöttük. Ha a társadalomban bármelyik a háromból elsatnyul vagy megnyurgul, elburjánzik, akkor felborul az egyensúly. Ez pedig halálos az egész társadalomra nézve, egyéni és kollektív sorsok tekintetében. Mert a sors, mint virtuális lény, kiegyenlít. Ez a dolga.
Az említett hármas tagozódás jól észrevehető a napi életben. Például a művészet akkor művészet, ha a szívre hat. Egy film, egy koncert, egy színházi előadás akkor művészi, ha azután az ember megkönnyebbül, szinte szárnyal, majd este jól alszik. Ha egy mesefilm, operafilm után az embernek fáj a feje, hidegrázása van, és este nem alszik el, az biztosan nem volt művészet. A művészet nem hathat a fejre, csak a szívre. Ezért művésznek születni kell és nem elég azt tanulni, akárcsak az orvoslás művészetét.
Azonban a világban ma nem létezik a társadalmi hármas tagozódás egyensúlya. Világszerte a gazdasági élet irányítja a politikát (kézben tartja a saját javára) és ki szeretné irtani a kultúrát. Mintha az anyagcsere-rendszer irányítaná a fejet és tönkre akarná tenni a szívet. Igen, ilyen létezik az embernél. Beteg állapot, mikor valaki csak az ennivalóra tud gondolni, egész nap az jár az eszében, egész nap zabál, habzsol, kövér lesz, elhízásával együtt lelassul a gondolkodása. Mindezek következménye a szívbetegség, magas vérnyomás, stb. Ilyen ma a társadalmunk. Kövér, még több pénzt akar zabálni, már nem is tud gondolkodni, mert leállt ezt a képessége. Közben felszámolja kultúráját, mint zavartó tényezőt, az egyetlen gyógyító erejét.
.
Hogyan hallgassunk zenét?
Zenére itt a művészi területen gondolok. Valamikor régen a zene a lélekre hatott, asztrál élmény volt. Az ember beült és meghallgatta. Ma már ennél többről van szó. Ahogy a gyógyulást, oktatást, emberi kapcsolatokat, állami struktúrát, úgy a zenét is tudatosan kell felvennünk. Ebben a korban ez már csak így hat igazán a ritmikus rendszerünkre, Ez a tudatos művészeti terápia.
Egyre divatosabb, szerencsére, a komolyzenei előadás része, hogy a közönségnek az előadás elején beszélnek a történelmi korról, a zeneszerzőről, a mű megalkotásának körülményeiről, majd magáról a műről, a történetéről, majd a történet zenei megjelenítéséről. Elmondják, zenében hogy jelenik meg, mikor a főszereplő ezt meg azt teszi. Teszik mindezt akár többször, úgymond szüneteket tartva az előadásban. Sőt, azt is javasolják, hogy aki teheti nézze a kottát, még ha nem is tud kottát olvasni, de rá fog jönni, hogy mi a kotta és az élő zene összefüggése.
Ez a tudatos zenehallgatás nem más, mint a világ legjobb terápiája, mindennél hatékonyabban állítja helyre a ritmikus rendszerünk működését, mint olyan, a legnagyobb gyógyerővel bír.