Részlet a Pár-kapcsolat c. könyvből:
„Egy inkarnálódás előtt álló szellemi lény, aki már összerakta sorsát a fejlődés, valamint a kiegyenlítődések jegyében, készülődik a leszületésre. Ebben a földi ciklusban az utolsó előtti útja. Már sok mindent megélt, és sok az adóssága is, amit rendeznie kell ebben az életben. Rúnája a segítő, ez a sorsa arról fog szólni, hogy nem önérvényesítő lesz, nem magát állítja az előtérbe, hanem a háttérből segít másokat, hogy azok minél jobban megélhessék sorsaikat. Hatalmas alázat szükségeltetik egy ilyen élet megéléshez. Választott neme: nő.
Meg van már a kiválasztott család is. Elvileg emberpárt választ, mégis valójában inkább anyát. Itt az anyaméh a ház, ahova leszületik. A férfi akár változhat is. Az anya a biztos pont.
A születés olyan, mint amikor elindulunk egy csúszdán. Adott a pillanat, mikor kell kiesnünk az alján, azaz mikor születünk meg. Ez fix időpont, mert akkor állnak úgy a csillagok, hogy a legjobban tudjon kialakulni az a karakterünk, mely a sorsunk megvalósítása számára létkérdés. Ha nehezen, késve indulunk el a csúszdán, akkor koraszülés lesz, mert az érkezés adott. Ha korán ugrunk be, akkor később születünk. Sarkalatos kérdés az érkezés időzítése. Mai világunk önfejűen avatkozik be a születésbe, mely egy kozmikus esemény, bonyolult és sorsmeghatározó összefüggésekkel. Anyagi okokból műt, siettet vagy késleltet, nagyon nehéz jó időben érkezni jó helyre. Az emberiség elfelejtett szülni, ahogy sok minden mást is.
Ez a szellemi lény is elindul a csúszdán. Ahogy telik az út, kezd szorongani. Tudja, hogy az anya, ahova jön, már átesett néhány abortuszon, még senki sem landolt ennél a háznál, többeket már visszaküldtek. Ez tény, odaát tudni. Ezért most kissé félő, a szellemi lény számára, nehogy ő is így járjon. Nem is az a gond, hogy halál. Mert ekkor ez még nem akkora trauma, lévén még nem annyira van jelen, inkább távoli kapcsolat az anyagi világgal az áldott állapot első időszaka. Sokkal inkább a csalódás. Felkészül a szellem, összerakja a sorsát, nagy nehezen, bevállal sok kompromisszumot, elindul, aztán visszapattantják, mondván nem kellesz. Csalódás ez és visszalépés a startpontra. Újratervezés, a sors kissé módosításra szorul és újra ugrás, egy másik anyához.
A mi szellemi lényünk már csúszik, de szorong. Viszont bátor is. Tudja, a kiszemelt anya még nem fogadott senkit, tudja, nem a nő akarta az abortuszokat, férje erőltette, mondván nem akar gyereket. El is váltak. Új férj lett. Most sem jobb a helyzet, de más. Mivel rúnája, azaz sorsa a segítő, és bátor, ezért azt mondta, jövök, segítek, és ha visszaküldtök, visszamegyek. A bátorság próbája.
Megszületett. Felnőtt. Már neki is van gyermeke. Az is felnőtt már. Ekkor történnek olyan dolgok, hogy megérti, a kilenc hónap elején átélt szorongás generálta azt, hogy egész életében jelen volt ez az érzés. Mint olyan, átadott belőle a saját gyermekének is, pedig őt várta, tudatosan készült rá, és egyből érkezett is. Mégis, a szorongás, ami az ő anyukája abortuszai miatt átélt, hogy talán őt is visszaküldik, egy életre elültette benne ezt az alapérzést. Sőt, tovább is adta. Anyukája jó erővel bíró nő, akinek minden adottsága meg volt ahhoz, hogy sokgyermekes anyuka legyen. Kellett is volna oda ennyi gyerek, mert le kellett volna terhelni. Mivel egy gyermeke lett a már nagymama korú hölgynek, ez számára kevés, pang az energiája. Hogy kiélje magát, rátelepedett lányára, aki ettől beteg lett. A szorongás mellé nevelés címszóval kapott még egy kis megfelelési kényszert iskoláskorban, és egy mindenbe beleszóló anyát, aki hatvan évesen is úgy gondolja, lánya kisgyerek, akinek minden pillanatban meg kell törölnie az orrát, mert ő maga nem tudja.
Hosszú és fájdalmas út vezetett az anyától való leváláshoz, amit anyaként megélt az egykor inkarnálódott szellemi lény. Talán, ha nem kellett volna szorongania inkarnálódás előtt. Talán, ha édesanyja nem az egójával irányította volna életét, hanem a szívével. Talán nem kellett volna két műszakban dolgozni az anyukájának. Talán ha egy kis önismeret becsúszott volna a családba, ahol felnőtt. Talán, ha a világ is tudatosan tanítaná, akár iskolában, az önismeretet.
BÁTORSÁG PRÓBÁJA volt az egész élete. Ahogy bevállalta ezt a kétes inkarnációt, ahogy a legnagyobb szeretettel bevállalta saját gyermekét, ahogy felnőtt fejjel meg merte kérdezni, hogy mi az élet értelme és meg merte fejteni, ahogy le mert szakadni édesanyjáról és ahogy mindezt a tudást átadta saját már felnőtt gyermekének. Bátorság próbája az egész élet.”