Képzeljünk el egy országot, mely Európa része. Szép nagy tengerparttal. A nemzet karaktere vendégszerető házigazda (enneagram kettes karakter és hármas oldalszárnnyal). Régen is sokan jártak ide nyaralni. Olcsó volt és megfizethető.
Aztán jött egy polgárháborús helyzet és minden romba dőlt.
Majd szenvedések után eljött a szabadság pillanata. A nemzet a jövőt a turizmusban látta, hiszen ehhez mindig is értett Sajnos a világ hivatalos nagytőkései szintén lehetőséget szimatoltak saját maguk számára. Jöttek a nemzetközi pénzintézetek és együtt vizionáltak az országgal. Együtt álmodtak hosszú autópályákat, modern szállodákat, és rengeteg turistát, aki mind bőven költekezik.
Elkészültek az autópályák, folyamatosan megszépültek a szállodák. Az emberek kényszer vállalkozók lettek, akiknek szintén a nyaralókból kell megélniük, három hónap munkából egy éven át, ha értenek hozzá, ha nem. Az ország látványosan fejlődött. A régi autók lecserélődtek újakra. Eleinte nem engedték be a külföldi üzletláncolatokat, azonban mára minden a multik kezébe került.
Közben nagyot változott a világ. Míg pár éve a nyaralók utazási irodákban hónapokkal korábban kifizették a nyári pihenés árát, napjainkra a virtuális világ összemosódott a valósággal és a Mátrix c. filmhez hasonlóan nem tudni, hol a két rendszer határa. Elmosódtak a határok. Így a nyaralás is átkerült a meg nem fogható tartományba. Ez viszont instabilitást eredményez. Senki nem fizet előre és pár nappal az üdülés előtt akár le is mondhatja az egészet. Mindez létbizonytalanságot generált. Sőt, a rossz időt is elég jól ki lehet kerülni.
A nemzet is átalakult. Ahova beteszi a lábát a tőke, ott kő kövön nem marad. A profit egy információs tudatlény, aki szép álarc mögé bújik, búgó hangon beszél, de mindenkit a saját szolgálatába állít. Aki nem szolgálja, azt bedarálja. (kapcsolódó cikkek: Szent György és a Sárkány, Morfogenetikus tér, Ébredés c. könyv). A nemzet karaktere a dezintegrálódó állapotába került. A fiatalokat már kőkemény profit elven tanították, már aki ebben a „szakmában” helyezkedik el. Azonban a fiatalok nagy része külföldre távozott, lévén nem tud megélni a turizmusból sem a multinál dolgozva, sem magánvállalkozásban. A vendéglátók szíve kihűlt, arcukat a japán műmosoly uralta el. A kettes karakter felvette előnytelen állapotát, mikor már agresszíven, szeretet nélkül teszi a dolgát azért, mert a túlélésért küzd. Ha nem fog halat, éhen hal. Régen a vendéglátás elve volt, hogy jövőre is lesz nyár. Most már csak a jelenben gondolkodnak, mert ha nem így tesznek, a jövőt lehet meg sem érik. A profit kényszere nagy úr.
Aztán kiderült, ami eddig is sejthető volt, de nem beszéltek róla, hogy a sok felvett állami kölcsön nem visszafizethető. Az autópályák építési kölcsönének kamata sem gyűlik össze az autópálya díjakból. A nemzetközi pénzszervezetek nyilván folyamatos díjemelést javasolnak. Hasonlóan gondban vannak az élelmiszerláncok és a szállodák is, így ott is folyamatos a drágulás. Ugyanakkor a világban egyre kevesebb ember tud egyre kevesebb pénzt fordítani nyaralásra. E két tényező présként nyomorítja meg úgy az egyéni, mint a kollektív sorsokat.
Annak idején sokkal rózsaszínűbb képet vizionált az ország és a nagytőke, az álom a realitásnál sokkal szebb volt, nagyon messze egymástól, két párhuzamos világ, mely sosem találkozik. De eljött az ébredés ideje. Mára kiderült azok a számok nem valósak, és közben folyamatosan bukik a világ, bukik a fogyasztói társadalom globális szinten, egyre szegényebbek az emberek. A házigazda ország, és a polgárai jóléte, új eszközei, autói kölcsönökből vannak fedezve. A kölcsön éves törlesztését pedig a turista fizetné meg három hónap alatt. A tengerparton a házigazdák megélhetési kényszere ráviszi őket arra, hogy egyre agresszívebbek legyenek, helyenként már majdnem fizikailag akarják beráncigálni az esti sétáló vendégeket a bárokba, vendéglőkbe, csakhogy legalább egy minimális pénzt költsenek. Ha még tettlegességre nem is jutnak el, de lelki vegzálásnak sok helyen ki vannak téve a turisták. Ugyanakkor a külföldre távozás, a megélhetési migráció meglátszik a hiányszakmákban, melyek éppen a turizmus kiszolgáló területein látja jól a vendég. Sőt, nem hogy látja, de egyenesen zavarja is, mert csökken a szolgáltatás minősége, amiben részesül.
Hova vezet mindez? A csődhöz. A görög szindrómához. Visszatérünk a polgárháború utáni helyzethez, csak egy magasabb szinten. Közben az emberek tulajdona a pénzpiacoké lett, ahogy az ország is.
Mégsem véletlen? Láttunk már hasonlót a világ más részein is? Költői kérdés.
Mi lesz a történet vége. Az ország és a nép vagyona átszáll a profit tulajdonába? Vagy olyan, a történelemben már ismert dolgok történnek, melyek mindet átírnak? Hamarosan meglátjuk.
.
Kiegészítés
Vannak dolgok az életben, amiért nem lehet pénzt kérni, ugyanis az univerzum törvényei ellen hat. Például ilyen a gyógyítás. A gyógyítói képesség áldás. Ha a gyógyításért pénzt kérünk és/vagy adunk, akkor azon a gyógyításon mondhatnánk átok ül, azaz nem lesz eredményes. Sőt. Ha a társadalom rákényszeríti a gyógyítókat, hogy pénzért dolgozzanak, akkor kollektív sikertelen gyógyításról beszélünk, azaz beteg lesz az egész társadalom úgy, ahogy van. Ezt még tetézi, ha a társadalom markáns része, aki egyébként végtelenül messze áll a gyógyítástól, azért válassza ezt a tevékenységet, mert sok pénzt akar keresni, akkor megértjük, halálra van ítélve a tevékenység. Az univerzum erői ezt garantálják.
Hasonló ez, mikor a természetért pénzt kérünk, a természet erőit áruba bocsátjuk (pl. kőolaj, földgáz), az élő munkán ÁFA van stb. Igen látványos az univerzum válasza.
Ha a turizmus a pénzről szól, akkor a természet szabályoz, korlátoz és olyan erők nyilvánulnak meg, melyek képesek megszüntetni az egész turizmust.